Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Adott egy sikeres, mindenkit lenyűgöző családfő, aki ráadásul maga a tökéletes apa. Vagy egy, a családdal, a munkával és a házimunkával könnyedén zsonglőrködő anya. Legalábbis látszólag.
A kívülállók számára idillinek tűnhet egy család, ám a narcisztikus szülők gyerekei jól tudják, milyen érzés, hogy folyamatosan irreális, a koruknak nem megfelelő elvárásoknak kell megfelelniük, vagy amikor egy kisebb baki miatt is napokig neheztelnek rájuk. Sokszor azonban ők maguk is csak akkor szembesülnek az igazsággal – vagyis azzal, hogy anyjuk vagy apjuk narcisztikus –, amikor saját kínjaik miatt fordulnak szakemberhez. A Huffington Post nyomán összeszedtük azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy valakit narcisztikus szülő nevelt fel.
„A narcizmus sokszínű rendellenesség, hiszen a tünetek igen széles spektrumon mozognak, saját tulajdonságaink és viselkedésünk alapján azonban viszonylag könnyen meg tudjuk állapítani, hogy valamelyik (vagy mindkét) szülőnk narcisztikus -e” – nyilatkozta Wendy Behary, a New Jersey-i Kognitív Terápiás Központ alapítója és a Disarming the Narcissist: Surviving and Thriving with the Self-Absorbed című könyv szerzője a Huffington Postnak. Íme, azok a jelek, amik gyanakvásra adnak okot.
1. Lábtörlőnek használnak
Egy narcisztikus szülő képes az egész családot „elnyomni”, hogy érvényesítse saját akaratát, arra pedig aligha gondol, hogy szerettei mire vágynak. Ezt a gyerekek igyekeznek minél jobban kompenzálni, vagyis minden erejükkel arra törekednek, hogy környezetük ne ilyennek lássa őket. Másrészt a narcisztikus emberek gyerekei úgy nőnek fel, hogy saját igényeik nem számítottak, és mivel nincsenek tisztában azzal, hogy mire is vágynak vagy hogyan fejezzék ki vágyaikat, hagyják, hogy mások „átgázoljanak” rajtuk.
„Ezek a gyerekek képtelenek azt mondani, hogy számítok vagy hogy vannak igényeim, mert az olyan narcisztikusan hangzik. Több kliensem számolt be arról, hogy a szülők őrültnek, betegnek vagy önzőnek nyilvánították őket, amikor próbáltak hangot adni legalapvetőbb igényeiknek is. Miközben tehát azért harcolnak, hogy ne váljanak narcisztikus felnőtté, megtanulják elnyomni saját vágyaikat, emiatt azonban könnyen eltaposhatják őket, és nehezen érvényesülnek az élet valamennyi területén” – árulta el Craig Malkin pszichológus, a Rethinking Narcissism: The Bad – And Surprising Good – About Feeling Special című könyv szerzője.
Mi a teendő?
Érdemes minél többet olvasni a narcizmusról ahhoz, hogy azonosítani tudjuk azokat a diszfunkcionális üzeneteket, amikkel felnőttünk. A felismerés az első és legfontosabb lépés, de szükség lehet szakember segítségére is ahhoz, hogy meg tudjunk szabadulni ezektől az ártalmas téveszméktől. „A terápiákon először kiderítjük, hogy a szülő a narcizmusnak mely típusába sorolható, de a lényeg, hogy kiderítsük, a kliens az évek során hol is vesztette el saját akaratát és céljait” – magyarázza Behary.
2. Attól tartasz, hogy te is narcisztikus leszel
Nem minden gyerek reagál túlkompenzálással a narcizmusra. Egyesek úgy próbálják elkerülni a bántalmazást és a megaláztatásokat, hogy ők maguk is olyanokká válnak, mint a szüleik. Az évek során pedig ez a túlélési stratégia a sajátjukká válik. A pszichológusok szerint azok a (felnőtt) gyerekek, akik ezt a megküzdési mechanizmust „választották”, hajlamosak lenézni másokat, ez pedig arra a gyerekkorban gyökerező félelemre vezethető vissza, hogy ha nem mutatják erősnek magukat, akkor eltiporhatják őket. Ez leginkább a nagy akaraterővel rendelkező extrovertált gyerekekre jellemző – mondja Malkin.
