Az önismeret és a személyiségfejlesztés nem pénznyelő humbug, ha jól csinálják ezeket, rengeteget profitálhatunk belőlük. Hogy mit és mire jók? Mondjuk is.
Önismereti csoport. Személyiségfejlesztő tréning. Könnyű ilyen hirdetésekbe belefutni mostanság, de vajon mik ezek? Tényleg érdemes sok tízezer forintot fizetni csak azért, hogy jobban megismerjük önmagunkat? Miért tudná jobban más, hogy kik vagyunk mi, mint mi magunk? Van-e egyáltalán emögött bármiféle tudományos bizonyíték, vagy csak arról szól az egész, hogy boldogabb jövőt ígérve lenyúljanak egy rakás pénzzel? Ez utóbbira mondjuk csak a konkrét tréning ismeretében lehet válaszolni, de a többi kérdést igyekszünk tisztázni.
Mi az ördög az az önismeret? És mi fán terem a személyiségfejlesztés?
Az önismeret röviden önmagunk jobb megértéséről szól, arról, hogy alaposabban ismerjük meg saját igényeinket, vágyainkat, hibáinkat, szokásainkat. Arról szól, hogy jobban átlássuk, mi áll az érzéseink, a viselkedésünk hátterében, hogy jobban meg tudjuk ítélni a saját hatásunkat, szerepünket az emberi kapcsolatokban, hogy megértsük a viszonyunkat másokkal, másokhoz.
Hogy ez miért jó? Mert minél jobban ismerjük önmagunkat, annál könnyebben alkalmazkodunk az élet kihívásaihoz, annál biztosabbak vagyunk abban, mit akarunk, annál átláthatóbb, érthetőbb lesz mindaz, ami velünk, körülöttünk történik. Ezzel egyrészt gyógyíthatjuk magunkat, a sebeinket, másrészt harmóniát alakíthatunk ki önmagunkban, önmagunkkal, nyugalmat teremthetünk, belső feszültségeket csökkenthetünk, fokozhatjuk hatékonyságunkat. Meg egyébként is: tök érdekes.
A személyiségfejlesztés pedig szorosan az önismerethez kapcsolódik, hiszen ahhoz, hogy képességeink fejlődhessenek, először is tisztában kell lenni azokkal. Fel kell ismerni, el kell fogadni a gyengeségeinket, a hibáinkat, és tudatosan, koncentráltan változtatni ezeken. Ehhez pedig elengedhetetlen az önismeret.
Miért kellene ehhez bárki segítsége?
Nem kell. Senki sem mondta, hogy egyedül nem megy. Ráadásul még ha nem is tűnik fel, folyamatosan csináljuk, hiszen minden új élethelyzettel, új feladattal, hirtelen, váratlan fordulattal tanulunk önmagunkról. Mindegy, hogy egy új munkahelyre való beilleszkedés, egy fazekastanfolyam elvégzése, a karácsonyfa feldíszítése vagy egy szakítás feldolgozása közben vagyunk, mindenhol tanulhatunk magunkról. Persze, csak akkor, ha figyelünk. Ha képesek vagyunk odafigyelni az érzéseinkre, a belső történéseinkre, ha nem hessegetünk el semmit és leginkább akkor, ha nem hazudunk magunknak, hanem elfogadunk mindent, amit odabent találunk. Ez a hozzáállás alapvetően szükséges az önismerethez. De önmagában kevés.
A lényünknek ugyanis nemcsak rengeteg rétege van, de ezeknek a rétegeknek bizonyos részei rejtve is vannak előttünk a mindennapokban. Például ritkán ismerjük fel magunktól, hogy azért féltékenykedünk annyit, mert anno az anyukánk – akit egyébként imádunk – nem mindig vette figyelembe az igényeinket, nem mindig volt számunkra elérhető, nem volt megbízható. Ahogy ritkán esik le az is, hogy azért veszekszünk a gyerekkel a házi feladata felett, mert az alacsony önértékelésünk miatt egyetlen hibát sem engedünk meg magunknak. Az újabb hiba ugyanis tovább rág és éget belül.
Számos viselkedésünkre, érzésünkre azért nem találjuk meg a valódi magyarázatot, mert eldugjuk magunk elől, mert egyszerűen fájdalmas lenne velük szembenézni és elfogadni. Anyut imádjuk, nem mondhatjuk ki, hogy nem volt elég jó anya. Jó szülőnek tartjuk magunkat, így nyilván nem toljuk a szerencsétlen gyerekre a saját nyűgjeinket. A tényekre rádöbbenni fájdalmas felismerés, kerüljük is, ahogy csak tudjuk. Ha azonban nem bírjuk el a valóságot, akkor az énképünket torzítjuk, az önismeretünk sérül. Ahogy torzítunk akkor is, amikor túlbecsüljük az erősségeinket és alulbecsüljük rossz tulajdonságaink negatív hatást másokra, és akkor is, amikor a múltunkat már módosítva idézzük fel.
Az önvédelmi trükkjeink átlátásában tehát jól jön a külső segítség. Az önismereti tréningek, csoportok, foglalkozások előnye, hogy dedikáltan erre a célra jönnek létre, az ott töltött időben muszáj figyelmet szentelni magunknak, ott ez a feladatunk. Attól függően, hogy egyénileg vagy csoportban veszünk részt tréningeken, terápián, a személyiségünk más-más részei kerülnek előtérbe. Mindkét megoldás jó, hasznos, kérdés az, hogy melyikben érezzük jobban, hol tudunk őszintébbek lenni, hol tudunk jobban megnyílni magunknak és másoknak. Az egyéni és csoportos tréningek között is rengeteg különböző módszer közül választhatunk a művészetterápiától kezdve a pszichodrámán át a népszerű, ám sokat vitatott családállításig. Az, hogy kinek melyik módszer a jobb, melyikben tud jobban, elmélyültebben dolgozni, személyiségfüggő. Ha érdekli a műfaj, érdemes utánaolvasnia a különböző módszereknek, felhívni a csoportvezetőket, megkérdezni, mire lehet számítani a csoportban, és ezek alapján eldönteni, hogy merre is érdemes indulni.
Fenntartások és nyereségek
Egyesek szerint az önismeret elérése csupán illúzió. Nekik pedig sok szempontból igazuk lehet. Nem valószínű, hogy valaha képesek leszünk racionálisan látni önmagunkat, ráadásul idővel változunk, így az önmagunkról alkotott képnek is folyamatosan változnia kell. De a cél nem is az, hogy ezt a munkát valaha is befejezzük. A cél az, hogy esélyt kapjunk a boldogabb, teljesebb életre, a céljaink tisztázására és megvalósítására, és arra, hogy jobb szülők, társak, munkaadók, munkavállalók lehessünk. Ehhez pedig folyamatos, befelé irányuló figyelemre, önmagunkkal szembeni őszinteségre és elfogadásra van szükség, mert minél több figyelmet szentelünk annak, hogyan működnek az érzéseink, annál egyszerűbb megértenünk, hogy mit miért teszünk, és minél többet tudunk saját szokásainkról, annál könnyebb ezeken a szokásokon változtatni, ezeket fejleszteni, előnyünkre fordítani.
Az önismeret tehát egy életen át tartó meló, akkor is, ha igényel hozzá külső segítséget, és akkor is, ha nem. De minél több tudása van önmagáról, annál teljesebb lehet az élete. Szóval, hajrá.
