Hogy ismerheted fel a pajzsmirigybetegséget?

Olvasási idő kb. 6 perc

Mi az oka, hogy a pajzsmirigybetegségek elsősorban a nőket érintik? Melyek a pajzsmirigy működésének leggyakoribb rendellenességei? Mennyire kezelhetők jól? Prof. Dr. Balázs Csaba endokrinológus, pajzsmirigy-specialista válaszolt a kérdéseinkre.

Szinte nincs olyan szerv, melynek funkcióját ne befolyásolná a pajzsmirigyhormon. Termelődése nélkülözhetetlen az anyagcsere és a növekedés szabályozásához, de a neurális folyamatokban és a szexuális működésben is fontos szerepe van. Baj abból lesz, ha túl sok vagy éppen túl kevés hormon termelődik.

Magyarországon jelenleg az emberek több mint fele él olyan pajzsmirigybetegséggel, amely teljesen ártalmatlan és nem igényel kezelést. Ugyanakkor a pajzsmirigy működésének egyes zavarai alattomosan sokféle tünetet produkálnak, ami miatt nehéz felismerni a valódi problémát, ráadásul - ritkán ugyan, de – olyan súlyos szövődményekkel is járhat egy elváltozás, melyek nem megfelelő kezelés hiányában halálosak is lehetnek. Éppen ezért nem szabad félvállról venni a gyanús jeleket.

A nők vannak nagyobb veszélyben

Ez pedig részben az ösztrogénnek és a prolaktinnak köszönhető, ezek a hormonok ugyanis befolyásolják az autoimmun mechanizmust. “A pajzsmirigy-betegségek kialakulásában az öröklött hajlam, bizonyos autoimmun betegségek, a fokozott stressz, életmódbeli tényezők, és a túl kevés jódfogyasztás is szerepet játszik. Annak pedig, hogy gyakran fordulnak elő nők körében, egyik oka, hogy terhesség és szoptatás alatt megnő a szervezet jódszükséglete. Másrészt – különösen a fiút szülő anyukák esetében – hormonális tényezők, illetve az ún. mikrokimérizmus is hozzájárul a szülés utáni pajzsmirigy-gyulladás kialakulásához.

A mikrokimérizmus az, amikor az anya és a magzat a méhlepényen keresztül sejteket cserél egymás közt, majd a sejtek évekig túlélnek a másik testben is. A jelenség erőteljes, akár kóros immunreakciót válthat ki, és ezzel magyarázható, hogy az autoimmun betegségek – melyek lényege, hogy a szervezet valamely saját része ellen termel antitestet – sokkal gyakoribbak a nők körében.

Kéz a kézben járnak egymással vagy más kórképekkel

A krónikus Hashimoto-pajzsmirigygyulladás például általában pajzsmirigy-megnagyobbodással jár, az alulműködés hátterében pedig állhat gyulladás, a jód hiánya, pajzsmirigyműtét, röntgensugárzás vagy akár gyógyszerek is. De szövődmény lehet a mellékvese csökkent működése, a szem betegségei, az 1-es típusú diabétesz, az idegrendszer általános gyengeséggel járó betegsége, az ismételt vetélés és terméketlenség vagy a bőr festékhiányos betegsége. Mivel tehát a pajzsmirigy működésének zavara számos formában megjelenhet, nem mindig olyan egyszerű annak felismerése. Éppen ezért pusztán...

...a hormonszintmérés nem elég a diagnózishoz

A laboratóriumi vizsgálat nem pótolja a panaszok részletes kikérdezését (anamnézist), illetve a célzott fizikális, majd az ez alapján tervezett egyéb kiegészítő analízist. "A hormonvizsgálatok során szinte kivétel nélkül a TSH-t (a pajzsmirigyet stimuláló hormon) mérik, a szűrővizsgálatok azonban általában nem a pajzsmirigybetegség okát hivatottak kideríteni, hanem azt, hogy túlműködés vagy alulműködés gyanítható-e. Az ultrahangos vizsgálat tehát fontos, de a betegség pontos diagnózisát önmagában nem biztosítja" – figyelmeztet Prof. Dr. Balázs Csaba endokrinológus, pajzsmirigy-specialista.  