Mi a teendő?
„Szakértő segíthet abban, hogy kitörjünk a visszaélésszerű magatartásminták fogságából – ami különösen fontos, ha párkapcsolatban élünk és/vagy gyerekeink vannak. Ki kell fejeznünk olyan érzelmeket is, mint a szomorúság, a magány, a félelem vagy a túlterheltség; és fontos, hogy őszintén tudjunk ezekről beszélni szeretteinkkel” – tette hozzá a szakember.
3. Kényszeresen versenyzel másokkal/irigy vagy a testvéredre
A narcisztikus embereknek olyan értelemben is problémáik vannak személyes határaikkal, hogy sokszor saját „kiegészítőjükként” tekintenek másokra. A többgyermekes családokban például az egyik gyerek kiválasztott lehet, aki a narcisztikus szülő tulajdonságait tükrözi, ezért ő kapja a legtöbb figyelmet, dicséretet és támogatást. Ugyanakkor emiatt rajtuk van a nyomás, hogy folyamatosan jól teljesítsenek és megfeleljenek a szülők elvárásainak. Velük ellentétben pedig egy testvér éppen a szülők szégyene lehet, aki haszontalan és mindent rosszul csinál, és szülők még a saját bántalmazó viselkedésük miatt is a szégyengyereket okolhatják. Mindkét fajta projekció a narcisztikus személy egy-egy oldalát mutatja meg, de a „kiválasztott” gyereknek és a bűnbaknak egyáltalán nem ugyanolyan a gyerekkora – ami miatt még egymás ellen is fordulhatnak és felnőttként sem értik meg egymást.
Mi a teendő?
A testvérek konfliktusa mögött mindig a szülőket vagy a körülményeket kell keresni. A kiválasztott gyerek azért neheztelhet a testvérére, mert az kisebb nyomás alatt áll, míg a bűnbak a dicsőséget és a sok pozitív szülői visszajelzést irigyli testvérétől. A narcisztikus személyek egyébként önös érdekekből szeretik összeugrasztani a környezetükben élőket, ezért fontos, hogy ne saját magunkat hibáztassuk a testvérféltékenység miatt. A szélsőségesen narcisztikus emberek ráadásul majdnem annyira szeretnek másokat piedesztálra helyezni, mint amennyire megalázni és lelökni őket onnan. Szerencsére van remény a testvérek számára, még akkor is, hogy ha csak egyetlen dolog tartja őket össze: az, hogy ugyanannak a narcisztikus személynek a gyerekei.
4. Úgy érzed, nem gyereke, hanem partnere vagy a szüleidnek
Vannak, akik nem magamutogatással és saját tökéletességük hangoztatásával igyekeznek reflektorfénybe kerülni, hanem az áldozatszerep eljátszásával. Ezek a narcisztikusok különösen jók abban, hogy felnagyítsák és mindenki másénál sokkal keservesebbnek írják le saját problémáikat, de arra is képesek, hogy megfélemlítéssel vagy önsértéssel kontrollálják környezetüket, hacsak nem a saját elképzeléseik szerint alakulnak a dolgok. Az ilyen szülők gyerekei folyamatosan azon fáradoznak, hogy az egyik tüzet oltsák ki a másik után, vagy azon, hogy fenntartsák a családi békét. Behary több kliense számolt be arról, hogy sokszor nem az anyjuk gyerekének, hanem inkább férjének érezték magukat. Ez pedig egy hatalmas teher a gyerekek vállán, hiszen nem nekik kellene érzelmi támogatást nyújtaniuk az anyjuknak vagy apjuknak, hanem fordítva. Ilyenkor persze annak is nagy az esélye, hogy a másik szülő megsértődik, féltékeny lesz és megharagszik a többiekre. Egy ilyen családi drámában pedig a gyereknek háttérbe kell szorítaniuk a saját igényeiket.
Mi a teendő?
Szánj rá időt és használd a képzelőerődet, hogy megkérdezd kisgyerekkori énedtől – akinek még voltak jogai és saját akarata –, hogy mire vágyott, mik voltak a szükségletei. Ez az első lépése annak, hogy elkezdd megvalósítani saját álmaidat egy olyan közegben, ahol folyamatosan elnyomásban éltél.
