Négy embertípus van, aki nem bír másoktól folyamatosan érkező dicséretek nélkül élni és retteg a visszautasítástól. Ön beletartozik az egyik típusba?

Mindannyiunknak jólesik, ha megdicsérnek: ha mások azt mondják, hogy ügyesek, okosak, szépek vagyunk, ha előléptetnek a munkahelyünkön, ha sikerünk van. Ez önmagában teljesen természetes, nincs abban semmi különös, ha valaki jobban érzi magát a pozitív visszajelzésektől, vagy akár vágyik is rájuk, viszont rosszul érzi magát a visszautasítástól, illetve próbálja kerülni az olyan helyzeteket, amikben valaki valamiben visszautasíthatja. De ha már minden lépését meghatározza az, hogy mit gondolnak önről az ismerősei/munkatársai/családtagjai, akkor könnyen lehet, hogy gond van, derült ki az Imperfect Spirituality interjújából, amit Amy Pearson életvezetési tanácsadóval készítettek.

Pearson korábban maga is elismerésfüggő volt, most azonban life coachként dolgozik, így másoknak is segít legyőzni (többek között) azt, amitől régen saját maga is szenvedett. A cikk alapján vázoljuk, hogy pontosan mit is jelent ez a fajta függőség, illetve hogy milyen négy típusba sorolhatók az ilyen emberek. És persze azt is, hogy mit tehet az, aki ezzel a problémával küzd.

Mikortól beszélünk függőségről?

Mint minden függőség, az elismerésfüggőség is ott kezdődik, ahol az elismerés iránti vágy, illetve a visszautasításoktól való félelem túlmegy egy bizonyos normális határon (amit pontosan meghatározni nem egyszerű), és szokássá válik, rátelepszik az illető egész életére és uralni kezdi cselekedeteit.

Az ilyen függőség hátterében általában az áll, hogy az illető nem érzi magát sem elég jónak, sem elégedettnek, ezért biztonságérzete sincs, és próbálja minél jobban uralni azt, hogy milyen kép alakul ki róla a többiekben. Folyamatosan úgy érzi, hogy bizonyítania kell, a bizonyításra pedig azért van ekkora szükség, mert a normális, laza, nyugodt önmagát kevésnek érzi. Akiket ez az érzés határoz meg, azok Pearson szerint általában négy kategóriába sorolhatóak aszerint, hogy hogyan próbálják meg kicsikarni a környezetükből a pozitív visszajelzéseket, illetve elkerülni a negatív reakciókat.

Az elismerésfüggők négy típusa

Az első csoportba a segítők tartoznak. Ők azok, akik mindig megpróbálnak a többiek kedvében járni, kedvesek és rendesek mindenkivel, de nem haszonlesően smúzolnak a jobb állásért vagy egyéb előnyért, hanem pusztán azért, mert elismerésre vágynak a másiktól – nemcsak a számukra fontos emberektől, hanem mindenkitől. A második típusba a teljesítményorientáltak tartoznak, ők nem az egyes embereknek akarnak a kedvében járni, hanem úgy általában a siker a mindenük. Azzal akarják környezetük általános elismerését kivívni, hogy mindenben a legjobbak, bármibe kezdenek, abba elképesztő mennyiségű energiát fektetnek, hogy mindenképpen sikeresen jöjjenek ki belőle. Az ilyen személyek a második legjobb teljesítményt már valószínűleg kudarcként élik meg, így ha a vizsgán négyest kapnak, csalódottak és szégyellik magukat. Egy cégnek valószínűleg hatalmas hasznot hajt egy ilyen személy, de a magánéletben már sokkal nehezebb az ennyire teljesítményorientáltaknak, a környezetüknek meg pláne.

A harmadik csoport a kaméleonok csoportja, akik attól rettegnek, hogy visszautasítják őket, ha kilógnak a sorból, ezért minden közösségbe a lehető legjobban próbálnak beilleszkedni. A negyedik csoportnak is állatos neve van: az ún. félénk cicák egyszerűen elbújnak. Annyira fontos nekik, hogy a többiek nehogy hülyének, furának vagy bénának nézzék őket, hogy inkább próbálnak láthatatlanná válni. Ha nem veszi őket észre senki, akkor nyilván nem is lesz majd részük visszautasításban. De persze semmi másban sem.

Így élnek az elismerésfüggők

Talán érdemes még egyszer hangsúlyozni: az is probléma, ha valakinek egyáltalán nem számít mások véleménye és fütyül mindenre. Nem menne előre a világ, ha valamilyen szinten nem vágynánk a sikerre és ha semmibe vennénk azt, hogy szeretteink, barátaink mit gondolnak rólunk.

De a másik véglet is katasztrofális tud lenni, ha egyenesen azt gondolja valaki, hogy a boldogsága vagy sikere az életben kizárólag mások véleményétől függ, ha halálra dolgozza magát azért, hogy a körülötte lévők meg legyenek elégedve vele, főleg, ha előre tudni véli, hogy biztos mit gondolnak majd róla mások. Az elismerésfüggőkre jellemző lehet még, hogy sose tudják elengedni magukat, nem tudnak spontán módon viselkedni, hanem a legegyszerűbb helyzetekre is először külön felkészülnek, nehogy valamit elrontsanak, és viselkedésük nagyban függ attól, hogy éppen kivel vannak. További jellemző jegyek, hogy nem merik a véleményüket felvállalni, mert mi van, ha mások hülyeségnek találják majd, vagy folyton elnézést kérnek a legkisebb dolgokért is („bocs, hogy ilyen kupi van”), amiket a másik talán egyébként észre se vett volna. Sok elismerésfüggő attól is retteg, hogy esetleg tanácsot vagy segítséget kell kérnie valakitől, mert ekkor se tud másra gondolni, mint arra, hogy akit megkér, biztos bénának gondolja majd.  

Aki felismeri saját függőségét, már meg is tette az első lépést

Na de mit lehet tenni, hogy a függő az elismerés utáni vágyát normális szintre tudja visszaszorítani? Pearson szerint az első fontos lépés az, hogy egyáltalán felismerjük: túlságosan sokat számít nekünk mások véleménye. Az elismerésfüggők számára már önmagában ez nehéz lehet, ezért segíthet például a fenti négy személyiségtípus, illetve az előző bekezdésben felsorolt magatartásminták – hátha azokból valaki magára ismer.

Másodsorban nagyon fontos, hogy ha úgy is érezzük, hogy elismerésfüggők vagyunk, ne az legyen az első gondolatunk, hogy „na tessék, ezt is elrontottam”, ne éljük meg ezt kudarcként, ne arra gondoljunk, hogy mit fognak gondolni a többiek. Inkább fogjuk fel ezt a helyzetet egy érdekes adottságként, kihívásként, és próbáljuk úgy megoldani, mint mondjuk egy keresztrejtvényt, vagy mint egy kíváncsi tudós egy érdekes problémát. Ne azért változzunk meg, mert így mások könnyebben elfogadnak majd bennünket vagy mert nehogy hülye teljesítménykényszeresnek nézzenek bennünket, hiszen pontosan ez ellen, saját elismerésfüggőségünk ellen küzdünk. Tudatosítani kell, hogy ezt most saját magamért csinálom, azért akarok megváltozni, hogy nekem jobb legyen, hogy a saját életemet éljem és el tudjam engedni magam benne. Ha ezeket tudatosítottuk, az első lépést már meg is tettük afelé, hogy életünket ne az elismerésfüggőség irányítsa.