Néha jobb, ha mégse mos fogat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A túl gyakori fogmosás mind az ínyre, mind a fogakra káros hatással lehet, a citrommal meg külön vigyázzon!

Ön is úgy tudta, hogy naponta legalább kétszer-háromszor, de lehetőleg minden étkezés után mosson fogat? És hogy legalább öt percig sikálja? Megkönnyebbülhet, a Newcastle-i Egyetem kutatói arra jutottak, a túl gyakori fogmosás ártalmas is lehet, mivel mind az ínyre, mind a zománcra rombolólag hat – írja a Daily Mail a Journal of Periodontology angol fogorvosi szakfolyóirat cikkére hivatkozva.

.

Kiskorában minden embert megtanítottak a helyes fogmosás szabályaira, technikájára. A szakemberek szerint az ideális az, ha naponta minimum kétszer, de inkább háromszor mosunk fogat. Régebben tartotta magát az az elmélet, miszerint még ez sem elég, minden étkezés után meg kéne ismételnünk, hogy megszabaduljunk a fogaink közé beszorult maradványoktól, máskülönben megnő a fogszuvasodás és a fogkőképződés veszélye. A régi szabály szerint ráadásul öt percig kéne súrolnunk a fogainkat, azonban több vizsgálat is bebizonyította, hogy már két perc után megnő a károsodás kockázata, főleg akkor, ha nem megfelelő, kemény sörtéjű fogkefét használunk.

Peter Heasman, a kutatást végző Newcastle-i Egyetem parodontológia professzora szerint ez idő után már semmivel sem hatékonyabb a fogmosás, sőt, ezáltal könnyebben felsérthetjük vele az ínyünket és okozhatunk kárt a fogainkban. Ennek ellenére még mindig számtalan ember gondolja úgy, hogy a megfelelő szájhigiéniához ez is hozzátartozik, és úgy hiszik, azzal csak jót tesznek, ha sokszor és hosszú ideig sikálnak.

Amennyiben átesünk a ló másik oldalára, nemcsak azzal kell számolnunk, hogy felsértjük az ínyünket, hanem hogy elősegítjük vele a fogínysorvadást, ami pedig számos fogágybetegségnek engedhet utat. Rosszabb esetben tehát akár a fogunkat is elveszíthetjük a túlzásba vitt fogmosás miatt.

A szakemberek szerint a népesség 10-20%-a szenved olyan íny- és fogproblémáktól, melyek a gyakori sikálásra vezethetőek vissza. Azok a veszélyeztetettebbek, akiknek alapból érzékenyebb az ínyük, valamint nagyobb a hajlamuk a fogínysorvadásra.

Ken Sutherland, a Delta Dental fogorvos tanácsadója szerint azért se érdemes étkezések után hosszan és erőteljesen fogat mosni, mert a lerakódott lepedék annyira puha, hogy eltávolításához nem szükséges fogkefe, hanem elég egy apró rongy, vagy alapos szájöblögetés, és máris megszabadulhatunk tőle. Természetesen, ha nehezen elérhető helyen van az ételmaradék, akkor érdemes fogpiszkálót vagy fogselymet használni.

Bár az igaz, hogy hosszú időn át és túl gyakran kell fogat mosni ahhoz, hogy valamilyen kárt okozzunk a fogainkban, a Redbook Magazine szerint a citrusos ételek vagy italok esetén már pár alkalom is elegendő a károsodáshoz, főleg az arra hajlamosaknál.

Connie White, az amerikai Általános Fogászati Akadémia (Academy of General Dentistry) szóvivője szerint ezek a táplálékok savat hagynak a fogzománcon, és ha ezután fogkefével még jól meg is dörzsöljük azt, még inkább kikezdik a felületet. Ezzel megnövelik a fogak érzékenységét, ráadásul ha egyszer a fogzománc károsodik, sajnos már nem jön többé helyre. Éppen ezért, ha valamiért mégis szükséges, hogy ilyen ételek fogyasztása után fogat mossunk, mindenképp legalább egy órával az étkezés után tegyük meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.