Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ismered azt a típust, aki állandóan csak a saját érdekét nézi? És azt is, aki jószívű, és mindenkinek csak adni szeretne? Tippek egy szervezetpszichológustól, hogyan érd el, hogy kevés legyen körülötted az előbbiből, és hogyan éljen túl az utóbbi.
Bemutatom nektek Angélát. Angélát mindenki szereti a munkahelyén. Nem lehet olyan kérdéssel fordulni hozzá, amit ne kezdene el megoldani. A legbutább poénokon is hangosan kacag, még akkor is, ha rengeteg dolga van, hadd érezze jól magát a vicceskedő kolléga. Bár nem lenne feladata, mostanra automatikussá vált, hogy a gyakornokokat ő tanítja be. Órákig ül mellettük és magyaráz, segít. Nem fárad bele, még ha századjára is kell elmagyaráznia ugyanazt. Angéla sokáig van bent. Gyakran ő az utolsó, aki hazamegy. Nem így a mellette ülő Móni. Közös feladataik vannak, elvileg ugyanannyit kéne dolgozniuk, Móni mégis ráér napi pár óra kávézásra. Későn jár be, viszont felvette azt a szokást, hogy hoz kávét a főnöknek, és az ebédjéért is kimegy. Ezért a főnök hálás. Gyakran Mónit hívja be, hogy elmondja, milyen feladatokat szán neki és Angélának. Móni ezt úgy fordítja le kint, hogy tulajdonképpen Angéla kapta a feladatot. Móni nem szeret plusz dolgokat vállalni, a fiatalok betanítása nem neki való. De ha lehetősége adódik, szívesen elkíséri a főnököt a felsőbb vezetőkkel való találkozókra, vagy ügyfélmeetingekre.
Ismerős a két típus? Minden munkahelyen, közösségben beazonosíthatók azok, akik szívesen segítenek másoknak, akik adnak; és akik inkább csak a saját érdekeiket követik, akik elvesznek. Persze sokan el is vesznek és adnak is, nem tartoznak egyik kategóriába se: ők a Játékosok. Az amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten elv alapján viselkednek, azaz aki ad nekik, annak ők is adnak; és aki elvesz tőlük, attól ők is elvesznek. Adam Grant szervezetpszichológus kíváncsi volt arra, milyen a megoszlás a típusok között. Harmincezer dolgozót vizsgált meg különböző kultúrákban, különböző munkahelyeken, és azt találta, hogy egy közösség nagyjából negyede Adakozó, az ötöde Haszonleső, a többi 56 százalék pedig a Játékos kategóriába tartozik. Persze a Haszonlesők sem feltétlenül gonoszak – bár a narcisztikusok és pszichopaták biztosan ebbe a típusba tartoznak –, lehet, hogy csak korábbi keserű csalódásaik vették őket rá az önérdekük követésére. Még megváltozhatnak.
De melyik típussal jár jól egy közösség?
Hát ez elég nyilvánvaló. Minden közösség vagy munkahely akkor jár jól, ha jóval több az Adakozó, mint a Haszonleső. Illetve a Játékosok is az Adakozó mintát követik. Kimutatható, hogy a gazdasági eredménye is jobb annak a vállalatnak, amelyben erős a bizalom egymás iránt, a munkatársak törődnek egymással, segítőkészek, és nem alakul ki egy olyan versengő kultúra, ahol folyamatosan azon szorong mindenki, hogy ki honnan fogja hátba szúrni.
Az egyes embereknek is jó, ha Adakozók?
Nos, ez már kevésbé biztos. Ha a teljesítmény és előmenetel alapján nézzük az egyes típusok sikerességét, akkor a létra alján az Adakozók állnak. Ők azok, akik a legkevésbé tudják teljesíteni az elvárásokat. Hiszen ők a munkaidejük nagy részét azzal töltik, hogy másoknak segítenek, és egyszerűen nem marad idejük a saját feladataikra.
