Hét hajápolási tanács nyárra

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hogyan védjük meg hajunkat az UV-sugárzás, a sós tenger és a klóros víz ellen? Megmondjuk.

Az UV-sugárzás, a sós tenger és a klóros víz nemcsak a bőrünket viseli meg, a hajunknak sem tesz jót, főleg ha szőkítve vagy festve van. „Az UV-sugarak hatására a víz hidrogén-peroxidként, vagyis fehérítőként viselkedik: szétroncsolja a pigmenteket, mire a haj elveszíti színét, fakóvá és merevvé válik. Ezenkívül a nap kivonja a haj keratinjában tárolt nedvességet is, úgyhogy az szalmaszáraz lesz és veszít a rugalmasságából” – olvasható a Kiskegyed oldalán. De mégis mit tehetünk annak érdekében, hogy a hajunk szezon végén is szép és egészséges legyen?

1. Fedd el!

A legtöbb szakértő rögtön a legegyszerűbb módszerrel kezdi, vagyis amikor csak tudjuk, rejtsük kendő vagy kalap alá a fejünket. Persze ügyeljünk arra, hogy jól szellőzenek és egyik se legyen túl szoros, ez nem tesz jót a vérkeringésnek. Szerencsére az üzleteket elárasztották a különböző szalmakalapok, sálak, amelyeket a városban sem ciki viselni és akár kétezer forint környékén is beújíthatunk pár divatos darabot, lásd a mellékelt galériát.

2. Vizezd be, öblítsd le!

A második fontos tanács, mielőtt megmártóznánk a medencében vagy a tengerben, vizezzük be a hajunkat, hiszen nedvesen már nem tudja magát úgy megszívni a klóros és sós vízzel. „A sós tengervíz ellen a legjobban úgy tudunk védekezni, ha azonnal hajat mosunk, ahogy kijövünk a vízből. Ez főként azoknál fontos, akiknek festett vagy melírozott hajuk van" – nyilatkozta Zsidró Tamás a Díványnak.

3. Moss óvatosan!

Galéria ikon

23

Galéria: Nyári hajvédelem - 2012
Fotó: Retrostock / Northfoto

Tudjuk, hogy nehéz megállni, de ne mossunk túl sűrűn hajat, néha vessük be a jó kis szárazsampont is. És ez nem minden. Hajmosásnál úgy kell beállítani a víz hőmérsékletét, hogy ne legyen túl forró, mert ez tovább ronthat a hajunk állapotán. Ha tudjuk, kerüljük az olyan termékeket, amelyek formaldehidet vagy alkoholt tartalmaznak, ezek ugyanis szárítják a hajat, ami ezektől még sprődebb lesz, ezt pedig ugye senki nem szeretné. A szilikonos termékek használata ugyancsak nem ajánlott. Bánjunk csínján a samponnal is, hígítsuk fel jobban, vagy válasszunk egy kíméletesebb, jobban hidratáló terméket. És persze ha lehet, akkor kerüljük a vegyi anyagokkal történő találkozást, vagyis a hajfestést, melírozást, szőkítést, hajegyenesítést és társaikat.

4. Száríts óvatosan!

Ugyan a forróságban könnyebb sutba dobni a hajszárítót, azért a tűző napra semmiképpen ne álljunk ki.  „Most olyan erős a napsütés, hogy a természetes színű hajat is kiszívja. Persze frizurafüggő is, hogy eldobhatjuk-e a hajszárítót, van, amelyik nem igényli a formázást, van, amelyik viszont igen" - tudtuk meg Zsidró Tamástól. A legjobbat persze akkor tennénk, ha nem használnánk a hajszárítót, hajsütővasat és társait, amennyiben mégsem mondunk le ezekről az eszközökről, akkor használjunk olyan balzsamot, amit nem kell kimosni és megvédi a tincseket a forróságtól. A nyári hónapokban egyébként érdemes sűrűbben, mondjuk 4-6 hetente vágatni a hajunkat, hogy a töredezett végeknek esélyük se legyen.

5. Hidratálni, hidratálni, hidratálni!

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a nyári hónapokban bizony sokkal több vizet kell inni. Bármennyire is csábító lehet egy jó hideg alkoholos koktéllal lehűteni magunkat a medence mellett pihegve, ne felejtsük el, hogy az alkohol vízhajtó hatású, és erre pont nincs szükségünk.

6. UV-védelem a polcról

Galéria ikon

23

Galéria: Nyári hajvédelem - 2012
Fotó: Dívány

"Szerencsére a legtöbb nyári termék UV-védelemmel van ellátva és vannak olyan speciális samponok is, amelyek mentesítik a hajat a klórtól” – ajánlja Zsidró Tamás. Gyorsan meg is néztük az üzletekben, mi a helyzet a szezonális hajápolók piacán. A két nagy drogérialánc, a Drogerie Markt és a Rossmann már pár száz forintért árul napozáshoz ajánlott sajátmárkás termékeket. Ugyan a Shiseidónak is van ilyen készítménye, de sajnos a márkát forgalmazó Douglas üzletében éppen nem volt belőle. És persze ott vannak a professzionális termékek is, amelyek jóval drágábbak. Ezeket mind megtalálja a mellékelt galériában.  Ha egyik sem szimpatikus, vagy éppen otthon felejtettük ezeket, akkor persze a hagyományos, nem hajápolásra kifejlesztett napvédő készítmények is megteszik, igaz, nem ez a legtökéletesebb megoldás.

7. Ezt kend a hajadra!

A Livestrong oldala szerint a jojoba- és a szezámolaj az egyik legjobb házi praktika, de az olívaolajas pakolás is hasznos lehet. Bár az egyik oldal a tisztításhoz még citromos vizet is ajánl, ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, a savtartalom miatt ez nem a legjobb ötlet nyáron, ahogy a gyümölcspakolás és az almaecetes öblítés sem. Aki nem akar otthon szöszmötölni, természetesen az üzletekben kapható regeneráló, színvédő pakolásokat is használhatja. A jobb eredmény érdekében törülközővel vagy folpackkal is betekerhetjük a fejünket, arra azonban vigyázzunk, hogy a fejbőrünk ne tocsogjon a kencékben, ezekkel csak a hajvégeket ápoljuk.

És a trendek?

Zsidró Tamás szerint nincs igazán olyan, hogy nyári vagy téli frizura.. "Inkább a színekkel szoktunk variálni, míg télen a sötétebb, addig nyáron a világosabb színek dominálnak. Nagyon divatos most a természetes vörös, az aranyszőke rezes árnyalattal és az ombre festés. Ez utóbbi azért is jó nyári divat, mert a natúr hajúaknál a napfény hasonló árnyalatbeli különbségeket okoz."  Ilyenkor a legtöbben azt ajánlják, hogy kössük vagy fogjuk fel a hajunkat, de vigyázat, se a copf, se a konty ne legyen túl szoros, mert ettől jobban töredezik majd a haj, szóval inkább hordjuk kibontva. És egy utolsó tanács a végére, ahogy a webbeteg.com oldalán is olvastuk, ne használjunk fémből készült hajkiegészítőket, ezek ugyanis felmelegedhetnek és tovább károsítják a hajat.


Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.