Így sajátítjuk el az anyanyelvünket

Zanza!

A férfi elém áll, hadonászik, hangosan magyaráz, mutogat, a kezében tartott kendőket lengeti. Mindezt persze arabul, így ötletem sincs, mit mondhat. Persze, nem nehéz kitalálni. Turista vagyok egy egyiptomi bazárban, ő pedig láthatóan kendőket árul. A hanghordozása rábeszélő, a gesztusai kicsit erőszakosnak tűnnek, sürgetőek. Nyilván a kendőit akarja rám sózni, mi mást? De biztosan nem tudhatom. A szavakat ugyanis egyáltalán nem értem. Akár egy újszülött. 

Abban azért különbözöm egy csecsemőtől, hogy nekem van az életem során felhalmozott, elraktározott, bármikor előkapható ismeretem, tudásom a világról és a működéséről. Egy újszülöttnek nincs. Ő ebből a semmiből mégis képes egy nagyon összetett tudásrendszert, az ember legkomplexebb képességét, a nyelvet elsajátítani. Mindezt rendkívül gyorsan is teszi, holott rossz minőségű és kevés információt kap, ráadásul sem figyelni, sem emlékezni nem tud még olyan ügyesen, mint egy felnőtt. Elképesztően menő. De vajon hogyan csinálja? 

Tanult vagy öröklött? 

A pszichológusok egy időben meg voltak róla győződve, hogy az anyanyelv elsajátítása kizárólag tanulás útján történik: megérkezik a gyerek a világba üres elmével, és megerősítések, jutalmak, illetve az utánzás révén tudással tölti fel azt. Hát, ma már nem így gondolják. Hála Noam Chomskynak. A nyelvész elsőként mutatott rá arra, hogy a tanuláselméletek nem képesek hatékonyan megmagyarázni a nyelvtani szabályok spontán alkalmazását, ahogy azt sem, hogyan tudják a gyerekek megérteni egy-egy mondat jelentését akkor is, ha egyébként az egyes szavakkal nincsenek tisztában. 

Chomsky mára már tudományosan is elfogadott elmélete szerint tehát a nyelv alapjai velünk születettek, ráadásul univerzálisak, általánosak, minden csecsemő (intelligenciától függetlenül) egy belső, nyelvért felelős „szervvel” születik, ami képessé teszi az anyanyelv könnyed elsajátítására. –Egyetlen igazi nyelv létezik” – mondta Chomsky – a többi nyelvjárás.” 

Erre a velünk született genetikai bázisra aztán az érési folyamat, a tanulás és az elengedhetetlen szociális interakciók (vagyis a másik, fizikailag is jelenlévő emberrel történő kölcsönhatás) segítségével épül rá az anyanyelv. 

A nyelvelsajátítás genetikai megalapozottságát alátámasztja az is, hogy a gyerekek szerte a világon ugyanazokon a szakaszokon mennek keresztül, mire megtanulják anyanyelvüket. Ez idő alatt jellemző, hogy a nyelv megértése gyorsabban fejlődik, mint a produkció, azaz a gyerek mindig többet ért, mint amennyit beszélni képes. 

A kezdeti szakaszok

A nyelelsajátítás folyamata már a méhen belüli időszakban elkezdődik, és az újszülöttek lelkesen hallgatják is a beszédhangokat, különösen az anyáét. A kutatások bebizonyították, hogy már az újszülöttek is képesek különbséget tenni a saját anyanyelvük és az idegen nyelvek között, méghozzá úgy, hogy az előbbire egyszerűen szívesebben figyelnek. Két-három hónapos korban aztán megjelenik a gügyögés, ez a véletlenszerű, kevéssé kontrollált artikulációs próbálkozás. A csecsemő élvezi, hogy képes hangot kiadni, meg is szólaltat minden emberi nyelvre jellemző fonémát. 

shutterstock 140567926

Hat-nyolc hónapos korban gagyogásra vált, ebben már a környezetében beszélt nyelv hangjai dominálnak, a nem hallott fonémák lassan kikopnak a készletéből. Ilyenkor már a gyerek több akaratlagos kontrollt képes bevetni: gyakran ismétlődő mintázatokat gagyog, és képes hasonló intonációval válaszolni a környezete lassú, eltúlzott intonációjú, pedánsan artikuláló beszédére. Vagyis arra a fura stílusra, amiben az anyukák, a nagyik, és bármilyen random szatyros néni beszélni kezd a gyerekhez. Bármilyen idegesítőnek is hangzik ez felnőtt fejjel, ez a pszichológiában dajkanyelvnek becézett jelenség szintén genetikailag meghatározott, és állítólag segíti a gyereket a nyelv elemi elsajátításában és a szociális kötődés kialakításában is. Reméljük, tényleg így van, különben nincs rá mentség. 

A gyerek a gagyogás időszakában tanulja meg, hogyan kell átadni, átvenni a kommunikáció fonalát, majd néhány hónappal később megtanulja azt is, hogyan kell arra figyelni, amire a másik, hogyan kell közösen ugyanarra a dologra koncentrálni. Mindkét feladat fontos eleme ugyanis egy beszélgetésnek. 

Az első szavaktól a fecsegésig

Az első szavak általában 10-13 hónapos kor között jelennek meg, a lányoknál kicsit előbb, a fiúknál később. (Ha egy gyerek másfél éves koráig egyetlen szót sem szól, az gyakran valamilyen zavar, betegség, fejlődési probléma jele. Érdemes komolyan venni.) Az első szavak általában egyszerűek, rövidek, a közeli környezet jelentős személyeire, tárgyaira vonatkoznak. A korai időszakban a gyerekek gyakran alkotnak saját szavakat, amiket következetesen használnak is, de bármilyen cukik, idővel sajnos eltűnnek a repertoárból. 

shutterstock 42520663

Másfél-kétéves kor környékén már egyszavas mondatokban beszélnek a gyerekek, akik a szakasz elején még csak kevés, 50-100 szót ismernek, és azokat túláltalánosítva, mindenre használják. Aztán jön a szótárrobbanás. Ebben az időszakban a kicsik hihetetlen sebességgel tanulnak újabb és újabb szavakat, képesek akár minden órában 1 új szót elsajátítani. Bele is kell húzniuk, ugyanis 2 és 5 éves kor között körülbelül 10000 új szó vár rájuk. 

A gyerek aztán a szótárrobanás beindulásával egyidőben már 2-3 szavas, rövid mondatokat kombinál, majd 5-6 éves korig a mondatok komplexitása egyre nő, a gyerek a nyelvtan alapvető formáját, elemeit észrevétlenül sajátítja el. Bár új szavakat, kifejezéseket az életünk későbbi szakaszaiban is tanulunk, az anyanyelv alapvető elsajátítása 5-7 éves korban véget ér, és örökre meghatározza gondolkodásunkat

Blogmustra