Közösségépítő falfestményt avattak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hátrányos helyzetű gyerekek bevonásával készített muralfestmények színesítik egyre több helyen Pécs és peremkerületeinek szürke falait.

A képek nem csak esztétikai szempontokat szolgálnak; egy dél-amerikai közösségfejlesztő módszer végeredményei.

A héten ünnepélyes keretek között avatták fel a 10. gigantikus falfestményt. A mural painting (falfestés) a közösségi művészet egy Dél-és Közép Amerikában alkalmazott formája, amit komplex közösségfejlesztő módszerré fejlesztettek, és ma már Magyarországon is használnak nagy sikerrel, fiatalok nem formális nevelésére.

Magyarországon három éve kezdte el a munkát a Mural Morál Csoport, ezen belül pedig az Egy Hajóban Alapítvány, amely Pécs peremkerületein élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek is szervez rendszeres műhelymunkákat. Jelenleg 6 „mural műhely" működik Pécsett, közel 72 fiatal bevonásával. A találkozások alkalmával egy-egy témát dolgoznak fel drámapedagógiai, zenei és vizuális művészeti foglalkozások keretében. Ezek során közösen keresik meg azokat a szimbólumokat, melyeket aztán a falfestményeikbe is beépítenek. A résztvevők közösen választják ki a későbbi festmény végső részleteit, szimbólumait. A program végén a műhelyekből jövő gyerekekből választják ki azokat a fiatalokat, akik egy hetes alkotótábor során elkészítik a szalagképet, amely akár 60-100 négyzetméter falfelületet is boríthat.

A MOL Gyermekgyógyító programja révén 2010-ben elkészülhetett sorban a 10. muralfestmény, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át, s melyet a többi képpel együtt a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program is támogat. A színes alkotás a Pécs-vasasi általános iskola tornatermének külső falát díszíti, és kétségtelenül igazi színfolt a szürke környezetben. A 60 négyzetméteres kép felavatását nemcsak a 30 alkotó fiatal, de más ott tanuló gyerek, és a helyi közösség is láthatóan nagy örömmel fogadott.

A jelenlegi kép készítése során a fiatalok és a pedagógusok az esélyegyenlőség témáját járták körül. A festményeknek fontos tulajdonsága, hogy bemutassanak egyfajta fejlődési irányt is. Itt ép egy roma testvérpár történetét örökítik meg képletesen: a zenei tehetséggel megáldott gyerekek csak akkor tudnak kibontakozni, ha tanulnak, vállalják a képzés, fejlesztés kemény munkával járó útját. Ennek az útnak a végén azonban a siker várhat rájuk, és ez olyan siker lehet, amely egész környezetüknek örömet szerez.

Dr. Tímárné Réti Tímea, az Egy Hajóban Gyermek és Ifjúságvédő Alapítvány kurátora elmondta, hogy ezek a foglalkozások nagyon erős közösségépítő erővel bírnak, és óriási sikerélményt jelentenek a résztvevőknek amellett, hogy a fiatalok integrációját, pszichoszociális rehabilitációját és fejlődését is segítik.

„Nekem ezek a falak jelentik a várost. Ahogy elképzelem őket, megelevenedik előttem Pécs" - mondta egy eddig minden festésen résztvevő fiú arról, hogy mit jelentenek neki ezek a képek.

Fotó: Speiser József

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?