Férfiasságunkat, nőiességünket nagyban befolyásolja a kultúra, amelyben élünk. Átalakuló nemi szerepeink fontos egészségügyi kockázatoktól szabadíthatnak meg.
Az igazi férfi magabiztos. Az igazi férfira támaszkodni lehet. Domináns. Az ágyban is. Az igazi férfi minden nőt meg akar kapni. Az igazi férfinak hatalma van a nők felett. Az igazi férfi ura az érzelmeinek. Nem sír.
Mindazok a tulajdonságok, amik férfiasnak számítanak, már a fiúgyerekek szocializációjában is megjelennek. Így neveljük őket.
Menjél, fiam, állj ki magadért. Elestél? Katonadolog. Ne sírj. Ne nyafogj, mint egy lány. Az én fiam egy kis machó. Tizenöt év múlva már a lányokat hajtja majd.
Az igazi férfi rosszabb társas kapcsolatokat ápol. Az igazi férfi kevésbé elégedett az életével. Az igazi férfi pszichés állapota rosszabb. Az igazi férfi nem kér segítséget. Se testi, se lelki problémák esetén. Szűrővizsgálatra se jár. Az igazi férfi ezért korán meghal. Ezeket már 74 tanulmány eredményei mondják, melyeket egy amerikai kutatócsoport tagjai foglaltak össze. A vizsgálatokban a férfias tulajdonságokkal összefüggésben álló, testi és lelki jóllétünket meghatározó tényezőket kutatták. És hát úgy tűnik, kultúránk férfieszménye nemcsak a környezete jóllétére, de a saját maga egészségére is negatív hatással van.
Magabiztosság
A férfi kiállásának és dominanciájának egyik alapköve a határozottság, a magabiztosság. Az ilyen férfi gyorsan hoz döntéseket. Nem hezitál, nem szüttyög. Az ilyen férfira nyugodtan rábízhatjuk magunkat, súgja az intuíciónk.
Egy amerikai kutatásban arra kértek meg végzős diákokat, hogy írásbeli záróvizsgájukon ne csupán a helyes válaszokat jelöljék be, de azt is, hogy mennyire biztosak a választásukban. A tényleg helyes megoldások esetében nem is volt különbség a nemek között. Rossz válaszok esetében azonban míg a férfiak többsége ugyanúgy azt jelölte be, hogy tuti biztos az igazában, a nők jóval kritikusabbak voltak magukkal szemben. Mindössze annyi volt tehát a különbség, hogy a férfiak akkor is úgy tettek, mintha tudnák, amikor konrétan nem tudták.
A hiányzó önkritikáért az úgynevezett orbitofrontális kéreg tehető felelőssé, vele azonban az van, hogy a tesztoszteron magas szintje mellett nem működik valami jól. A döntés átgondoltsága helyett ilyenkor tehát annak egyértelműsége kerül előtérbe, ami persze nyilvánvaló, hogy csak az egyszerűbb döntések esetén hatékony. Ez a fajta működésmód mégis egészen elemi, biológiai szinten vonzó, hiszen a férfihormon (tesztoszteron) magas szintjére utal. Természetesen a döntéshozás komoly felelősség is, az sem meglepő tehát, hogy a mindennapokban nem kevés játszma is épül ugyanerre.
Nem beszél az érzéseiről
A férfi alapvetően azért nem beszél az érzéseiről, mert azt tanulja meg, hogy az érzései nem érdekelnek senkit.
Ha gyerekként fájdalma van, ne nyafogjon. Ne legyen már anyámasszony katonája. Miután felnő, ugyanazt tapasztalja: a nők se egy nyavalygó pasira vágynak. De olyanra se nagyon, aki édességet majszolva sírdogál egy szirupos vígjátékon, vagy tágra nyílt pupillákkal áradozik arról, hogy a gyerek ötösre felelt a biológiaórán. Akkor mi legyen? A legnagyobb gond az, hogy miután a fiúgyerek spontán érzelemkifejezését leblokkolják, rosszabb esetben megbélyegzik, lányosnak, puhapöcsösnek titulálják, nem történik semmi. A gyerek remekül megtanulja, hogy mit ne csináljon, kimarad azonban az, hogy mit kéne helyette. Hogy fejezze ki az érzéseit? Erre nem hogy útmutatást nem kap, de példát se nagyon lát. Mit csinál a szomorú férfi? Iszik. Meg csajozik. Esetleg dolgozik hajnaltól estig. Ha megtanítjuk a gyereket érzelmei megfelelő kifejezésére, nemcsak azt fogja megélni, hogy a környezetét igenis érdekli, ami benne történik, de ő maga is megtanul jobban odafigyelni belső világára, belső történéseire.
Playboy
A férfiak mindig csak arra gondolnak. Olyan pedig egyszerűen nincs is, hogy egy férfi ne akarjon szexelni, vagy legalábbis ne legyen rá hajlandó. Akkor valami nagy baj van. Egy másik nő. Vagy több. A szex persze nagyszerű dolog, a férfiak ráadásul viszonylag könnyedén rátanulnak a testiség élvezetére. Ahogy az is tény, hogy nagyon gyakran valóban van valamilyen probléma a háttérben, ami eltávolítja a két felet egymástól. Maga a társas norma, miszerint a férfi mindig szexre kész, mégis több kárt csinál, mint hasznot: gyakran inkább jelenik meg külső elvárásként, semmint az ember valós belső élményeként.Egy kanadai pszichológus éppen erről készített interjúkat hosszú távú kapcsolatban élő férfiakkal.
A kutatásban részt vevők háromnegyede valóban magas és viszonylag állandó libidóról számolt be, és nem mellesleg a fél társaság azt nyilatkozta, sosem utasítana vissza egyetlen lehetőséget sem, hogy szexelhessen. A 87 százalék ugyanakkor megélte már azt, hogy a kulturális nyomásnak engedelmeskedve kellett férfiasabban viselkednie az ágyban, 40 százalék mondott már igent a partnerének, amikor valójában nem volt kedve a szexhez, és 30 százalék kezdeményezett már együttlétet csak a párja kedvéért. Sokan voltak tehát azok, akik annak érdekében, hogy ne bántsák meg a másikat, vagy kedvére tegyenek partnerüknek, úgy tettek, mintha. Pedig valójában nem. Érdekes felvetés ezek után, hogy a férfiak beszámolói saját szexuális étvágyukról mennyire szólnak arról, amit belül megélnek, és mennyire arról az elvárásról, ami kívülről nehezedik rájuk.
Napjainkban szerencsére a férfiszerepek is átalakulóban vannak. Szerencsére, hiszen mint láttuk, a tradicionális férfiszerep-elvárások igen komoly egészségkockázatokat hordoznak, és a mindennapi életben is számos nehézségben megjelennek. A szexizmus ennek alapján már korántsem csak egy társadalmi kérdésnek, de egy jelentős egészségpszichológiai problémának is tűnik. A nőiesnek tartott tulajdonságok különös fontosságát egy 17 éven át (!) tartó vizsgálatsorozat eredményei is hangsúlyozzák. A kutatás több mint másfél évtizede során ugyanis a hagyományos maszkulin vonásokkal rendelkező férfiakat másfélszer akkora eséllyel sújtotta szívkoszorúér-betegség, mint több nőies tulajdonságot valló társaikat.
