Hogy eshet értelmes ember csalók csapdájába? Mitől olyan sikeresek ezek az emberek? A pszichológus elemez.
Ismerkedjenek meg Zoltánnal! Vagy említhetném példaként Gábort, aki az is lehet, hogy Zsolt, vagy talán Péter. Ők a közelmúlt híressé vált csalói, akik nők tucatjait csapták be, és csaltak ki tőlük milliós összegeket, házat, ékszert, kocsit. Ilyen eseteket olvasva mindig felmerül a kérdés: hogy csinálják? Ilyen ellenállhatatlanul vonzók lennének? Sármos külsejükkel, a férfiasságukkal képesek elvakítani az áldozataikat? Nos, a fenti urakról fellelhető profilképek alapján nem így tűnik.
Kiből lesz áldozat?
Vagy netán az áldozatokkal van a baj? Ennyire buták, vakok, vagy naivak lennének? A történeteket megismerve utólag persze hibáztathatjuk őket is, de ezzel nem jutunk közelebb a csalók működésének megértéséhez. Ettől bonyolultabb a helyzet…
A csalók ugyanis valamit tudnak nyújtani. Valamit, amivel elbűvölik az áldozataikat, és a kezdetekben szinte ellenállhatatlanok lesznek. Hogy mit? Pontosan azt, amire az áldozatnak a legnagyobb szüksége van.
Ha valaki a magánytól szenved, akkor érdeklődő társaságot kap, ha elhanyagoltnak érzi magát, akkor figyelmet, ha az önértékelése romokban hever, akkor rajongást és dicséretet. Amikor ezek az emberek áldozatokra vadásznak, pontosan ezt keresik, és ezt látják meg éles szemmel: a belső hiányokat, és az ebből eredő sérülékenységet. Azt mondják, amit az áldozat hallani akar, és – legalább a kezdetekben – azt is teszik, ami az áldozatnak a legjobban esik. Eleinte minden csodálatos. Minden pontosan úgy történik, ahogy erről eddig álmodoztunk. Megkapunk mindent, amit csak remélhettünk, vagy még remélni sem mertünk egy kapcsolattól. De a mese hamarosan véget ér, és nagyon fájdalmas lesz a csalódás.
A tettes nem szeret, nem szorong, nem tanul
A bevezető példáiban férfiak az elkövetők, és nők az áldozatok, de lehet fordított is a szereposztás. De mi lehet a baj ezekkel az emberekkel, milyen zavartól szenvedhetnek, hogy ilyen gátlástalan ragadozóként képesek becsapni és kihasználni az áldozataikat? Nos, ők nem szenvednek semmitől. Az is a probléma része, hogy ők mindezt teljesen természetesnek és normálisnak tekintik. Jogosnak érzik, hogy bármit és bárkit felhasználjanak a saját céljaik érdekében.
Nem szeret, nem szorong, nem tanul – így fogalmazza meg a hivatalos diagnózisuk, az antiszociális személyiségzavar lényegét a szakirodalom. Hiszen róluk van most szó, akiket régen pszichopatának is neveztek. Ezek az emberek nem képesek valódi érzelmi kapcsolatok kialakítására, bár nagyon jól el tudják játszani. Nem éreznek bűntudatot, nem félnek a következményektől, bármit is követnek el. És ne várjunk tőlük változást sem! Bár biztos megígérik, hogy megjavulnak, ha így látják jónak, de nem képesek tanulni a saját hibáikból, a lebukásaikból.
A fentieken túl van még néhány fontos – és elszomorító – tulajdonságuk:
- felületes báj és megnyerő viselkedés
- az erkölcsi normák teljes hiánya
- kóros énközpontúság és önzés
- felelőtlenség
- a saját életükre vonatkozó céltalanság.
Hogyan védekezzünk?
