Így vigyázzunk a szánkra télen (nagyon)

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem úgy értjük, hogy ne beszéljünk csúnyán, hanem arra, hogy ne száradjon ki. Kiderül, milyen szájbalzsamot használjunk és milyet ne, hogy a férfiak is szeretik vezetés közben a szájukat kenegetni, és hogy mi köze a szőlőnek a zsírhoz.

Amikor a szervezetnek a természeti elemekkel kell megküzdenie, a bőr áll a frontvonalon. De szerencsére a bőrt viszonylag jól meg tudjuk védeni a ruhákkal, és az arc ápolására is számos segédeszköz bevethető.

A száj viszont állandóan ki van téve a külső viszontagságoknak, akár perzselő napsütésről, akár jeges téli szélről, akár a légkondicionált irodaházak száraz levegőjéről van szó. Mit lehet tenni azért, hogy ne éppen a finom, puha és érzékeny száj járjon ilyen rosszul?

Az ajkakat nyálkahártya fedi, ezért az arc felületén ez hajlamos leginkább a kiszáradásra. A téli levegő, az erős szél vagy az alacsony páratartalom mind a száj kiszáradásához vezethetnek. Ha pedig a nedvesség eltűnik az ajkakat borító sejtekből, akkor azok olyan érzékennyé válnak, hogy apró repedések, hasadások jelennek meg rajtuk. Ezek miatt az apró sebek miatt okoz olyan sok szenvedést a kiszáradt száj. Ráadásul a meleg, a savas ételek, de sokszor még a fogkrém is tovább irritálhatják a cserepes szájat.

Nem szabad nyalogatni

Mit tesz ilyenkor az ember? Önkéntelenül is nyalogatni kezdi a kicserepesedett száját. Pedig ez a legrosszabb, amit tehet: merthogy miközben a nyál elpárolog, a száj még jobban kiszárad. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a nyál az a testnedv, amelyik megkezdi az emésztési folyamatokat, ezért savas. Az amúgy is igénybe vett ajakbőrt ezek a savak tovább bántják.

Egy másik hiba, amit gyakran elkövetünk, amikor a kiszáradt szájról leharapdáljuk a lejövő bőrdarabkákat. Ettől még akár vérezni is elkezdhetnek szegény ajkaink, arról nem beszélve, hogy a gyógyulás is sokkal lassabban zajlik majd.

De történhet rosszabb is. Ilyenkor ugyanis a baktériumoknak is könnyebb a dolga, és könnyebben kapunk el mindenféle szájfertőzéseket, aftát, vagy akár felnőttkori szájpenészt is (amit egyébként a candida gomba okoz). Aki hajlamos a herpeszre, annál ilyenkor aktívvá válhatnak az alvó vírusok és előjöhet a herpeszük.

De ne keltsünk pánikot, hiszen a kiszáradt száj önmagában is éppen elég bosszantó tud lenni. Az ajakbalzsamok szerepe olyan, mint egy védőréteg, egy öltözet, amit a szánkra adhatunk védelem céljából. Ne felejtsük el, hogy nemcsak az időjárás, hanem a száraz irodai levegő ellen is szükség lehet védelemre. Első számú szabály tehát, hogy mindig legyen kéznél ajakbalzsam.

Szőlőzsírt, de milyet?

Miért szőlőzsír a szőlőzsír?

Ezt a kérdést szerintem sokan feltették már maguknak, akik rendszeresen használnak szőlőzsírt. Legalábbis elég bizarr elképzelni egy zsíros szőlőt. Pedig az a kevés utalás, amit erre találtam, arra utal, hogy mégiscsak a szőlő áll a zsír hátterében.

Egy fórumon talált bejegyzés szerint először az 1862-ben megjelent Czuczor-Fogarasi féle A magyar nyelv szótárában definiálták először, mégpedig eképpen:

SZŐLŐZSÍR: (szőlő-zsír) összetett főnév. Szőlőbogyókból készített kenőcs, az ajkak fölcserepedzése ellen."

A bőrgyógyász azt javasolja, hogy ha már megtörtént a baj és cserepes lett a szájunk, akkor inkább balzsamot vagy krémes ajakápolót válasszunk, ne pedig viaszos stiftet, mivel az ajak bőre akkor regenerálódik a leggyorsabban, ha nedves. Külső zárórétegnek általában jók a shea vajat, különböző növényi olajakat, vazelint tartalmazó ajakírok. Mindenképpen hasznos, ha napvédő is van a termékben, és a megkérdezett kozmetikus szerint a hyaluronsav is jót tesz az ajkak finom bőrének. A legjobb természetes ajakápoló állítólag a méz, mivel fertőtlenítő és regeneráló hatású, de utcai viseletre a ragacsossága miatt azért nem ajánljuk.

