Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sok olyan emberrel beszélgetek, aki saját gondolkodási csapdáiban küszködik. Különböző mértékben mind így vagyunk ezzel. Vannak, akik felismerik, és eleve ezzel szeretnének foglalkozni egy coachingfolyamatban: mit tehetnének azért, hogy ne nehezítsék meg a saját dolgukat, ne kelljen nekik – saját aggodalmaik miatt – sokkal több energiát beletenni egy feladat elvégzésébe, mint másoknak. Ha képesek lennének másképp megélni a dolgokat, akkor könnyebb lenne. Csomó mindent túlkomplikálunk, és mi magunk tesszük saját életünket nehezebbé.
Alice Boyes a Psychology Today-en listába szedte azokat a tipikus gondolkodási csapdákat, melyeket saját magunknak állítunk, megnehezítve saját életünket.
Úgy gondoljuk, hogy meg kell csinálnunk valamit, amit igazából nem muszáj megtennünk
Vezetőknél nagyon gyakori, a delegálás témakörébe tartozik. Azzal a módosítással, hogy nekem kell megcsinálni. Rengeteg vezető ébred rá arra, hogy csomó olyat csinál (mondjuk, a munkaóra-nyilvántartás táblázatának az elkészítése), amit valaki más, teszem azt, egy asszisztens is meg tudna tenni helyette. A háziasszonyok is tele vannak ilyen feladatokkal, melyekről úgy érzik, hogy kell csinálni, pedig akkor sem dől össze a ház, ha nem teszik meg. A nagymamám egyik magára szabott feladata például az volt, hogy minden áldott nap a teljes lakást végig kell portörölgetni. Ma már kevesen követik ezt az iskolát…
Érdemes magunkban ezeket a „meg kell csinálni” mondatok átformálni „meg szeretném csinálni”-ra, vagy „inkább megcsinálom”-ra. Én szeretném megcsinálni a munkaidő-nyilvántartást, mert akkor nyugodt leszek, hogy éppen úgy néz ki, ahogy elképzeltem. Ezzel, hogy a „kell”-t kivesszük belőle, kivesszük azt is, hogy kötelező lenne. Rögtön rákerül a prioritás listánkra egyetlen elemként a sok között, és dönthetünk arról, hogy megtesszük-e, vagy más most fontosabb.
Már megtaláltad a jó megoldást, de még nem vágtál bele
Sokszor pontosan tisztában van az ember a megoldással, mégis, valamilyen furcsa oknál fogva úgy csinál, mintha még nem tudná. Én például évek óta húzom, hogy a nem túlságosan (de mégis éppen eléggé) zavaró derékfájásommal orvoshoz/gyógytornászhoz/csontkovácshoz forduljak. Már van is jó pár specialista telefonszáma az üzeneteim között, akiket ajánlottak ismerősök, amikor panaszkodtam. Pedig sok energiát vesz el, amikor fáj, vagy amikor erről beszélek ismerősökkel, és megoldódna a probléma, ha nem csinálnék úgy, mintha nem tudnám, mit kell tenni.
Boyes szerint itt az a feloldás, ha elfogadjuk, nincs egyetlen igaz és üdvözítő opció. Egyik úton el kell indulni, azután, ha mégsem működik, lehet keresni másikat.
Azt gondolod, hogy alapos kutatást igényel megtalálni a jó választ, pedig nem
Hasonlít az előző ponthoz, kicsit másképp. Vegyük azt, hogy egy nagyobb értékű műszaki cikket szeretnél venni, például egy mosogatógépet. Sem időd, sem erőd nincs végigolvasni az összes tesztoldalt, fórumot, műszaki specifikációt, hogy megtaláld a legjobbat – ezért már hónapok óta húzódik a dolog. Közben kézzel mosogattok, pedig már rég megszületett a döntés, hogy ezt az időt inkább másra fordítanátok.
Ez korunk csapdája, mindenből százfélét árulnak, tele olyan extrákkal, amelyeket sosem fogsz használni. Akinek az a belső parancsa, hogy ne hibázzon, legyen alapos, az különösen szoronghat egy-egy ilyen döntés előtt. Pedig azért az árult termékek elég hasonlók, és néhány, rövid idő alatt felfogható szempont alapján el lehet dönteni, hogy melyik a megfelelő. Csak éppen végtelen az információtenger, melyet át lehetne tekinteni, de egy idő után már nem leszel okosabb tőle.
