Az igazi és tartós jóllétet olyan tettek hozzák el, amelyek átmenetileg nem feltétlenül élvezetesek, de értelmet adnak az életünknek. Ezt nevezik önmegvalósításnak, és ez az, ami az egészségünket szolgálja.
Az elmúlt két évtizedben a pozitív pszichológia irányzata ígéretes fejleményekkel; a boldogság, az emberi potenciál és kiteljesedés megértésével bővítette a tudományos kutatások eddigi eredményeit. A pozitív pszichológia álláspontja szerint a mentális betegségek mellett azzal is foglalkozni kellene, hogy mi az, ami értelmet ad az életünknek. A valódi és tartós jólléthez vezető úton ugyanis az első lépés az, hogy tisztában legyünk céljainkkal, létezésünk miértjeivel.
Egy több mint 6000 fő részvételével készült, 2014-ben publikált tanulmány is igazolja, hogy tovább élnek azok, akiknek jól körülírható céljaik - köztük nagyobb életcélok is - vannak. Az összefüggést minden korcsoportnál kimutatták, de ez még nem minden.
A Gallup 2007-es globális felmérése szerint ugyan a gazdaságilag fejlett országok lakosai az elégedettség- és boldogságskálán magasabb pontszámokat értek el, a szegényebb országokban élők sokkal jelentőségteljesebbnek írták le életüket. Ez pedig az elemzések alapján azzal magyarázható, hogy a nyugati társadalmakban a materiális értékek széles választéka megnehezítheti a célkitűzéseket, míg az utóbbi csoportba tartozóknak tisztábbak a céljaik: a túlélés és a hit. Igaz, hogy a fejlődő országok népei egyben a legvallásosabbak is, és a vallásos emberek körében általában magasabb az életcélok aránya, maga a hit nem vezet jobb egészségi állapothoz, és természetesen a nem hívő embereknek is lehetnek komoly céljaik.
De akkor mégis hogyan tesz egészségesebbé egy reális életcél?
A kutatók szerint a választ a boldogság két klasszikus típusában kell keresni. “A hedonikus boldogság a gyönyörök által átélt öröm, amit nevezhetnénk az érzékszervek boldogságának is. Jelentheti egy tábla csokoládé, a napsütés, a szex, egy masszázs, vagyis minden olyan élmény, ami intenzívebb pozitív érzéseket vált ki. Az, hogy mennyire, illetve milyen gyakran élünk át ilyen kirobbanó pozitív érzéseket, bizonyos fokig, körülbelül 40-50 százalékban genetikailag meghatározott” - magyarázza dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta, kutató.
Ezzel szemben az eudaimonikus boldogság az, amit olyan, belső motivációt jelentő tényezők hoznak az ember életébe, mint a személyes fejlődés, hozzájárulás egy közösséghez vagy a jelentőségteli kapcsolatok ápolása. “Az eudaimonikus boldogság nem feltétlenül jár kirobbanó pozitív érzésekkel, ezt a fajta örömet akkor éljük át, amikor azt érezzük, hogy valamilyen értelmes, az értékeinkkel összhangban lévő dolgot teszünk, amitől fejlődik a személyiségünk, ezért nevezhetnénk önmegvalósítás okozta boldogságnak is” - mondja a szakember.
Mélyebben is érdekel a boldogság pszichológiája?
Ha igen, akkor gyere, és hallgasd meg velünk dr. Szondy Máté előadását. A pszichológus február 9-én este a MOM Kultban a tudatos jelenlétről, és annak boldogsággal való kapcsolatáról mesél. Már nincs sok jegy, de ha ide kattintasz, neked még juthat.
Vannak olyan tevékenységek, amelyek hedonikus szempontból egyáltalán nem kellemesek, de eudaimonikusan boldoggá teszik az embert. Ilyen lehet egy maratonfutás (lásd Timi futónaplóját) vagy a családalapítás kezdetei is. “Egy kisgyerek nevelése nem könnyű időszak a szülők számára, hiszen ilyenkor újra kell tervezni és áldozatokat hozni; a gyerek mellett háttérbe szorul a párkapcsolat, a szülők ezért elégedetlenebbek, feszültebbek lehetnek, vagyis hedonikus szempontból nem egy fáklyásmenet, ugyanakkor eudaimonikus szempontból hihetetlen örömöt és boldogságot jelent a gyereknevelés” - fűzi hozzá dr. Szondy Máté.
A jó hír az, hogy az eudaimonikus boldogság átélésének a képessége genetikailag nem meghatározott, vagyis attól, hogy olyan géneket örököltünk a szüleinktől, amelyek miatt nem jellemző ránk a kicsattanó örömök átélése, még megtalálhatjuk azt az utat, amely az eudaimonikus boldogsághoz, vagyis az önmegvalósításhoz vezet.
És azt tudtad, hogy ez a kétféle boldogság más-más módon hat a génjeinkre?
A Kaliforniai Egyetem kutatóinak vizsgálataiból kiderül, hogy mindkét típusú elégedettség csökkenti a depresszió szintjét, ugyanakkor a tudósok azt is kimutatták, hogy a hedonikus és az eudaimonikus jóllét más-más hatással vannak a génkifejeződésre. Azoknál az alanyoknál, akikre inkább a hedonikus boldogság volt jellemző, a gyulladásos gének magasabb, valamint a betegségeknek ellenálló antitestek alacsonyabb kifejeződését figyelték meg. Ez a biológiai mintázat pedig megegyezik azzal, amit a magány és a stressz is kivált az emberi szervezetben.
