Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Amikor megdicsérik a főztödet, egy egyszerű köszönöm helyett inkább magyarázkodni kezdesz, hogy márpedig túlfőtt a tészta, és a szószt is rendesen elsóztad? És egyenesen kineveted az illetőt, aki kedves megjegyzéseket tesz az öltözékedre? Akkor ez a cikk neked is szól!
Vezess hálanaplót! Minden nap gondold át, mi mindenért mondhatsz köszönetet az életedben! Manapság egyre többet hallani a hála érzésének és kifejezésének fontosságáról, ugyanakkor a mentális jóllét egyensúlyának fenntartása érdekében azt is tudnunk kellene, hogy hogyan fogadjuk megfelelően az elismerő szavakat.
Suzann Pileggi Pawelski és James Pawelski, a Happy Together: Using the Science of Positive Psychology to Build Love That Lasts című könyv szerzői kutatásaik során azt találták, hogy az emberek általában háromféle – nem éppen egészséges – módon reagálnak a dicséretekre. A Psychology Today hasábjain meg is osztották ezeket:
Elterelés
Sokan egyszerűen lesöprik magukról az elismerő szavakat, egyértelműen jelezve a dicsérő személynek, hogy mennyire alaptalan a megállapítása. Ugyan már! Ne túlozz! És hogy mi játszik ebben a viselkedésben döntő szerepet? A sérülékenységünk. Mivel sokszor félünk megmutatni az igazi arcunkat, a hibáinkat – amiktől emberek vagyunk –, egyszerűen tartunk attól, hogy a reflektorfénybe kerüljünk. Másrészt, ha nyitottá válunk a szeretetre és az elismerésekre, azzal vállaljuk a kockázatot, hogy minden másra is nyitottá válunk, ami a szeretet érzésével együtt jár, például a fájdalom, a hiányérzet vagy a gyász.
Visszadobás
Egy másik gyakori reakció a dicséret azonnali viszonzása, mintha forró krumplit akarnánk játszani a másikkal. (A forró krumpli egy népszerű gyerekjáték, amikor egy elkapott tárgyat minél gyorsabban kell továbbítani egy társunknak.) De miért érezzük azt a késztetést, hogy azonnal vagy akár már előzetesen viszonoznunk kell, ha valaki bókol nekünk? Ebben az esetben is a sérülékenységünk áll a háttérben: természetes dolog, hogy sebezhetőnek érezzük magunkat, amikor úgy véljük, tartozunk valakinek. Ha ez kimondottan kényelmetlen számunkra, akkor igyekszünk azonnal „rendezni az adósságot”, avagy visszadobni a forró krumplit.
Figyelmen kívül hagyás
A harmadik tipikus válaszreakció, amikor mindenféle indokkal előhozakodunk, hogy miért is nem fogadhatjuk el a bókot, és a magyarázkodás sokszor igencsak részletekbe menő. Ilyen például az is, amikor a párunk megdicséri a főztünket, mire mi elkezdünk panaszkodni, hogy márpedig mennyire elcsesztük. Ez pedig könnyen oda vezethet, hogy a másik legközelebb már nem feltétlenül akar dicsérni minket – így lesz egy pozitívan induló interakciónak negatív kimenetele. Sajnos gyakori és nem éppen egészséges önértékelésre utaló szokás ez is. Mintha tisztára akarnánk mosni a hibáinkat, mielőtt azokra bárki rámutatna.
Jó hír, hogy meg lehet tanulni egyszerűen elfogadni egy dicséretet anélkül, hogy hárítanánk vagy a problémákat keresgélnénk.
A szerzőpáros három lépésből álló modellje szerint az elfogadással kell kezdeni, amikor hárítás helyett a dicsérő személy szemébe nézve megköszönjük az elismerést. A felerősítés lényege, hogy hagyjuk, a dicséret átjárja az elménket és a testünket, végül az elmélyülés során arra törekszünk, hogy kihasználjuk az alkalmat a kapcsolódásra, és kérdéseket tegyünk fel a másiknak. Megkérdezhetjük például a partnerünktől, hogy pontosan miért is ízlett neki annyira a currys csirkénk, így akár egy közös indiai utazás emléke is előkerülhet – megadva a lehetőséget egy, a mindennapos csevegésnél sokkal mélyebb beszélgetésre. Ugye, hogy megéri elfogadni a bókokat?
