Szájvíz otthon, házilag: többfélét is mutatunk!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem adnál sok pénzt a bolti szájvízért? Nem találsz az ízlésednek megfelelőt? Mutatunk néhány ötletet, hogy otthon is készíthess magadnak öblögetőt: személyre szabott szájvíz házilag!

A száj ápolása rendkívül fontos, hisz a   fogak elvesztése, az íny elsorvadása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet (nem mellékesen még emésztési nehézségeket is okoz), illetve módosul a hangképzés és megváltozik a beszéd. Hogy ezeket elkerülje, naponta legalább kétszer-háromszor – főként étkezések után – mosson fogat, majd használjon rendszeresen fogselymet és szájöblítőt is. Miután a fogselymeket múltkor már kiveséztük, most a szájvizeket járjuk körül alaposan, bónuszként pedig eláruljuk, hogyan tud otthon fillérekből előállítani olyan szájöblítőt, amelyben semmi mesterséges anyag nincsen, és úgy ízesítheti, ahogyan csak szeretné. Az utóbbi tulajdonság leginkább gyerekeknél lehet húzóerő, szóval hajrá!

A szájvíz

fogselyem mellett másik nagy szájápolási termékcsoport a szájöblítő termékeké. Néhány baktériumnak a szájüreg a természetes tartózkodási helye, ami nem lenne gond, hiszen szükség van rájuk, igaz, csak kis mértékben, hisz segítségükkel kezdődik meg a táplálékok emésztése. Ha azonban a fogakon megtapadt ételmaradékokban elszaporodnak, savakat termelnek, illetve különböző forrásokból nem oda illő baktériumokat juttatnak a szájüregbe. Ezért fontos a száj tisztán tartása, mivel így meg lehet gátolni a baktériumok káros elszaporodását. „Megtisztítjuk a fogaink minden felszínét, a fogközöknél, illetve a nyelvet is, és egy szájöblögetővel jól átmosunk mindent, hogy csökkentsük a baktériumok számát. A szájöblögetőből elég egy kortyot a szájban tartani, jól átzubogtatni háromszor-négyszer a fogak között, hogy a szájüreg minden zugát átmossa, és utána köpjük ki. Ha véletlenül nyelünk belőle, nem okozhat semmi gondot, de figyeljünk az alkalmazásakor” – tanácsolja Kis Mónika klinikai fogászati higiénikus.  
 
 shutterstock 22333477

A szájvíz használata

Hatásukat tekintve két nagy csoportra lehet osztani a szájöblítőket: terápiás és mindennapos használatra kifejlesztett szerek. A terápiás szerek valamilyen éppen aktuális problémára valók, például ínygyulladás esetén afta kezelésére, fog- és szájsebészeti műtétek előtt és után, vagy éppen gombás fertőzések gyógyulásának elősegítésére. Egy fellángoló ínygyulladás esetén például hasznos olyan szájöblítőt használni, aminek a baktériumölő hatása jóval erősebb, mint a hétköznapi szájvizeké. Ezt kúraszerűen lehet egy-két hétig alkalmazni, utána viszont vissza kell térni a „hagyományos” öblögetőre, mivelhogy hosszú távon a terápiás készítmények használata nem ajánlott, mellékhatások alakulhatnak ki és elszínezhetik a fogakat. Figyeljen oda vásárláskor, és olvassa el figyelmesen a tájékoztatót az üveg címkéjén, hogy miképpen javasolja a gyártó az alkalmazását.   

Alkoholosat vagy ne alkoholosat?

A legtöbb szájöblögető tartalmaz alkoholt, ami fontos összetevő. Erre is érdemes odafigyelni szájöblögető vásárlásánál. Ha nagyon sokat dohányzik és frissítő szájvízzel próbál akár naponta több alkalommal is a kellemetlen szagoktól megszabadulni, mindenképpen alkoholmentes szájvizet válasszon, ugyanis a dohányfüstből szájüregbe kerülő káros anyagok alkoholban oldva nagyobb mennyiségben tudnak felszívódni, így nagyobb lehet az esély valamilyen szájüregi daganat kialakulására. Ezen felül viszont teljesen ízlés dolga, ki melyik ízt, illatot vagy színt kedveli.  

Naponta hányszor?

Ahogyan a fogselymezés, úgy a szájöblítő alkalmazása is minden fogmosáskor ajánlott, de az esti fogmosás után a legfontosabb. Mindig ezt használja utoljára, tehát a fogmosás és a selymezés után. Sajnos a fogmosást-fogselymezést nem helyettesíti, ez túl szép és egyszerű volna, cserébe viszont annyiszor öblögethet egy nap, ahányszor csak szeretne.
 

Fogszabályzónál, harapásemelőnél és piercingnél fokozottabban kell ügyelni

A kivehető fogsorok, kivehető fogszabályozók, éjszakai (fogcsikorgatás, fogszorítás elleni) harapásemelő sínek és piercingek tisztítását különös gonddal kell végezni. „Erős dörzsöléssel, fogkefével vagy fogsorkefével eltávolítjuk a lepedéket, és fertőtlenítő fürdőbe tesszük. Ehhez kaphatók a fogsortisztító pezsgőtabletták, amik ugyan a fogsorról kapták a nevüket, de az egész csoportra alkalmazhatóak. Ehhez egy edénybe vizet teszünk, bele a fertőtleníteni kívánt darabot, és aztán a pezsgőtablettát. Amíg pezseg, addig aktív, utána le lehet öblíteni vízzel és újra használható. Vásárlásakor arra figyeljünk, hogy van külön tabletta a fémet tartalmazó fogsorokhoz – ezt használjuk kivehető fogszabályozókhoz és fémes piercinghez is” – javasolja a szájhigiénikus. 

A legegyszerűbb, házilag elkészíthető szájvíz

  • 2 evőkanál szódabikarbóna
  • 1/2 l víz
  • pár csepp 100%-os teafaolaj

Ennél tényleg nincs egyszerűbb: az egészet rázza össze egy jól zárható üvegben, és már kész is. Olcsó, nincs benne tartósítószer, antiszeptikus a teafaolaj miatt, mentolos is, és nem utolsósorban akoholmentes. Minden használat előtt rázza fel!

Természetesen mint mindent, ezt is lehet cifrázni (a józan ész keretein belül), például:

Gyógynövényes

  • 15 g egész szegfűszeg
  • 30 g rozmaring
  • 30 g borsmenta
  • 2 csésze forró víz

A füveket tegye a forró vízbe és hagyja ázni egy éjszakán át. Másnap szűrje le, töltse üvegbe a főzetet és minden alkalommal 20-30 másodpercig öblögessen vele majd köpje ki. Tárolja hűtőben.

Illóolajos

Ez is egy egészen egyszerű öblögető és nagyon hatásos.

  • 5 csepp fahéjolaj
  • 10 csepp teafaolaj
  • 5 csepp szegfűszeg
  • 2,5 dl víz

Az egészet jól rázza össze egy üvegben és kész is. Ne felejtse el használat előtt mindig összerázni a keveréket!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.