Anya hangja az esti mesék hangja

Olvasási idő kb. 2 perc

Édesanyánk hangja nem csak csecsemőként megnyugtató, de ahogy bennünk él, az egész életünkre hatással lehet.

A gyerekek számára létezik egy igazán különleges hang. Az anya hangja, ami már a magzati lét során átszövi a mindennapjait. A gyermek hallópályái már az anyaméhben fejlődésnek indulnak, az anya hangának rezgéseit már abban az időben is észleli, vagyis a szó szoros értelemben abban nő fel. Az édesanyja hangját az újszülött is képes már megkülönböztetni más hangoktól, sőt, néhány napos korban a kicsi már erőfeszítéseket is hajlandó tenni azért, hogy a számára oly kedves rezgéseket hallja.

Hangja nyugtat, gyógyít

Az érintéshez hasonlóan a hangok is képesek arra, hogy a gyermeket megnyugtassák. A síró gyermekének dúdoló, csecsemőjét lágy beszédével csitítgató anya olyan biokémiai folyamatokat indít el a kicsi szervezetében, amik radikálisan képesek csökkenteni az élettani stresszválaszt. Az anya hangjának rezgéseire csökken például a vérben található stresszhormon, a kortizol, megnő viszont a kötődés kialakulásáért is felelős oxitocin szintje. Akárcsak az ölelés esetén. Ennek pedig példátlanul erős egészségvédő hatása van. Koraszülött gyerekek esetében megfigyelték, hogy ha anyjuk hangját akárcsak felvételről is bejátsszák nekik, rövidebb időn belül tanulnak meg szopni, fejlettségükben hamarabb jutnak el oda, hogy biztonságosan elhagyhassák a kórházat.

Az anya hangjának ereje később sem csökken. Egy amerikai kutatásban kimutatták, hogy a kisiskolás korú gyerekek több, mint kilencvenhét százaléka egy másodpercen belül képes anyja hangját felismerni. A vizsgálat során fMRI képalkotó eljárással nézték meg a gyermekek agyműködését, miközben édesanyjuk vagy egy másik nő különféle halandzsa szövegeket olvasott fel nekik. Fontos volt, hogy a gyerekek csak a hangra reagáljanak, így a felolvasót a kísérlet során nem láthatták, illetve a hallott szövegnek is ezért nem lehetett értelme. Az fMRI-vel lényegében az agy egyes részein átáramló vér oxigéntartalmát lehet mérni. Mivel működésükhöz az agysejtek is oxigént használnak, a ki- és beáramló vér összetételéből következtetni lehet arra, hogy az adott agyi régió mennyi oxigént vesz fel, vagyis éppen mennyire aktív. Nos, a legaktívabb agyterületek a következők voltak:

  • a hallókéreg hangszelektív területei,
  • agy érzelemközpontjaként számon tartott amygdala,
  • az agyi jutalmazórendszerhez tartozó nucleus accumbens és középső prefrontális kéreg,
  • az emberi arc felismerésében szerepet játszó oldalsó fuziform terület

Az eredmények azt mutatják, minél több kapcsolat van a hallókéreg e területe és az agy többi felsorolt régiója között, vagyis az anya hangja minél több ilyen területet aktivál, annál fejlettebbek a gyermek kommunikációs és társas készségei is. Édesanyánk hangja eszerint egyfajta egyedi azonosító, akárcsak egy ujjlenyomat. Akiben ez pozitívan él, érzelmi fejlődése is kiegyensúlyozottabb lehet, és a felnőtt életben is könnyebben is boldogul majd. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.