Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Eleve a hasonló emberek jönnek be, de idővel ez hasonlóság csak mélyül.
Az ellentétek vonzák egymást. Legalábbis a mondás szerint. A pszichológiai kutatások szerint viszont ez nem egészen így van. Ha pedig két ember régóta együtt van, akkor általában a mondásnak épp az ellenkezője igaz: a párok tagjai ránézésre meglepően hasonlítanak egymásra. De vajon miért? Erre a kérdésre válaszolt nemrég egy érdekes posztban dr. Justin Lehmiller szexuálpszichológus.
Az evolúció, az évek és a rutin
A tudomány mai állása szerint a pár tagjai közötti hasonlóságnak két oka is van. Az egyik, hogy alapvetően olyan emberekhez vonzódunk, akik a miénkhez hasonló génállománnyal rendelkeznek, vagyis hasonlítanak ránk, de mégsem a rokonaink. Ez evolúciós szempontból menő, ráadásul nemcsak a pár-, de barátválasztásban is megjelenik.
A kutatások szerint egyébként tartósabbak azok a kapcsolatok, ahol ez a hasonlóság megvalósul, de arról, hogy ennek mi az oka, még nem tudunk sokat. Az viszont biztos, hogy a hasonlókhoz való vonzalmunkban annak is szerepe van, hogy gyerekként megjegyezzük, elraktározzuk az ellenkező nemű szülő külső jellegzetességeit és bizonyos tulajdonságait. Vagyis szeretünk - főleg a férfiak - az ellenkező nemű szülőhöz is hasonló partner választani, különösen, ha érzelmileg szoros volt vele a kapcsolat. És ki hasonlít még általában a szüleire? Nyilván mi.
Azt, hogy a hasonlóságpreferencia mennyire jól tetten érhető a gyakorlatban, remekül példázza az az érdekes kísérlet, amiben a vizsgálatban résztvevők saját vonásaikat látták viszont egy ellenkező nemű arcra formázva. Mindezt úgy, hogy egy rakás fotót nézegettek emberekről, és meg kellett mondaniuk, mennyire tartják azokat vonzónak. A vizsgálati személyek saját vonásaikat ugyan nem ismerték fel, de így is nagyon magas pontszámot adtak átalakított önmagukra.
Tehát, amikor két ember összejön, már eleve hasonlítanak egymásra, de idővel ez a hasonlóság mélyül is. Kísérletek bizonyították, hogy minél tovább élünk együtt valakivel, annál jobban idomulnak egymáshoz az arcvonásaink. Hogy miért? Erre egyértelmű válasz nincs, tippek viszont bőven akadnak.
Az egyik legérdekesebb magyarázat szerint ez az empátiakifejezés, és az azzal járó mozdulat és mimika tükrözés hosszú távú hatása. Minél többet utánozzuk tehát tudattalanul partnerünk érzelmeket tükröző arckifejezését, annál hasonlóbbá válik a mimikánk, és idővel annál hasonlóbban barázdálódik az arcunk, hasonló helyeken keletkeznek a ráncaink. Ebből pedig az következik, hogy ránézésre is hasonlóbbá válunk egymáshoz. Persze az empátiás utánzáson kívül egyébként is hajlamosak vagyunk arra, hogy a másik jellemző gesztusait, arckifejezését átvegyük: sokat vagyunk együtt, hát tanulunk egymástól. A harmadik - ugyan kevésbé izgalmas, de annál logikusabb - magyarázat a pár tagjai közötti hasonlóságra, hogy hasonló környezetben, hasonló élettérben élnek a felek, általában hasonlóan élnek, étkeznek, alszanak. Ez pedig mindenképpen kihat a megjelenésükre is.
Valószínűleg a most leírt különböző hatások összegződnek, és az eredmény az lesz, hogy az egymáshoz vonzódó hasonló emberek, idővel még hasonlóbbá válnak egymáshoz.
Ha érdekli a párválasztás, párkeresés pszichológiája, jöjjön el rendezvénysorozatunk következő előadására, és hallgassa meg, mit mond a témáról Tari Annamária pszichoanalitikus. Jegyből mondjuk már nincs sok, de talán önnek éppen jut még.