Az eudaimonikus boldogságnál azonban pont ennek ellenkezőjét tapasztalták a szakértők, ez pedig azt jelenti, hogy bár látszólag hasonló elégedettséget tükröz a kétféle boldogság, az eudaimónikus jóllét a jelentőségteljességre fókuszálva csökkenti az idegrendszernek a hirtelen fellépő vészhelyzetekre adott reakcióját - ami általában hevesebb szívveréssel és légzéssel, valamint egy hatalmas adrenalinlökettel jár. Azt pedig már jól tudjuk, hogy a stresszválasz túlaktiválódása - például krónikus stressz esetén - gyulladásokhoz vezet.
A tudósok szerint mindez összefügghet az agy motivációs központjának a működésével is, ugyanis ezen agyterület (a ventrális striátum) nagyobb aktivitása során olyan génkifejeződési mintázatok jönnek létre, mint amilyet az eudaimonikus jóllét esetében is kimutattak. Ráadásul a ventrális striátum aktivitása gátolja a stresszválaszt elősegítő amigdala munkáját és csökkenti a kortizol nevű stresszhormon termelődését is.
Egy másik lehetséges biológiai magyarázat szerint a céltudatosság “tartósítja” a DNS-molekulákat védő telomereket, amire a tudósok a meditáció stresszcsökkentő hatásának vizsgálata során jöttek rá. Kiderült, hogy nem közvetlenül a meditálásnak tudható be ez a folyamat, hanem a céltudatosságnak: minél nagyobbak voltak az alanyok céljai, annál több telomervédő fehérjét (telomerázt) mutattak ki a szervezetükben. Mindenesetre a meditáció egy jó stratégia ahhoz, hogy rátaláljunk az élet értelmére. Ahogy az is, ha az életünk négy fő területén (család, munka, közösség, én) különböző célokat tűzünk ki és elfogadjuk, hogy a fókusz idővel áttolódhat az egyikről a másikra; illetve azt, hogy menet közben maguk a célok is változhatnak. A lényeg tehát, hogy ha van iránya az életednek és jól körülírható célokat tűzöl ki azzal kapcsolatban, amit el akarsz érni, az elősegíti, hogy tovább élj - függetlenül attól, mikor találod meg "a nagy célt".
Nyitottnak és tudatosnak kell lenni
A másik fontos szempont a boldogságkeresésben az úgynevezett pszichológiai rugalmasság, vagyis az, hogy nyitottak legyünk mindenféle érzés átélésére és felismerjük: a negatív érzéseink megélésével tovább tudunk lépni egy jelentőségteljesebb élet felé. Annak van tehát igazán nagy szerepe, hogy hogyan reagálunk a körülöttünk vagy velünk történő dolgokra - akár jók, akár rosszak -, nem pedig maguknak az eseményeknek. Ez az igazi és tartós jóllét alapja, és ebben segít sokat a tudatos jelenlét gyakorlása is.
Vannak, akik semmiben sem lelik örömüket - és ez nem az ő hibájuk
"Hogy mi az élet értelme? Hogy jól érezze magát benne őkelme" - jegyezte meg egyszer a holland költő és festő, Lucebert. És éppen ez az, amire például a depressziós vagy a skizofrén betegek egyszerűen képtelenek. Ezt a tünetet az anhedóniát, azaz örömtelenséget a prefrontális kéregben, az amigdalában és a nucleus accumbensben (agyunk jutalmazó rendszerében) lévő idegsejtek csökkent aktivitása okozza. Vagyis "az nem célravezető, ha depressziós diákokkal az élet értelméről vitatkozunk, ahogy azt a hangcsoui egyetem filozófiatanárai tették: többre megyünk azzal, ha kezeljük a jelenség mögött meghúzódó pszichiátriai betegséget" - írja Dick Swab holland neurobiológus, az Amszterdami Egyetem professzora A kreatív agy - Hogyan hat egymásra az ember és a világ című könyvében.
"Az egyik diákom, aki váltig, ám sikertelenül igyekezett rájönni, hogy - leszámítva a munkámat - mivel adok értelmet az életemnek, végül kínjában feltette a kérdést, hogy amennyiben az életnek valóban nincs értelme, hogyhogy nem lesz mindenki öngyilkos. Véleményem szerint az élőlények - az egysejtűtől az emberig - egyik fő jellemzője, hogy mindenáron életben akarnak maradni, még a lehető legsúlyosabb körülmények között is, például a nácik koncentrációs táboraiban a második világháború alatt."
A neurobiológus szerint tehát tévednek azok a filozófiaprofesszorok, akik azt mondják, hogy az embernek magának kell választania élet és halál között. "Tekintve, hogy minden élet próbál életben maradni, az a fiatal vagy középkorú ember, akinek komoly öngyilkossági szándékai vannak, majdnem minden esetben súlyos idegrendszeri betegséggel küzd. És ezt nem választja az ember" - magyarázza Swab.
Ráadásul ne feledjük, hogy a magas intelligenciaszint nem óv meg a pszichés betegségektől, ellenkezőleg: számos olyan elsőrangú koponyát sorolhatunk fel, aki depresszióban szenvedett: Goethe, Isaac Newton, Ludwig van Beethoven, Charles Dickens, Willy Brandt, Abraham Lincoln, Vincent van Gogh vagy Winston Churchill, aki "the black dog"-ként, vagyis fekete kutyaként emlegette a depresszióját. Ebből is látszik, hogy annak, akit depresszió kínoz, semmi oka a szégyenkezésre.