Van azonban néhány olyan ajakápoló, amelyik több bajt okozhat, mint amennyi hasznot. Kifejezetten érdemes kerülni az olyan termékeket, amelyek eukaliptuszt, kámfort vagy mentolt tartalmaznak. Ezek ugyanis szárító hatásúak, és minél jobban kenegetjük velük a szánkat, annál gyorsabban és annál jobban kiszáradnak. (Ezeket olvasva meglepett, hogy amikor lementem az illatszerboltba körülnézni, meglepően sok ilyen mentolos terméket találtam.)

Egyes szakértők szerint célszerű kerülni a petrolatum tartalmú kenőcsöket is, mivel ezek egyéb káros hatásuk mellett még mitesszereket is okozhatnak a száj körül. Mások ellenben úgy vélekednek, hogy nem okozhatnak kárt. A kremmania.hu-n részletesebben is olvashatunk a véleménykülönbségekről és a petrolatumról, valamint listát találhatunk azokról a termékekről, amelyek tartalmazzák.

Létezik-e szőlőzsírfüggőség?

A méz állítólag a legjobb természetes ajakápoló

A cserepes ajkak elleni legjobb védekezés tehát, hogy időben és gyakran bekenjük őket. A bőrgyógyászok azt tanácsolják, hogy elalvás előtt is alaposan kenjük be az ajkakat, egyrészt mert sokan alszanak nyitott szájjal, ami szintén szárító hatású, másrészt pedig ilyenkor jobban be tud szívódni, mint napközben, amikor viszonylag hamar lenyalogatjuk.

Mindig legyen egy kis szájápoló kéznél – tanácsolja a megkérdezett kozmetikus – a kocsiban, az éjjeliszekrényen és persze a táskában.

Akinél otthon száraz a levegő, az szerezzen be egy párásítót, és ahogyan a szépségápolás szinte minden területén, a száj hidratáltságának fenntartása szempontjából is nagy szerepe van a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztásának.

Sokan szokták teljes meggyőződéssel állítani, hogy szőlőzsírfüggők, valójában azonban ilyen függőség nem alakulhat ki. Természetesen hozzá lehet szokni ahhoz, hogy valakinek mindig be van kenve a szája, de ez még nem függőség. A betegszoba.hu-n egy kozmetikai szerekkel foglalkozó szakember is nyilatkozik erről.

A mentol vagy kámfortartalmú készítmények hatása ördögi körre emlékeztet, mivel minél gyakrabban jobban használjuk őket, annál jobban kiszárad a szánk, ezért az az érzés alakulhat ki az emberben, hogy többet és többet kell használnia belőle. De ez nem jelent függőséget.

A férfiak is kenegetnek

Tartottunk egy rövid közvéleménykutatást ismerősök és munkatársak között arról, hogy kinek milyen ajakápoló jön be.

Meglepő módon az derült ki, hogy a férfiak is használnak szájápolót. Három férfiismerős is nyilatkozott így, igaz, egyikük sem rendszeres használója a termékeknek.

Tibor, amikor úgy érzi, hogy ki van száradva a szája, akkor a felesége sminkcuccai közül próbál előkotorni valamilyen szájápolót, és ez általában sikerül is neki. Nemrég viszont pórul járt, mert a fejfájás elleni kámforos halántékbalzsamot sikerült a szájára kennie.

Imre csak akkor használ szájápolót, amikor síel, akkor viszont teljesen tudatosan és mivel márkahű, és összesen egy márkát ismer, ezért mindig Labellót vásárol. Azt nem szokta nézni, hogy a széles palettán belül melyiket, csak az a lényeg, hogy ne  rózsaszín dobozos legyen.

János irodában dolgozik, ahol száraz a levegő, de munka közben soha nem jutna eszébe ajkat kenegetni. Amióta viszont egyszer a lánya a kocsiban felejtett egy tégely szőlőzsírt, azóta rendszeresen használja autózás közben (ugye-ugye, hogy a férfiak is a szájukat kenegetik a volán mögött).

Ancsa egyáltalán nem használ ajakápolót, mert idegesíti, hogy ragacsos, és az a véleménye, hogy ezért nem is nagyon szokott kiszáradni a szája. Ha mégis száraz, akkor az arckrémével, vagy egy zsírosabb, de gyorsan beszívódó krémmel szokta bekenni.

Judit és Mária mindketten a Neutrogena tubusos szájápolóját használják, és külön a lelkemre kötötték, hogy írjam meg, nem a stifteset, mert az nem annyira jó, hanem a tubusosat.

Juci a Body Shop Passion Fruit Lip Butterét az illata miatt szereti, de hatás tekintetében az ismerősei által házilag készített shea vajas szájápolóra esküszik.

További sok-sok szájápolóról, az összetevőikről, és a felhasználók véleményéről olvashattok a krémmánia oldalon.

(Az írás részben a WebMD cikke alapján készült)

Havanna
Havanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.