Így lehetsz te is szuperöreg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az egészséges életmód mellett az is számít a kutatók szerint, milyen mély kapcsolatokat sikerült valakinek kialakítania öreg korára.

Nem csak olyan magától értetődő okai lehetnek annak, mint az egészséges táplálkozás vagy a megfelelő mennyiségű testmozgás, ha valakinek 80 éves korában is úgy működik az agya, mint fiatal korában – állítja egy friss kutatás. A Science Alert által összefoglalt tanulmány szerint az is fontos szerepet játszhat e tekintetben, milyen szoros és kielégítő emberi kapcsolatokkal rendelkezik valaki. 

Haverkodó öregek

A jobb epizodikus emlékezet jellemezte „szuperöregeket” és a kognitív képességeik szempontjából átlagosnak nevezhető társaikat összehasonlító kutatás szerint jelentős az eltérés a két csoport között abban, milyen sűrű ismeretségi hálózattal rendelkeznek az öregek, és hogy viszonyulnak az ismerőseikhez.  A 31 „szuperöreget” és 19 átlagos képességekkel rendelkező nyolcvanast kikérdező kutatás szerint a jobb képességű öregek ugyanis jóval több kielégítő, mély és megbízható kapcsolattal rendelkeztek, mint a magányosabb társaik. A tanulmány egyik szerzője, az agykutató Emily Rogalski szerint persze „nem arról van szó, hogy aki szorosabb ismeretségi hálózattal rendelkezik, az sosem lesz Alzheimeres”, de a szociális kapcsolataink minősége bizony fontos tényező az időskori szellemi frissességet meghatározó körülmények listáján.

Lassabban sorvad

Fizikai szempontból egyébként a vastagabb agykéreg és a lassabban zsugorodó agyuk különbözteti meg a szellemi frissességüket élemedett koruk ellenére is megőrző öregeket a többségtől. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy a szuperöregek egyszerűen csak szerencsésebbek voltak-e és eleve nagyobb aggyal jöttek világra, vagy valamilyen módon „védetté” váltak az öregedéssel összefüggésbe hozható hanyatlással szemben.

Egy 24 kivételesen jó agyi képességekkel rendelkező és 12 átlagos öreg agyát másfél éven keresztül vizsgáló kutatócsoport szerint inkább az utóbbiról lehet szó, a szuperöregek agyának állapota ugyanis valamilyen oknál fogva sokkal kisebb ütemben, fel olyan gyorsan romlott csak, mint a kevésbé egészséges társaiké.

Ne dohányozz, barátkozz!

Úgy tűnik tehát, hogy a megfelelő étkezési szokások, a rendszeres testmozgás, a dohányzásról való lemondás és a tanulással és új dolgok megismerésével töltött évek száma mellett az is szerepet játszhat az öregkorban is kitűnően működő kognitív funkciók megőrzésében, hogy mennyi energiát fektet a másokkal való kapcsolatainak elmélyítésébe. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.