A pajzsmirigyserkentő hormon a ludas

A tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) hormonok a pajzsmirigyben egy fehérjéhez kötődve a pajzsmirigysejtek raktáraiban tárolódnak. Innen a szervezet igényei szerint az agyalapi mirigy által termelt hormon, a TSH hatására szabadulnak ki a véráramba. Emelkedett TSH-szint esetén a pajzsmirigy alulműködik, míg a TSH alacsony szintje fokozott működésről árulkodik. A jelenleg rendelkezésünkre álló vizsgálati módszerek nem a TSH aktivitását, hanem annak mennyiségét mérik. Ezért fordul elő gyakran, hogy két embernek azonos a TSH-értéke, a pajzsmirigyműködésük azonban eltér, vagyis nincs kőbe vésett TSH-érték.

Pajzsmirigy-túlműködés

Oka lehet a túlzott jódbevitel, a pajzsmirigy jóindulatú daganata, mérgezés, fertőzés vagy az agyalapi mirigy túlzott TSH-termelése.

Leggyakoribb formája a Basedow-kór, egy autoimmun betegség, mely elsősorban a fogamzókorú nőket érinti, és a pajzsmirigy megnagyobbodásával (golyva), valamint a pajzsmirigy-túlműködésre jellemző panaszokkal (szapora szívverés, ingerlékenység, álmatlanság, hasmenés, jelentős étkezés melletti fogyás, csökkent melegtűrés, fokozott izzadás, remegés, menstruációs zavarok) jár. A túl sok pajzsmirigyhormon nőknél cikluszavart okoz, férfiaknál pedig csökkenti a spermaképződést, így meddőséghez vezethet.

A pajzsmirigy göbös betegségeihez tartoznak a jó- és rosszindulatú daganatok is. “A fokozott működéssel és hormontermeléssel járó “meleg” göbök kimutatásához a pajzsmirigy megtapintása és hormon-meghatározások mellett izotópos vizsgálat is szükséges. A túlműködés a hagyományos gátlószeres kezeléssel csak átmenetileg gyógyítható, a készítmény elhagyása után a túlműködés ismét jelentkezik. A végleges gyógyulás izotópterápiától, esetleg műtéti kezeléstől várható, melynek során a pajzsmirigy egy részét eltávolítják, így csökken a mirigy hormontermelése” – magyarázta Prof. Dr. Balázs Csaba.

Pajzsmirigy-alulműködés

A hipotireózist többnyire egy krónikus gyulladás okozza, amelyet számtalan tényező (nagyobb stressz, szülés vagy vírusfertőzés) is beindíthat, és azért nem egyszerű felismerni, mert gyakran kaméleon módjára más betegségek formájában jelentkezik. Amikor a pajzsmirigyhormon szintje még csak kismértékben tér el a normálistól, enyhe fáradékonyságon és a koncentrációs képesség romlásán kívül más nem érzékelhető, így általában nem is tulajdonítunk jelentőséget a tüneteknek. Komolyabb esetben az anyagcsere lelassul, lassabb lesz a mozgás, a beszéd, a gondolkodás is, érdektelenség alakulhat ki, ami könnyen összetéveszthető a depresszióval.

“De tünete lehet a hízás (csökkent étkezés mellett is), a rekedtség, a zsibbadásérzés a végtagokban, a száraz, viszkető, megvastagodott bőr, a székrekedés, a halláscsökkenés, a szemhéj körüli duzzanat (ödéma), a menstruációs zavarok, a terméketlenség, a csökkent libidó, a lassú szívműködés és az emelkedett koleszterinszint is. Ezért fordult elő több betegemmel, hogy pszichiátrián, kardiológián, gégészeten, nőgyógyászaton vagy meddőségi klinikán kezelték, mielőtt hozzám fordult volna” - árulta el a szakember. Ha időben felismerik, a pajzsmirigy-alulműködés jól kezelhető hormonpótlással és a kísérő, illetve kiváltó betegségek egyidejű gyógyításával.

Golyva

A strúma vagy golyva a pajzsmirigy megnagyobbodását jelenti, ami lehet csekély mértékű, de olyan komoly elváltozás is, ami már nyelési és légzési zavarokat okoz. Leggyakoribb oka a jódhiány, de hátterében állhat Basedow-kór, pajzsmirigy-gyulladás és daganat is.

