A valódi kérdés talán nem is az, hogy kiragadható-e egy módszer a maga kulturális kontextusából, hanem hogy miért is akarjuk kiragadni onnan.
Az Index hasábjain nemrégiben megjelent Mindfulness: csak értelmetlen, vagy káros is? című írás mind szakmai berkekben, mind a pszichológia iránt érdeklődők körében heves vitákat váltott ki. A cikk szerzője szerint például a mindfulness tudományos kutatása jelenleg még nem igazolja egyértelműen a módszer hatásosságát, sőt, komoly negatív következményekre is akad példa. A vizsgálatokat illetően ráadásul a mindfulness korántsem egységes definíciója is okozhat problémákat:
"Ha megkérdezünk 10 meditálót arról, hogy mit láttak, tapasztaltak vagy éreztek, 10 különböző választ fogunk kapni. Erre nehéz tudományos módszertant alapozni.”
Másképp látja ezt Szondy Máté, a módszer gyakorlója és egyben tanítója, aki részletes véleménycikkben válaszolt a mindfulness létjogosultságát érintő kritikákra. Kiemelte egyrészt, hogy a módszer hatásosságát tudományos kutatások széles köre támasztja alá. Az esetleges "káros mellékhatásokat" illetően ugyanakkor nem feltétlenül a módszer maga, sokkal inkább annak alkalmazása tehető felelőssé. A definíciós bizonytalanság pedig a szakember szerint a lelki jelenségek sajátja:
"10 szerelmes ember tízféleképpen írja le a szerelmet, 10 dühös ember pedig a dühöt. Ez nem jelenti azt, hogy ne törekedhetnénk a szerelem vagy a düh tudományos vizsgálatára. A terület kutatói valid és standarizált tesztekkel próbálják áthidalni a szubjektivitás okozta nehézséget."
Mit jelent azonban ez egy olyan módszer esetében, amelynek hatásosságát abban szeretnénk mérni, milyen pozitívumokat tapasztalhat meg magán, aki gyakorolja?
Általánosságban a lelki jelenségek egyedisége nagyon is komoly akadályt gördít a tudományos vizsgálódás útjába - különösen ami a kvantitatív kutatási metodikát illeti. Mindezt standardizált mérőeszközök alkalmazásával áthidalni nem csupán nehézkes, de az így kapott eredmények az egyén szintjén nehezen is értelmezhetők.
A modern - erősen redukcionista - nyugati tudomány lényegében arra épül, hogy az emberek által megtapasztalt élményeket a magyarázó elméletek, a társadalom vagy a kultúra által előzetesen definiált kategóriákra szűkíti. Ennek első számú nyeresége, hogy ilyen módon valóban óriási tömegek vizsgálata válik lehetségessé, ami igen hasznos támpontokkal szolgálhat például az illetékes szakpolitika döntéshozói számára. Gyengesége azonban, hogy az élmények egyediségére ez a módszer nem képes érzékenyen reflektálni.
A jóga nem gimnasztika, a mindfulness nem meditáció
Az élmények egyediségének egy nagyon fontos forrása pedig a kultúra, éppen ezért nem igaz az sem, hogy a keleti vallásokat vagy filozófiát a nyugati ember is képes megélni. Nyugati embernek lenni ugyanis annyit jelent, mint egy nyugati társadalomban szocializálódni, annak fogalmait, gondolkodási sémáit használni, illetve legtöbbször a zsidó-keresztény kultúra értékeit követni.
Sem a keleti vallások azonban, sem a keleti filozófiai irányzatok nem egyszerű importcikkek, nem használhatók tradicionális hátterükből, kulturális környezetükből kiragadva. Ha pedig mégis merítenénk a keleti tanokból itt, Európában, tudnunk kell, hogy ez nem az. A jóga nem gimnasztika, a Káma-Szútra nem pózgyűjtemény, az asztrológia nem rádióújság-horoszkóp, a mindfulness nem meditáció. Legalábbis annak eredeti, tradicionális jelentésében semmiképpen.
Ennek ellenére ezek a módszerek a saját rendszerünkben is definiálhatók, a mi kultúránkban is sikerrel alkalmazhatók, eközben azonban mindvégig tudnunk kell, hogy egészen másról beszélünk.
Amikor a mindfulnesst, pontosabban a mindfulness-gyakorlatok alkalmazásának hatékonyságát tudományos módszerekkel vizsgáljuk, mind a hatékonyságot, mind a módszert magát a saját fogalomkészletünkkel határozzuk meg. Ha azt mondjuk például, hogy a tudatos jelenlét gyakorlása pozitív hatással van a hangulati és szorongásos zavarok esetében, vagy megvizsgáljuk, mutat-e összefüggést a proszociális viselkedéssel, ez utóbbi fogalmakat kivétel nélkül mi magunk definiáljuk. Diagnosztikai rendszereinkben meghatározzuk, mi számít mentális zavarnak, mi számít proszociális viselkedésnek, ezeket leírjuk és ez alapján tünetbecslő skálákat és más mérőeszközöket alkotunk fogalmaink számszerűsítésére.
Amikor a tudatos jelenlét gyakorlásával rálátást igyekszünk kapni az elme működésére és a benne zajló folyamatokra, az így tapasztaltakat szintén csak a saját fogalmaink mentén tudjuk leírni. Ezek a fogalmak pedig - akárcsak a mentális zavarok vagy más lélektani jelenségek - egészen mások, egészen máshogy értelmeződnek egy egészen más kulturális és társadalmi kontextusban. És természetesen más a módszer gyakorlója, a folyamat alanya (és tárgya) az ember maga is.
Mit várunk a mindfulnesstől?
Mindez pedig azért nagyon fontos, mert ahogy egy-egy módszert eredeti kontextusából kiragadva egy másik rendszerbe illesztve próbálunk alkalmazni, minden esetben várunk tőle valamit. A Káma-Szútrától például kielégítőbb, újszerű szexuális élményeket várunk. A mindfulnesstől meg azt, hogy segítségünkre legyen a lélektani munkában. Megkönnyítse az általunk zavarként definiált állapotok kezelését, oldja a mindennapokban megtapasztalt stresszt, segítse az önismeret elmélyítését, stb.
A keleti kultúrákból így azután nem rendszerszinten próbálunk tanulni, hanem különféle - az adott rendszerben bevált - eljárásokat igyekszünk azokból átvenni, és a magunk világában sikerrel alkalmazni őket. Mindezt úgy, hogy a sikert is a saját fogalmainkkal definiáljuk, a módszert magát pedig egyszerű eszközzé silányítjuk, hogy ezt a sikert vagy célt elérjük.
A tudatos jelenlét gyakorlásának pozitív hatásait természetesen nem lehet kétségbe vonni. Fontos azonban látni, hogy az a több évezredes tradíció, amelyből ezt az apró szeletet kiragadtuk, egy eszmeiségében és szellemiségében rendkívül gazdag, szerves egészet alkot. Egy olyan rendszert, mely a kultúrák érdemi találkozásával valódi áttörést hozhatna a nyugati pszichológiába. A keleti tanítások eszközeinek puszta adaptációja azonban a nyugati lélektant mint rendszert érintetlenül hagyja. A teljes rendszert érintő változások nélkül pedig a tudatos jelenlét jótékony hatásait is csak a már kialakult struktúrákba zárva leszünk képesek élvezni. Vagy éppen hasznosítani.
