#ÉLETEM

Van jobb megoldás, mint negyvenévesen mindent újrakezdeni

2017. június 16., péntek 08:00

Valódi emberek nem ébrednek fel egyik napról a másikra megvilágosodva, hogy márpedig én ezt akarom csinálni, hogy aztán már csak lelkes nevetéssel megvalósítsák álmukat.

A 48 éves Elliott Jacques, a nagyjából ismeretlen kanadai pszichoanalitikus és szervezetfejlesztési tanácsadó 1965-ben leírta azt a szókapcsolatot, hogy életközépi válság. A kifejezés azóta hatalmas karriert futott be, mint az az időszak, amikor az ember kénytelen-kelletlen szembesül saját határaival, a lehetőségei beszűkülésével és önmaga halandóságával. Nos, miután Elliott Jacques felismerte magán, hogy gyakorlatilag elért a csúcsra, és innen már csak lefelé mehet tovább, élt még 38 évet, megírt 12 könyvet, megnősült, az amerikai hadsereg valamint az egyház tanácsadójává vált, és alapított egy sikeres tanácsadó céget. A negyvenes évei közepe előtt a kanadai pszichológus viszonylag megszokott keretek között mozgott, csinált két doktorit, és tanácsadóként szerzett tapasztalatokat. Innentől kezdve viszont mondhatni független gondolkodóvá vált, kilépett az addigi keretek közül, kreativitása formába lendült, mintha a sok addig szerzett tudás és tapasztalat beérett volna, és lehetővé tette volna, hogy mások által elismert, sikeres életet éljen. Sokan mondják, hogy a legjobb gondolatai a késő hetvenes, kora nyolcvanas éveiben születtek.

Az életközép paradox és hamis mítoszai

Nem lehetetlen az, sőt egyre inkább megszokottá fog válni, hogy az emberek életük második felében teljesednek ki, kezdenek el olyan szakmai- és magánéletet vinni, amiben elégedettebbek lesznek, jobb eredményeket érnek el, és sokkal inkább kedvükre valóan élnek. Ehhez Carlo Strenger és Arie Ruttenberg szerint - akik a Harvard Business Reviewban publikálták nagy hatású, saját tanácsadói tapasztalataikon alapuló cikküket az életközépi válságról - két egymásnak ellentmondó, mégis egyszerre hitt tévképzettel kell leszámolni. Az egyik, hogy az élet közepe egyértelműen a hanyatlás kezdete. Ez egy történelmileg beágyazott gondolat: 1916-ban vezették be Németországban a hatvanöt éves nyugdíjkorhatárt, jelezve, hogy az ember ennyi éves koráig produktív, utána visszavonulhat az aktív cselekvéstől. Erre a hatvanöt éves korra jobbára csak találomra böktek rá, néhány évvel azelőtt Bismarck a hetvenéves kort jelölte meg a nyugdíj kezdetének. Mikor sopánkodtak neki a többi államférfiak, hogy jaj, hát hogy fogja bírni a költségvetés ennek a sok nyugdíjnak a kifizetését, akkor jelezte nekik, hogy lélegezzenek bátran mélyeket, úgysem fognak eddig élni az emberek. Ami akkoriban igaz is volt, hiszen a várható élettartam 49 év volt. Manapság Magyarországon a várható élettartam nőknél 78,5, férfiaknál 72 év, és ez a szám folyamatosan, évről-évre emelkedik – ezek 2015-ös adatok. Így érdemes lehet újrakalibrálni, hogy meddig tettre kész és alkotóképes az ember, és nem száz évvel ezelőtti, találomra és némileg cinikusan kitalált határvonalig képzelni saját aktivitásunkat. Szóval, ha az ember szeretné, és oda is figyel magára, akkor bírni fogja még egy darabig.

A másik mítosz, amit a romantikus filmek, könyvek és az önsegítő hétköznapi pszichológia meg úgy általában a korszellem terjeszt: a mágikus átváltozás az élet közepén. Ez a mítosz azt az illúziót adja el az embereknek, hogy ha megvan a víziód, és eléggé akarod, akkor bármit elérhetsz. A „just do it” és „yes, you can” korában élünk, millió filmet láthatunk és könyvet olvashatunk arról, hogy unatkozó háziasszonyok megrázzák magukat, és megcsinálják az évszázad bizniszét, banki hivatalnokok világhírű séfek lesznek, és ügyvédek start upot alapítanak. Ezek a sztorik, annak sulykolása, hogy bármi lehetséges, csak eléggé akarni kell, paradox módon éppen hogy gátolják a változtatást. Túl könnyűnek és túl drasztikusnak ábrázolják az életek boldogság felé tett fordulatait, amiket valójában lehetetlen meglépni. Ezáltal azok a változásra vágyó negyvenesek, akiknek nincs ötletük a világot megváltó, korábbi életüktől gyökeresen eltérő álom megvalósítására, alkalmatlannak, kevésnek érzik magukat a változtatáshoz.

shutterstock 144245944

Nem megy varázsütésre

Tény, hogy sok életpálya, mint például Elliott Jacques-é is fordulatot vesz az élet közepén, és sokan kezdenek sokkal izgalmasabb és számukra vagy akár a világ számára is nagyobb értéket adó karrierbe, de nem egy isteni sugallat hatására egyik napról a másikra. Ilyen csak a mesékben van, hogy messzebb ne menjünk, fizikailag, testileg képtelenség. Úgy leszünk mesterei, tapasztalt művelői bármilyen tevékenységnek, legyen az járás, vagy árfolyam-becslés, hogy hosszú idők gyakorlása alatt az adott tevékenységhez kapcsolódó agyterületeken megerősödnek az idegi kapcsolatok. Minél jobbak vagyunk valamiben, annál sűrűbb és komplexebb az adott agyterület neurális hálózata. Amíg ez a sok millió agyi kapcsolat kialakul, az időbe telik. Ezért aztán hiába akar valaki könyvelőből gobelin-művész lenni, agyi adottságai, képességei nem lesznek megfelelők a gobelin-készítéshez, legalábbis nem olyan szinten, mint annak, aki már húsz éve ezt csinálja.