“A magzat a 12. héttől kezdve már képes saját hormontermelésre. A folyamat alapja, hogy a szervetlen jód szerves formában beépül és a tireoglobulin nevű nagy fehérjemolekulában raktározódik. Amennyiben a szervezet számára nem áll rendelkezésre elegendő jód, károsodik a hormonképződés, jód hiányában ugyanis kevés T3 és T4 képződik, miközben nő a TSH-termelés. A TSH úgy stimulálja a pajzsmirigy működését, hogy osztódásra készteti a sejteket, ami golyvaképződéshez vezet. Ezért terjedt el a jódhiányos területeken a golyva és a következményes kretenizmus” – magyarázta az endokrinológus.

Ebből az következne, hogy a só jódozása és jódtabletta szedése a megoldás, ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Kiderült, hogy Ausztráliában, valamint azokban az afrikai országokban, ahol a jódozást kiterjedten alkalmazták, gyakorlatilag eltűnt a kretenizmus és csökkent a göbös megbetegedések száma, ugyanakkor bizonyos autoimmun betegségeké emelkedett. A jódpótlás tehát alapvető, túl sok anorganikus jód azonban károsítja a szervezetet. A hormonképződésében azonban a szabad oxigéngyököknek és az ezeket befolyásoló szelénnek is fontos szerepe van. Sajnos Európa szelénhiányos terület, ezért a szelén pótlása az egészséges emberek számára is elengedhetetlen. 

Pajzsmirigy-gyulladások

Több formája is ismert az idült pajzsmirigy-gyulladásoknak, melyek kialakulása, lefolyása és kezelése eltérő. A leggyakoribb közülük a Hashimoto-thyreoiditis, egy autoimmun betegség, ami általában pajzsmirigy-megnagyobbodással is jár, ám lappangva, kezdeti tünetek nélkül jelenik meg, ezért nehéz pontos adatokat szerezni annak gyakoriságáról. 25-30 felnőtt nő közül 1 szenved az autoimmun thyreoiditis valamelyik típusában, aminek következménye, a pajzsmirigy-alulműködés gyakran áll a menstruációs zavarok és a meddőség hátterében is. 

“A genetikai faktorok mellett egyre több érv szól az ún. epigenetikai tényezők mellett, amelyek bizonyítják, hogy a DNS szekvenciákban nem kódolt örökletes mechanizmusok is felelősek azért, hogy egy adott betegben melyik autoimmun betegség alakul ki. Egypetéjű ikreken vlgzett legújabb megfigyelések azonban arra utalnak, hogy az autoimmun thyreoiditis kialakulásában a környezeti hatásoknak is nagy szerepük van, mivel a genetikai hajlamot csak 46–89%-ra kalkulálták az alanyoknál” - mondta Prof. Dr. Balázs Csaba.

Örökletes hajlam esetén a kiváltó okok, például túl sok szervetlen jód hatására auto-antitestek jelennek meg, amelyek károsítják a pajzsmirigyet és néhány hónap vagy év alatt csökkent pajzsmirigyműködést váltanak ki. A pajzsmirigy szövetének összetevői, a Tireoglobulin (Tg) és a pajzsmirigy-peroxidáz enzim (TPO) elleni antitest mérése azért fontos, mert azzal megelőzhető a pajzsmirigy állapotának további elváltozása, gyulladása. 

Gyógyítható?

A pajzsmirigy rendellenes működése legtöbbször egyelőre csupán kordában tartható, jó hír azonban, hogy a betegek a megfelelő gondozás mellett zavartalan életet élhetnek, kilátásaik javulhatnak. "Fontos az érintettek felvilágosítása állapotuk természetéről és arról, hogy bizonyos stresszhelyzetekben az alkalmazott gyógyszerelés módosítása elkerülhetetlen. A megfelelő hormonális kezelés mellett az addig infertilis nők gyermeket szülhetnek, a terhesség alatt és a szülést követően azonban fokozott ellenőrzés indokolt" – fűzte hozzá a szakember. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.