A halogatás nyomasztó, kellemetlen, az emberek többsége mégis hajlamos rá és csinálja is. De van rá megoldás, adunk néhány tippet, hogyan küzdhet meg vele.
Tudjuk, hogy meg kellene tennünk. Valahol szeretnénk is. Legalábbis jó lenne magunk mögött hagyni, kipipálni, de mégsem kezdünk bele. Nem bírjuk rávenni magunkat. Tologatjuk, belefogunk inkább másba, bármibe, csak ne kelljen vele törődnünk. De mindeközben ott van, mindig ott bujkál az agyunk szegletében, nyomaszt, néha tompán suttog, néha hangosan üvölt a fejünkben, kényelmetlenül feszít. Ismerős?
Mindannyian hajlamosak vagyunk halogatni bizonyos feladatokat. Egyszerűen van valami belül, ami visszafog. De miért? Miért nem tudunk egyszerűen túlesni ezeken? Miért nem tudunk belekezdeni a feladatainkba? A halogatás pszichológiája következik.
A halogatás mindenünknek rossz
A halogatás az, amikor valahogy, valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon szakadék keletkezik a szándékunk és a tényleges viselkedésünk között. Amikor ennek tudatában vagyunk, amikor egyszerűen előrébb vagy hátrébb rangsorolunk egy ügyet a prioritási listánkon, akkor csak időt menedzselünk. Ez elégedettséggel tölt el, önbizalmat ad, hiszen aktívan tesszük jobbá az életünket. A halogatás azonban más. Ilyenkor a feladatok eltolása irracionális, nem is tudjuk pontosan, miért tesszük, egyszerűen valami, egy érzés gátol meg minket a megvalósításban. Ez az érzés pedig rossz. Ahogy rossz az is, hogy éppen halogatunk. Illetve az első pillanatokban nem, akkor még csak a felszabadultságot érezzük, lekerül egy pillanatra a teher a vállunkról, de a nyomában hamarosan felbukkan egy nyomasztó érzés. Az emberek 95 százaléka legalábbis kellemetlennek éli meg a halogatást, rossznak tartják, ártalmas hülyeségnek. Ráadásul ebben igazuk is van.
A feladatok halogatása ugyanis nemcsak a hangulatunkra, az általános közérzetünkre, de a teljesítményünkre és az önértékelésünkre is rossz hatással van. A körmünkre égő feladatok nyomasztó stresszforrások, a hosszú távú stressz pedig rendesen rombolja az immunrendszerünket, a szívünket. De nemcsak ezért szívjuk meg a feladatok halogatását. A be nem fizetett számlák, az elmaradt adminisztráció, az eltologatott orvoslátogatás mind-mind negatívan hatnak az életünkre. Egy 2002-es amerikai adat szerint például az adók késedelmes befizetése, pontosabban az ez után járó büntetés 473 millió dollár (több mint 108 milliárd forint) mínuszt jelentett az össznépességnek. Hasonlóan: az egészségügyi dolgozók szerint a súlyos egészségügyi problémák egyik fő oka, hogy az emberek nem mennek el időben orvoshoz, hogy nem látogatják a kötelező vizsgálatokat, kihagyják a szűréseket. Mert hát ej, ráérünk arra még, ugye.
A halogatás mögött számos tulajdonság állhat
Akármennyi negatív következménnyel is jár, a legtöbb ember hajlamos a halogatásra. Vannak, akik csak bizonyos feladatokat kerülnek (szevasztok, befizetetlen számláim), másokra általánosan jellemző a halogatás. A krónikus halogatók ráadásul nincsenek kevesen, a kutatások szerint az emberek 20 százaléka sorolható ebbe a csoportba.
A történelmi, irodalmi visszatekintésekből kiderül, hogy a halogatás régóta általános emberi jellemző, minden korban felbukkant, bár az is igaz, hogy a történelem során még soha nem nyomasztott minket ennyi határidő, ennyi sürgős, azonnal elvégzendő feladat, mint mostanában (a rohanó világ, ugye). A halogatás tehát a fajunk jellemzője, így akár genetikai meghatározottsága is lehetne. Az ikerkutatások szerint minimálisan van is, a halogatás azonban mégsem önálló tulajdonság, sokkal inkább számos különböző vonás lehetséges következménye. Jellemzőbben halogatják a feladataikat azok, akik érzelmileg instabilak, de a feladatok elvégzése ellen hat a sok szorongás, az alacsony önértékelés, a stresszhelyzetek kerülése is, valamint az érzés, hogy úgysem vagyunk rá képesek, nem fog menni. Az sem segít, ha valaki nagyon impulzív, ha könnyen terelődik el a figyelme, ha nem tud ellenállni az élvezetes élethelyzeteknek. Arra is jobban jellemző a halogatás, aki nem különösebben lelkiismeretes, ahogy könnyebben odázza le a dolgokat az is, aki nehezebben uralja saját cselekedeteit.
