Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden postás ellenség. Azt viszont igen, hogy a kutyák felismerik a rossz cselekedeteket.
Hány kutyagazdától hallottam már, hogy a kutyák megismerik a jó embereket! Hogy a kutya szimatában meg lehet bízni! És az is tény, hogy rengeteg kutya védte már meg a gazdáját, ha azt éppen valaki bántani akarta.
Azért erkölcsileg tévedhetetlennek, vagy valami etikai hatodik érzékkel megáldott lényeknek nem gondolnám a kutyákat. Az én hős kutyám például nagyjából egyszer dühödött fel valakin, az pedig egy szerencsétlen kismama volt. Utólag kikövetkeztettük, hogy az lehetett a probléma, hogy a kisgyerek az anyuka nyakában ült, és ez kutyaperspektívából úgy nézett ki, mintha a mama kétfejű lenne – ami azért kétségtelenül egy megugatásra érdemes jelenség, már-már földönkívüli dolog. Viszont nem gondolnám, hogy szegény kismama bármi rosszat tett volna. Meg aztán ott vannak a postások és újságkihordók. Lehetetlen, hogy minden postás rossz ember legyen.
Szóval azért érdemes óvatosnak lenni a kutyák emberismeretével és értékítéletével kapcsolatban. Viszont japán kutatók nemrég kimutatták, hogyha az alapból „rossz emberekkel” kapcsolatban nem is tévedhetetlenek, az egyszerű rossz cselekedeteket felismerik. A kutyák megértik, hogy egy adott helyzetben ki volt kedves, segítőkész, és ki volt bunkó, és sokkal jobban kedvelik a segítőkész kedveseket. Meg azokat is, akik korrekten viselkednek. És nemcsak a kutyák vannak így ezzel, hanem a majmok is.
A kísérleteket kapucinus majmokkal és kutyákkal is elvégezték. Az állatok először végignéztek egy-egy jelenetet, amikben két ember szerepelt. Látták az egyik embert, aki megpróbált kinyitni egy dobozt, amibe egy játék volt csomagolva. Az ember hiába próbálkozott, nem tudta kinyitni a dobozt. Ekkor odamutatta a dobozt a másik szereplőnek, aki vagy segített neki kinyitni, vagy pedig visszautasította azt, hogy segítsen. Ezek után pedig a kis jelenet szereplői jutalomfalatot ajánlottak fel a megfigyelő állatoknak. Ha a második szereplő segített kinyitni a dobozt, akkor az állatok ugyanolyan szívesen fogadták el a jutalomfalatot mindkét szereplőtől. De ha a második szereplő elutasította a segítséget, akkor az állatok sokkal szívesebben fogadták el a jutalmat attól, az első szereplőtől, attól, aki nem tett semmi rosszat.
A következő helyzetben az állat-megfigyelők azt látták, hogy A szereplő elkér néhány labdát B szereplőtől. B minden esetben adott A-nak három labdát. Majd egy idő után B is kért labdát A-tól. A vagy adott neki hármat, vagy nem adott egyet sem. Itt is kiderült, hogy az állatok azt találták fair viselkedésnek, ha valaki viszonozta a labdákat, nem szívesen vették el a jutalomfalatot attól, aki nem viszonozta.
No, és az miért jó, hogy mindezt tudjuk? Néhány dologra tudunk következtetni belőle az emberi moralitás kialakulásával kapcsolatban. Először is tök jó, hogy nem csak kutyákkal, hanem kapucinus majmokkal is elvégezték a kísérleteket. A kutyák már evolúciós értelemben is olyan régen társai az embernek, hogy viselkedésük, működésük teljesen az emberhez van igazítva – és mivel az embereknek fontos a jó-rossz különbségtétel, valószínűleg a kutyáknak is.
A kapucinus majmok viszont igazi vadállatok, így arra következtethetünk, hogy az egyszerűbb jó és rossz cselekedetek megítélése ősibb, mint az emberi civilizáció. A majmok felismerik, hogy mi az antiszociális viselkedés, és valószínűleg ez alapján döntenek arról, hogy érdemes-e egy ilyen inkorrekt alakkal együttműködni, vagy sem. És ha felismerik az emberi szereplőknél, akkor valószínűleg felismerik saját fajtársaik között is.
Az emberek morális érzéke pedig valahol itt gyökerezik – mondja James Anderson, a vezető kutató. Az emberek ösztönösen érzékenyek arra, hogy felismerjék az antiszociális viselkedést. Ahogy a kisgyerek felnő, úgy a kultúra és a nevelés hatására, ez az ösztönös érzékenység, ami még a majmokban is megvan, fejlődik ki bonyolult morális érzékké.