5. Teljesítményed alapján értékeled magad
Néhány gyerek idővel rájön: az egyetlen módja annak, hogy érvényesüljenek az életben, ha azt csinálják, amit a narcisztikus szülő, ezért a teljesítményük és sikereik alapján kezdik el értékelni magukat. Lehet, hogy ezeknek a gyerekeknek alapvetően nem is vészesen alacsony az önértékelésük, nem nyomasztja őket a szégyenérzet, sokan közülük munkamániásokká válhatnak, mert azt tanulták el a szülőktől, hogy ez az egyetlen útja a hiteles önértékelésnek, és csak az számít, hogy az egyén mit tud adni a világhoz adni, vagyis maga a személy lényegtelen, értéktelen.
Mi a teendő?
„Nem egyszerű, de meg kell próbálnunk empatikusnak lenni az ilyen szülőkkel. Nem sajnálni kell őket, hanem arra törekedni, hogy megértsük az ő gondolataikat és döntéseiket – még akkor is, ha nem értünk velük egyet. Ami pedig a szülőket illeti: a narcisztikus személyek ugyan általában nem tehetnek róla, hogy úgy viselkednek, ahogy, az azonban az ő felelősségük – és nem a gyerekeiké –, hogy ezen változtassanak” – figyelmeztet Berhary.
Sok szakértő egyetért abban, hogy biológiai alapjai vannak annak, hogy egyesek hajlamosabbak a narcizmusra, mint mások. Mások szerint a narcizmus számos tényező együttese. Ezek közé tartozik például a gyermekkorban kialakuló, különösen erős önkritika vagy éppen önimádat, ami arra ösztönzi a gyereket, hogy a felszínen egy tökéletes személynek mutatva magát elrejtse alacsony önbizalmát. Ez pedig különösen fogékonnyá teszi arra, hogy igényelje a dicséretet, az elismerést és a hízelgést – mert ettől érzi magát normálisnak –, míg a legkisebb negatív kritikára is nagyon érzékenyen reagál – állítják a Mayo Klinika kutatói.
6. Fogalmad sincs, mik a céljaid és a szükségleteid
Egy másik jellemző tulajdonsága a narcisztikusoknak a nagyzolás és a lenéző attitűd – még akkor is, ha az illető eredményei alapján nem is indokolt a „felsőbbrendűség” érzése. A narcisztikus szülők kiváltságos helyzetben érezhetik magukat, de mivel mélyen jól tudják, hogy soha nem érték el céljaikat és nem olyan sikeresek, mint szeretnének, a gyerekeiktől várják el, hogy pótolják ezt a hiányosságot. Fogalmam sincs, hogyan kötöttem ki ennél a szakmánál, mert valójában soha nem tudtam eldönteni, hogy mi akarok lenni. Úgy érzem, nem a magam útját járom, hanem hogy az anyám arra használ, hogy beteljesítsem az ő vágyait.
Mi a teendő?
„Lehetőség szerint minél kevesebbszer érintkezzünk a bántalmazó vagy manipuláló szülőkkel. Természetesen nem minden narcisztikus szülő hajlamos a bántalmazásra, de a szélsőséges típusok nagy nyomás alá helyezhetik a gyerekeiket, ezért ilyenkor a legjobb megoldás, ha kerüljük a társaságukat – különösen akkor, ha a szülő úgy érzi, nincs miért bocsánatot kérnie” – mondja Malkin, aki szerint három erős jele van annak, hogy csökkentenünk kell a „mérgező” szülőkkel való érintkezést: bántalmazás, megtagadás és pszichopátia.
„Egyetlen gyereknek sem szabadna verbális vagy fizikai abúzust átélnie, és ha a szülők nem ismerik fel már az elején, hogy baj van, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy bármin is változtatni fognak. A pszichopátia – amire ebben az esetben a narcisztikusok hazugságai és a könyörtelen manipuláció utal – azt jelzi, hogy a szülők valószínűleg képtelenek együtt érezni másokkal és a tudatosság hiánya is fennállhat náluk. A bántalmazók száz százalékban felelősek a tetteikért és csak is ők képesek véget venni annak” – fűzte hozzá.