Általánosan persze az látszik, hogy minél kellemetlenebb egy feladat és minél kevésbé égető, annál inkább hajlamosak vagyunk tologatni. Különösen azokat a feladatokat kezeljük nehezen, amikor egy távoli célért dolgozunk. A jövő ugyanis megfoghatatlan számunkra, ahogy annak elképzelése is, hogy mi magunk hol és kik leszünk tíz év múlva.
Először a miértre kell választ találni
Azok, akik krónikusan, folyton halogatnak, nehezen vethetnek véget viselkedésüknek. Felszólítani őket arra, hogy „ne tökölj, csináld!" körülbelül annyira hatékony, mintha egy súlyos depresszióst biztatnánk mosolygásra. Azoknak sincs persze sokkal könnyebb dolga, akik csak az élet bizonyos területein, egy-egy feladattal szembesülve hajlamosak halogatni. Nekik (nekünk) érdemes először is alaposan megvizsgálni azt, mi lehet a halogatás oka, miért van az, hogy bizonyos típusú feladatokat kerülnek, kellemetlennek éreznek. Mivel a halogatás mögött rengeteg dolog állhat, így a miértre adott válasz is sokféle lehet. Persze, egyik sem lesz egyszerű és racionális, a halogatás ugyanis mindig érzelmekről, a bizonyos típusú feladat által kiváltott érzelmekről szól. Azért jöjjön néhány lehetséges miért.
Van, aki folyton a tökéletességre törekszik, aki nem enged meg magának hibákat. Ha ő nehéz, kihívásokkal teli feladattal néz szembe, azt kerülheti azért, mert fél a kudarctól, attól, hogy nem elég jó, ahogy megoldaná. Mást kisebbrendűségi érzéssel küzd, és inkább elfogadja azt, ha lustának tartja a környezete, mint hogy lássák elbukni egy projektben. Akad, aki fél a kényelmetlenségtől, nem akarja vállalni a lehetséges következményeket. Mások nehezen viselik az unalmas feladatokat, könnyen elterelődik a figyelmük, nem elég elkötelezettek vagy a sikertől tartanak. Mert bizony a siker is lehet ijesztő. Ez ugyanis sokszor új feladatokkal, kihívással jár, ráadásul az ember önmagáról kialakított képét is megváltoztathatja. A „mégsem vagyok olyan szerencsétlen, béna lúzer" elvileg jó érzés kellene, hogy legyen, de fontos, elemi változást hoz. A változás pedig mindig nehéz.
Aztán a megoldáshoz az agyunkat kell manipulálni
A halogatás hátterében álló számtalan lehetséges ok ellenére azért akad néhány egyszerű technika, ami segíthet túllépni ártalmas szokásunkon. Például úgy, hogy egy kicsit manipuláljuk a saját agyunkat.
A kemény feladatok esetében érdemes azok konkrét elemeire koncentrálni. A kis lépésekkel, a könnyű előkészülettel kezdeni. Ez azért jó, mert a már elkezdett feladatokat valószínűbben visszük is véghez, ilyenkor már a fejünkben van, foglalkoztat minket, beleragad a memóriánkba. Amikor az ember már benne van, akkor a kitartását növeli, ha a konkrét feladatelemek helyett a végcél lebeg a szeme előtt. Ez fenntartja a motivációt. Amikor viszont elakadunk, érdemes újra elölről, a kis lépésektől kezdeni. Ha pedig valami nagyon nem megy, be kell látni, el kell fogadni és meg kell próbálni segítséget kérni. Senki sem tud mindent egyedül megoldani. Ehhez persze szükség van arra, hogy a feladat végzése során odafigyeljünk magunkra, az érzéseinkre, észrevegyük, felismerjük, amikor kibúvókat keresünk, amikor menekülni próbálunk. Persze ez az unalmas feladatoknál éppúgy igaz. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy mit tanulhatunk a feladatból, mivel járul hozzá a személyes fejlődésünkhöz, vagy ha ez értelmezhetetlen, hát figyeljünk arra, mit nyerünk a feladat elvégzésével. Ez sokszor motiválóan hat. Ahogy az is, ha az unalmas feladatokat megcsavarjuk, ha keresünk bennük kihívást, teszünk beléjük valami pluszt. Egyfajta versenyt generálunk önmagunknak. (Önnek van már lakástakarítási szintideje?)
Fontos az is, hogy ha egyszer már halogattunk egy feladatot, akkor annál kevésbé stresszelünk rá a következő hasonló alkalomra, és kevésbé tűnik nyomasztónak az egész – így valószínűbb, hogy el is végezzük a dolgunk. Végül jöjjön egy fura tanács: amikor nincs kedvünk megcsinálni valamit, ne kezdjük bele más feladatokba, ne sakkozzunk a prioritáslistánkkal. A nincs kedvem megcsinálni alternatívája a nem csinálok semmit legyen. Tényleg semmit. Nincs másik feladat, házimunka, nincs tévé, gépezés, telefonnyomkodás, olvasgatás, kutyavakarás, sodrófafaragás, atomfizikán agyalás. Semmi. Üljünk le és ne csináljunk semmit. Ezt a legtöbben annyira nehezen viselik, hogy annál még az elektrosokk is jobb mulatságnak tűnik. Hát még a feladatunk elvégzése.