Ilyen esetekben meg lehet vizsgálni azt, hogy a boldogságod szempontjából mekkora a jelentősége annak, milyen típusú mosogatógéped van. Felér-e az általa nyújtott öröm azzal az idővel, amit más dolgok helyett arra pazarolsz, hogy kiműveld magad mosogatógépekben (vagy hogy kézzel mosogatsz). Lehet azzal is trükközni, hogy olyan helyen veszed meg, ahol van rá garancia, vagy vissza lehet cserélni, ha nem vagy elégedett. Ezzel leveszed a véglegességérzést a döntésről, ami segít elengedni azt, hogy elmerülj a részletekben.
Olyan későbbi lépéseken gondolkodsz, melyek nem befolyásolják a következő lépést
Ez az „és mi lesz, ha…” típusú kérdéskör. Amiben az ember bármilyen katasztrófát el tud képzelni, és hosszan vizionálja, hogy hányféleképp tudnak balul elsülni a dolgok. Mi van, ha most lehet olcsóbban befizetni a tanfolyamra, de két hónap múlva, amikor kezdődik, majd beteg leszek?
Ennél a megakadásnál érdemes csak az első lépésen gondolkodni, és valamennyire belenyugodni a jövő kifürkészhetetlen voltába.
Valami olyan lenne a következő lépés, amit nincs kedved megtenni
Sokszor pontosan tudod, hogy mi a következő lépés, de nem fűlik a fogad hozzá. Mondjuk, az új kerítsed elkészítése előtt meg kéne beszélned a szomszéddal a dolgot. Ehhez nincs kedved. Ilyen esetekben az ember végtelen sokáig tud halogatni, de ez alatt az idő alatt néha be-bevillan a tudatába, hogy cselekednie kéne. Ez kellemetlen perceket okoz, és sok mentális energiát pazarol.
Segíteni tud, ha az ember megbeszéli a dolgot valakivel. Már pusztán az, hogy megfogalmazza, mi a gondja, segít tisztán látni abban, hogy hol a probléma. Esetleg kiderül, hogy nem is olyan szörnyű a következő lépés, vagy van más megoldás is.
A döntésed visszavonhatatlannak tűnik
A döntéseket több esetben azért nehéz meghozni, mert olyan véglegesek. Ha utálom a munkahelyem, a felmondás vagy másik állás keresése visszavonhatatlan döntés. Ez a döntés súlyát nagyon megnöveli, akkorára, hogy inkább nem csinálsz semmit, és maradsz a nehezen elviselhető állapotban.
Ilyenkor érdemes elgondolkodni, hogy lehetséges-e átmeneti megoldás: hosszabb szabadság, valamilyen képzés elvégzése vagy munkakör-változtatás. Elképzelhető az is, hogy adsz magadnak határidőt, hogy mondjuk, három hónapon belül megpróbálsz változtatni, és a váltáson akkor kezdesz el dolgozni, ha nem használtak a kísérleteid.
Teljes mértékben kontrollálni szeretnéd mások reakcióit
Hosszú forgatókönyveket játszol le magadban, hogy mi lesz, ha ezt mondja, mi lesz, ha azt mondja. Mi lesz, ha megbántódik, mi lesz, ha megharagszik? Képtelenség az összes forgatókönyvet előre elképzelni, és ha próbálkozol is száz verzióval, a valóságban a százegyedik fog történni. Néha egyáltalán nem bántódnak meg azon, amin azt hitted, hogy meg fognak; néha pedig elkerülhetetlen, hogy valamilyen szempontból ne legyen pozitív a fogadtatás.
Ebben az esetben is a legjobb az egyenes út, korrekten, nem bántón, de őszintén mondd el a dolgot. Utána pedig figyelj, hogy biztosan jól megértsd a másik reakcióját.
Hogyan használd ezt a cikket?
Ha egyben, vagy akár mindegyikben magadra ismertél, akkor nem árt felhasználnod a javaslatokat. Megkönnyíted a dolgod, ha keresel minden ponthoz egy példát a saját életedből. Lehet olyan is, ami most nyomaszt, de olyan is, ami már megoldódott, de több energiádba került a megoldás, mint amennyit az adott ügy érdemelt. Ezeket az eseteket alaposan végiggondolva a jövőben is könnyebben felismerheted, ha saját gondolkodási csapdádba esnél.
Írj nekünk!
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coach-ként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