A végtelen gátlástalanság és önzés együtt jár az átlag feletti kommunikációs képességgel, és az éles megfigyelőkészséggel. Ez pedig elég veszélyes kombináció. Ezért is lehet, hogy egy pillanatra, egy első benyomás erejéig mindenkiből lehet áldozat. Ezek az emberek a bizalmunkkal, az empátiánkkal, és a segítőkészségünkkel, tehát fontos és pozitív emberi tulajdonságainkkal élnek vissza.
De akkor mit tegyünk? Legyünk gyanakvók mindenkivel szemben, aki valaha is megdicsér minket, mond valami szépet, vagy egyáltalán, barátságos hozzánk? Biztosan működne, ezzel megóvnánk magunkat a csalóktól, de így nem lehet élni. A bizalom, és a másokhoz való kapcsolódás igénye és képessége az emberi kapcsolataink alapja. A teljes bizalmatlansággal egy szomorú, élhetetlen világban találnánk magunkat.
Egy kis bizalmatlanságot mégis megtarthatunk arra a helyzetre, ha egy induló kapcsolatban, legyen az barátság, vagy szerelem, felmerül bennünk az az érzés, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Ha minden pontosan úgy történik, ahogy a legmesésebb vágyálmainkban képzeltük, ha pont azt halljuk, amit szeretnénk, ha azt kapjuk, amit szinte ki sem mondtunk. Bizonyára létezik az ilyen mesebeli módon induló kapcsolat is, de a valóság sokszor más. Ismerkedünk, próbálkozunk, néha bizonytalankodunk, de ez lehet, hogy jobb is így.
Gyanakodhatunk akkor is, ha egy induló kapcsolatban gyorsan változnak a keretek: ha azt érezzük, hogy a másik azonnal akar tőlünk valamit. A mézeshetek (vagy napok) után azonnal jön az empátiánkat megszólító katasztrófa: hirtelen felbukkanó halálos betegség, váratlan anyagi csőd, porig égő ház, vagy bármi, de most azonnal segítenünk kell. A siettetés ócska kereskedő trükk, mégis gyakran bevesszük: csak itt, csak most, azonnal döntést kell hozni. A csalók is szeretik ezt a módszert. A bevezetőben bemutatkozó Zoltán „mégma” néven működött egy társkereső oldalon. Azonnal mélyüljön a kapcsolat, most rögtön találkozunk, még ma legyen szex, az első perctől lángoljon a szerelem! Ne felejtsük el, ők nem a valódi kapcsolatot építik ilyen szélsebesen, csak a partner vonzalmát és elköteleződését! Ha ez megvan, máris jöhet a katasztrófa. „Rákos vagyok, tönkrementem, üldöznek… azonnal pénzre, az autódra, a lakásodra van szükségem! Ha szeretsz, segítesz, ugye?”
Mit tehetünk, ha bekövetkezik a katasztrófa? Ilyenkor az első, és talán legnehezebb feladat, hogy nézzünk szembe a csalódással! Igen, hiszékeny voltam. Igen, valaki a legaljasabb módon átvert. Nagyon rossz érzés lesz, de szükség van erre a következő lépéshez: a kategorikus és következetes nemet mondáshoz, és elzárkózáshoz. Ezek az emberek nem bírják, nem értik, és nem fogadják el a nemet, ezért nehéz menetre kell készülni. Ilyenkor minden jöhet az öngyilkossággal fenyegetéstől a zaklatásig. Ezért a feljelentésen túl érdemes ilyenkor a barátok, hozzátartozók támogatását is kérni. Nehéz lesz, de nem fog örökké tartani. Ezek az emberek nem ezt a meccset akarják élet-halálra lejátszani. Ha megértik, hogy tőlünk már nem várhatják az igényeik kielégítését, azonnal odébbállnak.
A valódi védelem az alapos önismeret. Legjobb lenne, ha nem szenvednénk semmilyen hiánytól, ha nem lennénk magányosak, vagy épp kicsit elveszettek a saját életünkben. A cél azonban nem ez kell legyen, sokkal inkább az, hogy legyünk tisztában a saját hiányainkkal, érzékenységeinkkel. Így lehet elkerülni, hogy valaki pont ezeknél fogva hálózzon be minket.