És kik a legjobbak? Nem, nem a Haszonlesők. Ők gyorsan ívelnek fel, és nagyot buknak utána. Hiszen a Játékos többség, amint felismeri, hogy itt egy Haszonlesőről van szó, azonnal büntetni kezdi. Márpedig előbb-utóbb sok lúd disznót győz. Érdekes módon a legkiemelkedőbb munkatársak szintén az Adakozók csapatából kerülnek ki. Az Adakozók teljesítménye megoszlik, közülük valók a legrosszabbak, de a legjobbak is. Hiszen ugyanolyan elkötelezettek az ügyfeleikért, a feladatukért, mint másokért, és másokhoz való pozitív hozzáállásuknak köszönhetően támogatást is kapnak, bíznak bennük.
Az Adakozókat meg kell védeni a kiégéstől
Az a közösség a legideálisabb, ahol az a norma, hogy segítjük egymást, ahol az adakozást elismerik, ahol fel tud emelkedni a legmagasabb teljesítményszintre az Adakozó. Mit lehet ezért tenni? Adam Grant szerint először is meg kell akadályozni az Adakozókat a kiégésben. Ha mint a fenti Angéla, csak adnak és adnak, akkor túlhajtják magukat, és kimerülnek. Ha főnök vagy, akkor érdemes figyelned, és megóvnod ettől Adakozó beosztottaidat. Ha te magad vagy Adakozó, akkor meg jó egy észszerű limitet húznod az adakozásban. Mondjuk, minden nap öt perc, amit csak valaki más érdekében teszek – például összeismertetek két embert, akik klasszul üzletelhetnének egymással – de ennyi, és nem több.
Bátorítani kell a segítségkérést
Ha Adakozó vagy, akkor tudod, az a gond, hogy a saját érdekeidet mindig mások érdeke mögé helyezed, és te magad sosem kérsz. Ez vezet a kimerüléshez. Ha olyan a rendszer, hogy kérni a másiktól tök normális, sőt maga a norma, akkor az Adakozók is könnyebben rávehetők, hogy szóljanak, ha baj van. Grant egy kórházat említ, ahol az egyik osztályon volt egy jolly joker nővér, akinek csak az volt a feladata, hogy mindig segítsen annak, akinek kell, míg a másikon mindenki végezte a maga dolgát. Lényegesen nyugodtabbak voltak a nővérek az előbbin, kevésbé fáradtak el, és az Adakozók is kértek, hiszen a kérés kódolva volt a rendszerbe.
Írj nekünk!
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Megfelelő embereket kell válogatni
Nem az Adakozók felvételére kell főleg törekedni, mert az a tapasztalat, hogy akár már egyetlen Haszonleső megkeseríti a hangulatot. Tehát hiába van öt Adakozónk, ha ott van egy ember, aki rontja a morált. Ha pedig egy versengő, saját érdeket követő társaságba Adakozó kerül, akkor őt hamarosan teljesen kihasználják és kikészítik. Inkább ki kellene szűrni a Haszonlesőket.
Két esetben lehet nagyot hibázni: ha az ember nem veszi észre a pokróc Adakozókat. Merthogy vannak olyanok, akiknek a stílusa nem megfelelő, modortalanok, de a szívük arany, és ha jobban megismered, rá is jössz erre. Sajnos néha későn veszik észre őket. A másik, veszélyesebb tévedés a nyájas Haszonleső. Kedves, udvarias, sima modorú, és közben egy kígyó. Adam Grant szerint a legjobb kérdés, amivel még a nyájas Haszonlesők is kiszűrhetők, hogy soroljon fel négy embert, akik karrierjének emelkedéséhez ő hozzájárult. A válaszból azonnal kiderül, ki milyen: a Haszonlesők a magukénál magasabb pozíciójú embereket mondanak majd, az Adakozók pedig a hierarchiában alattuk állókat. Hiszen a Haszonlesők figyelme felfelé irányul, talán nem is észlelik az alattuk lévőket.
Sok olyan munkahely van, ahol a versengő, egyéni hasznot maximalizáló kultúra alakult ki. Az Adakozók kihasználtnak érzik magukat, elkezd összemenni az önbizalmuk, stresszelnek, és egyre kevésbé hisznek magukban. Sokan úgy érzik, nem értik a világot, mert azok a szabályok, amik alapján ők jónak gondolják magukat, mintha oda vezetne, hogy lúzerek lesznek. Szerencsére sok másmilyen munkahely is van. Érdemes addig keresgélni, amíg meg nem találod azt, ahol az Adakozókat olyannak látják, amilyenek: a legértékesebb hozzáállású embereknek.
