Görög fasírtos lakoma, váratlan csavarral

Olvasási idő kb. 3 perc

Steiner Kristóf Mykonoson járt, körbekóstolgatta a szigetet, majd tavernává változtatta a konyháját. Megmutatja, hogy a fasírthoz még hús sem kell.

Múlt héten Mykonoson nyaraltunk, amiről azt kell tudni, hogy a világ legcsodálatosabb helye, és mindenkinek, aki nem hiszi (vagy épp hiszi) azon nyomban le kell foglalnia oda egy last minute utat. No meg azt, hogy bár a tavernák rengeteg istenien illatozó, klasszikus görög fogást kínálnak, vegánként eléggé meg van lőve az ember. 

Ezért aztán megérkezésünk napján bevásároltunk a helyi minimarketben, és minden nap olyan vacsorát rittyentettünk, hogy a fölöttünk lévő apartmanban lakók is a csodájára jártak. Ja, és el sem hitték, hogy mindez hús, tejtermék, és tojásmentes kaja. 

A keftedes egy tradicionális fasírt, vagy húsgolyó, amelyet kissé keletiesen fűszereznek – gyorstalpaló és autodidakta görög főzőtanfolyamom során megtanultam, hogy a hellén konyha legizgalmasabb eleme a mediterrán zöldfűszerek és az aromás keleti fűszerek szokatlan keveréke.

Bár a receptbe nem került bele, hevesen bólogatva ajánlok mellé egy tahini szószt, fele-fele arányban vízzel kikeverve, egy citrom levével, fokhagymával, sóval, borssal, és – itt jön a csavar – friss kaporral megszórva. És ez még csak a kezdet...

Hozzávalók (14-18 golyóhoz)

4-5 szál répa
3 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1 csésze zsemlemorzsa, vagy szénhidrátfóboknak csicseriborsó liszt (ez fogja össze a fasirtokat)
1 dl olívaolaj
Fűszerek: só, bors, fűszerkömény, kurkuma, fahéj, szerecsendió, szegfűszeg
Zöldfűszerek: menta, oregánó,

1. Megmosom a répákat, levágom a csücskeit, és a reszelő nagy lukú oldalán egy nagy tálba reszelem őket. Én a magam részéről nem szoktam répát hámozni, ha csak nem extrém keserű. Az élet túl rövid a répahámozáshoz.

2. A hagymákat meghámozom, majd apróravagdalom őket – ugyanezt teszem a fokhagymával is.

3. Egy nagy serpenyőbe olajat csurgatok, fél-fél kiskanál kurkumát, köményt, és borsot teszek bele, majd megszórom egy-egy csipetfahéjjal, szerecsendióval, szegfűszeggel.

4. Amikor már javában sistereg, hozzáadom a hagymát és fokhagymát, majd alapos pirítás után mehet bele a répareszelék is. A keveréket megsózom, megkóstolom, és ha kell utánfűszerezem, majd időnként vízzel hígítva addig főzöm-pirítom, amíg a répacsíkok könnyedén szétmállnak, szinte krumplipüré állagúak lesznek.

5. Félrerakom, hogy hűldögéljen kicsit, közben pedig összedobok egy görög salátát. A tofut dobókockányi darabokra vagdosom, majd készítek egy pácot, amely egyben a salátaöntet is: egy deci olívaolajba belepréselem egy citrom levét, egy fokhagymát, és néhány csepp ecetet is kap (a legjobb a vörösbor ecet). Alaposan megszórom oregánóval és mentával, de bármilyen zöldfűszer jól áll neki a rozmaringtól a kakukkfűig. Ebbe pakolom a tofu kockákat, majd megsózom, megborsozom, összekeverem és megnyomkodom, hogy a tofu magába szívja az ízeket. Az uborkát hosszában elnegyedelem, majd egycentis darabokra vágom, a paradicsomokat szintén negyedelem, a lilahagymát pedig vékony, de azért ropogós karikákra vágom. Ha van otthon édesköményem, azt is finoman felkarikázom. Közvetlen fogyasztás előtt rakom csak össze, hogy a zöldségek ne szottyogjanak, és hogy a tofu minél tovább élvezhesse a pácfürdőt. Fekete olívával megszórva tálalom.

6. ...ám addig is összekeverem a zsemlemorzsát és/vagy csicseriborsólisztet a „húsgolyó” krémmel. Ideális esetben könnyen formázható masszát kapunk – ezekből kell Ikea-húsgolyónyi méretű labdákat gyúrni.

7. Ezeket kevés forró olajon, egy serpenyőben megfuttatom kicsit, amíg itt-ott megbarnulnak, és a salátával tálalom.

Köret tipp: szintén autentikus görög fogás, és jól esik a golyók mellé a fokhagymás paradicsomszószban, egy rúd fahéjjal főzött rizs, melyet végül – mintha csak rizibizit készítenék – csicseriborsóval keverek össze.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.