Ezeket a dokumentumokat vidd magaddal, ha otthonfelújítási támogatást igényelsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Május végétől lehet benyújtani a pályázatokat az otthonfelújítási támogatáshoz, addig érdemes összegyűjteni az összes dokumentumot, melyekre szükségünk lesz ehhez.

A program honlapja e hónap végétől lesz elérthető mindenki számára, addig van még egy kis idő arra, hogy összeszedjünk minden szükséges dokumentumot, hiszen mikor már élesben működik, jó, ha minden a kezünkben van. A Nemzetgazdasági Minisztérium összegyűjtötte, pontosan mire lesz szükségünk az igényléshez.

Egy része kamatmentes az otthonfelújítási támogatásnak

Június 3-tól lesz elérhető az új otthontámogatás, melynek összege családonként legfeljebb 6 millió forint lehet. Ennek egy része vissza nem térítendő támogatás, a másik része pedig kamatmentes kölcsön, írja a Bankmonitor.

Június 3-tól elérhető az otthonfelújítási támogatás
Fotó: Biserka Stojanovic / Getty Images Hungary

Azonban érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a kedvezményt nem lehet nulla forinttal igényelni, önerőre is szükség van hozzá: a teljes összeg 14,3 százalékára, vagyis, ha a teljes összeget szeretnénk igényelni, akkor 1 millió forintra. Ebben az esetben a költségvetés 7 millió forint lehet.

Azt, hogy az igényelt pénzből mekkora a vissza nem térítendő támogatás összege, több mindentől is függ. Egyrészt attól, hogy mekkora az igénylők átlagos jövedelme, valamint az adott járás átlagos jövedelmétől, és azt is figyelembe veszik, hogy mennyi energiát takarítunk majd meg a támogatásból elvégzett korszerűsítésből.

Idézőjel ikon

A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 3,8 millió forint lehet.

Ezekkel készüljünk az otthontámogatás igénylésére

A Nemzetgazdasági Minisztérium a közleményében elmondta, milyen dokumentumokkal készüljünk a kedvezmény igénylésére.

Ezeket a dokumentumokat vidd magaddal az otthonfelújítási támogatás igényléséhez
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary
  • Érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya. A lakcímkártyán lévő lakóhelynek vagy tartózkodási helynek meg kell egyeznie a felújítandó ingatlan címével.
  • Munkáltatói jövedelemigazolás, ami ne legyen 30 napnál régebben kiállított, mivel ezeket a bankok nem fogadják el.
  • A korszerűsíteni kívánt ingatlan tulajdoni lapja. Amennyiben ebből nem derül ki az, hogy lakóingatlanról van-e szó, illetve nem tartalmazza az építés évét, akkor használatbavételi engedélyre és térképmásolatra is szükség lehet.
  • Nemleges igazolás az adótartozásról. Fontos tudni, hogy a pályázat tervezete alapján nem lehet a bruttó minimálbért meghaladó köztartozása az igénylőnek.
  • Ha több tulajdonos van, vagy ha az igénylő „csak” haszonélvezeti joggal rendelkezik, akkor a többi tulajdonos hozzájárulására is szükség van.
  • Érdemes minél hamarabb energetikai szakértő, tanácsadó segítségét is kérni, aki fel tudja mérni, hogy otthonunkon milyen támogatott munkálat elvégzése javasolt, az váratóan mennyibe kerül, és mekkora energiamegtakarítást eredményez.

A pályázat végleges meghirdetésekor elérhetővé válik egy lista is, ahol megtalálhatjuk a kivitelezők, szakértők listáját. A jelenlegi adatok szerint a listán nem szereplő szakértőkhöz, kivitelezőkhöz is lehet fordulni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.