Tanulj meg a hátadon aludni, jobb lesz minden!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ugyan senki sem alszik egyetlen pózban, mozdulatlanul, de mindenkinek van kedvenc testhelyzete. Most kiderül, hogy érdemes-e ezen változtatni, vagy minden úgy jó, ahogy van.

Nagyon nem mindegy, hogy mennyire pihentetőek az éjszakáid, és itt nemcsak a mennyiségbeli tényezőkre gondolunk, mert hiába alszol 7-8 órát, ha reggel úgy ébredsz fel, mint akit agyonvertek. A Popular Science szerint nagyon fontos például az, hogy milyen pózban töltjük az éjszakát.

Többség dönt

Mégpedig az oldalt fekvés mellett, ami nem annyira rossz, de nem is az igazi, hiszen csípő- és vállfájdalmakhoz vezethet, és ha valaki a jobb oldalát részesíti előnyben, akkor ne csodálkozzon, ha hajlamos rá, akkor a gyomorégése csak rosszabb lesz. A "balosok" kicsit kedvezőbb helyzetben vannak, sőt, egyesek szerint ez az alvós pózok legjobbika. Az élményt egyébként azzal lehet fokozni, hogy egy vastagabb párnát helyezünk a fejünk alá, ami jól alátámasztja, és ezáltal kíméli a vállakat, sőt, aki akarja a térde alá is tehet egyet, ennek állítólag a háta fog majd örülni. 

Fotó: Shutterstock

Nem kéne

A szakértők szerint a hasonalvók szúrnak ki magukkal a legjobban, hiszen a belső szervekre is nagyobb nyomás nehezedik, a gerinc nem tudja tartani a természetes ívét, és kénytelen vagy a fejedet is elfordítani valamilyen irányba, ha levegőt akarsz kapni, és ez sem annyira kíméletes. Valamelyest segít, ha egy párnát helyezel a hasad alá, és a fejedet is megemeled, hogy ne kelljen elfordítani. Talán nem csoda, hogy igen kevesen vannak, akik ilyen pózban alszanak.

Nem túl népszerű

Lehet, hogy ez a legegészségesebb póz, de az embereknek csupán a nyolc százaléka alszik a hátán. Mázlisták, mi? De pontosan miért is? Mert ez egy viszonylag semleges testhelyzet, ami segít csökkenteni a különböző mozgásszervi fájdalmakat, valamint a gyomorégést, hiszen - már ha párna van alatta - a fejed magasabban van a mellkasodnál. Egy rossz hírünk azért van, bármilyen tökéletes párnát is választasz, ha horkolsz, akkor a háton alvás mégsem a te műfajod. 

Tréningezz!

Ha sehogy nem bírod rávenni magad arra, hogy a hátadon aludj, akkor a szakértő szerint a következőket kell tenni:

  • tegyél párnákat mindkét oldaladra, és a térded alá is, így nem tudsz majd olyan könnyen változtatni a testhelyzeteden
  • ha az előbbi módszer sem vált be, akkor sincs minden veszve, bár lehet, hogy ez a praktika sokakat eltántorít majd a céljuktól, hiszen a végső trükk, hogy teniszlabdákat kell varrni a hálóruhádra/pizsamádra (kivéve természetesen a hátuljára), így biztosan elmegy a kedved a forgolódástól.

Kényelem mindenekelőtt!

És igen, lehet, hogy sokkal egészségesebb a hátunkon aludni, de mi van azokkal, akik számára egyszerűen nem természetes, hogy ilyen pozícióban maradjanak, a tréning ellenére sem? "A kényelem nagyon fontos. Ha fájdalmas, vagy nem komfortos valamilyen testhelyzet, romlik az alvás minősége. Ez utóbbi hatással van az egészségünkre, energiaszintünkre, hangulatunkra és a memóriánkra" - nyilatkozta Shelby Harris alvásszakértő, aki szerint ha a váltás komolyan befolyásolja a cirkadián ritmusunkat, akkor nyugodtan térjünk vissza a régi, jól bevált pózunkhoz. Főleg, ha nem is volt vele komolyabb problémánk, vagyis nem ébredtünk reggelente sajgó végtagokkal és egyebekkel. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?