Másrészt a változás, szemben azzal, amit a romantikus irodalom, a motiváló self-help könyvek, és sikeres emberek facebook fényképei állítanak, korántsem könnyű. Valódi emberek nem ébrednek fel egyik napról a másikra megvilágosodva, hogy márpedig én ezt akarom csinálni, hogy aztán már csak lelkes nevetéssel megvalósítsák álmukat. A változások nehezek. Az ember tele van kétséggel, félelemmel, bizonytalansággal, szorongással, hogy jó irányba megy-e, képes lesz-e rá, hónapok, évek rágódása, próbálkozása van egy életpálya változtatás mögött. Ha valaki elhiszi, hogy másnak könnyen megy, akkor hamar feladhatja, mikor ő maga szembesül a nehézségekkel, a kétségekkel.

Lehet sci-fi tanácsadó céget is csinálni

Nemrég járt itt a Brain Bar Budapesten Ari Popper, aki az egészen különleges és tényleg regénybe illő kaliforniai SciFutures tanácsadó cég megálmodója és tulajdonosa. Poppert saját elmondása szerint életközépi válsága vezette arra, hogy megalapítsa ezt a céget. A SciFutures sci-fi írókat foglalkoztat tanácsadóként, akik igazi gigavállalatok vezetőivel együtt egy közös kreatív alkotói folyamatban kitalálják, hogy milyen lesz az adott megbízó cég területén a jövő. Merthogy ugye az élet, a technológia nagyon gyorsan változik, az lesz sikeres vállalat, amelyik abba az irányba tud menni, amerre a változások, új vásárlói elvárások tartanak – de hogy ez mi lesz, az rohadt nehéz bejósolni, tekintve, hogy minden héten feltalálnak valami extrém újítást a világban. A cégek vezetői nem feltétlenül extrém kreativitásukról, és elrugaszkodott fantáziájukról híresek, nem úgy a sci-fi írók. Így a SciFutures újszerű, meglehetősen sikeresen működő, izgalmas projekt.

De mi vezette Ari Poppert a SciFutures megalapításához? Sikeres cégvezetőként ért el negyvenes éveibe, amikor is meglepték a szokásos kérdések: ennyi az egész, van ennek értelme, ugyanezt csináljam még harminc évig? Elkezdett a hobbijával foglalkozni, ami a tudományos fantasztikum világa volt. Beiratkozott sci-fi író kurzusra az egyetemre, és imádta. Elvégezte háromszor egymásután. De rá kellett jönnie, hogy ő nem író. Ő üzletember, tanácsadó. Mégis azzal szeretett volna foglalkozni, ami a szenvedélye, azt akarta valahogy becsatornázni az életébe. És egyszercsak meglett az ötlet, a sci-fi tanácsadó cég. Ezen már lelkesen, újult erővel tudott dolgozni. De ne tévedjünk. Ahhoz, hogy ezt a céget létrehozza és felfuttassa, a korábbi tapasztalatait használta, tanácsadói szaktudását kamatoztatta, csak másképp, más céllal. És nem három nap alatt, hanem hosszú rákészülés, tipródás után.

shutterstock 546640153

Tehát akkor hogyan csináljam?

Csomó előnye van az embernek húsz-harminc év felnőtt élettapasztalat után a fiatalokhoz képest. Negyvenes éveire az ember átéli párszor, hogy lehet hibázni. Hogy nem dőlt össze a világ. Ezáltal kevesebb szorongással tud belefogni a kísérletezésbe. Ennyi év alatt összegyűlik egy csomó élettapasztalat, önismeret is. Sokkal könnyebben megmondja egy negyvenöt éves, hogy mi az, amit szeret csinálni, mi az, ami lelkesíti, mint egy húsz éves. Képes a dolgokat perspektívába helyezni. Hátralépni, messzebbről  és kevesebb idegeskedéssel fogadni konfliktusokat, nehéz helyzeteket. Jobban tisztában van saját képességeivel, erősségeivel. Ráadásul pedig van rengeteg szakmai tapasztalata is.

Az élet közepe táján sikeresen változtató emberek ezekre támaszkodnak. Megtartják régi énjükből, amit szeretnek, ami az erősségük, és megtalálják, hogy mi a szenvedélyük, mi az, amiért képesek örömmel dolgozni. Lehet, hogy egy menő szállodai housekeeping menedzser nem egy hatodik hotelbe megy el dolgozni, hanem megvalósítja a saját panzióját, ami éppen olyan, mint amilyenről álmodott, és amit a nagy szállodaláncok keretei között nem tudott megcsinálni. Egy addig akadémiai körökben mozgó professzor könyvet ír, hogy a sok összeszedett tudásából kialakított saját gondolatait átadja a hétköznapi embereknek. Egy értékesítési igazgató megveszi gyerekkora kedvenc üdítőmárkáját, és felfuttatja azt. Ezek a változtatások olyanok, hogy nagyobb értéket és örömet jelentenek az embernek, mint amit addig csinált. Szóval érdemes meglépni őket. Csak jó észben tartani, hogy munkásak, nem varázsütésre történnek meg – és úgy lesznek igazán sikeresek, ha az ember megtartja közben a régi életéből azt, amiben jól működik.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta