Így lesz vegán superfood a bundáskenyérből

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A bundáskenyér iránti rajongást a vegánoknak sem kell félretenni, meg lehet csinálni tojás nélkül is. Steiner Kristóf magyarról-vegánra fordít.

Édesapám fantasztikus ember, remek apa, és igazi jóbarát, de főzni sajnos nem tud – vagy csak nem szeret. Merthogy amit igazán gyorsan el lehet készíteni, azt remekül csinálja: nagy mestere a héjában sült krumplinak, nemrégiben a hugom kedvéért tökéletesítette a tejbegríztudását, emellett pedig kiskoromban főzött nekem virslit, és tojást különféle formákban. Nagyjából ennyi. Enni viszont szeret, ráadásul kulinárisan érzékeny is – imádja az indiai kaját, a jó bort, no meg általában mindent, amit én és a férjem készítünk.

Fotó: Steiner Kristóf

Papa ugyanis afféle látens vegán: szinte soha nem eszik húst, és állítja: ha tehetné, a tejterméket és tojást is elhagyhatná – ha nem volna olyan komplikált. Ez a mai receptet - a vegán bundáskenyeret - neki dedikálom. 

Nem csak azért zseniális, mert egy az egyben kiváltja a valódi bundáskenyérfílinget, hanem azért is, mert az egyébként színtiszta szénhidrátból álló kenyeret feltunningolja egy nagy adag fehérjével – hála a proteinban dús csicseriborsólisztnek és növényi tejnek. Emellett az is jót tesz neki, hogy nem használok túl sok olajat a kisütéséhez, amit mégis, az pedig egészséges, extraszűn olívaolaj. A hozzávalók mellett kicsit magyarázni fogok – mert ez egy ilyen recept. Első körben azt jegyzem meg, hogy francia pirítósként is működik a recept, ebben az esetben édesített növényi tejet (például vaníliás szójatejet) használok, és kenyér helyett kaláccsal készítem. Na de most maradjunk a klasszikus magyar bundinál.

8 szelet vegán bundáskenyérhez

Fél kiló tetszés szerinti kenyér – én valamilyen zömök, sűrű, teljeskiőrlésű, vagy rozsos kenyeret javaslok, az se baj, ha előre fel van szeletelve.

1 csésze (kb 3 deci) csicseriborsó liszt – vagy finomra őrölt vöröslencse, esetleg e kettő keveréke

4 dl rizs, vagy mandulatej – nem cukrozott

Kb 1 dl olívaolaj

Essünk neki!

A csicseriborsólisztet egy nagy keverőtálba szórom, majd átfuttatom rajta az ujjaimat, hogy nincsenek-e benne rögök, és ha igen, azokat porrá töröm (másképp csomós lesz a bunda).

Előkapom a kézi habverőmet, mert komoly meló vár rá. A rizs/szója/mandulatejet lassan és fokozatosan a csicseriborsóliszthez töltöm, és közben pedig gyakran megállok átforgatni a masszát.

Miután az összes növényi tejet beleöntöttem következik a hígitás – ez az a rész, ahol könnyű elrontani. Folyósnak kell lennie, de azért nem túl vizesnek, nagyjából mint egy sűrű tejszínnek. Onnan ismerszik meg, hogy tökéletes, hogy ha beledugom és kihúzom a mutatóujjamat, egyenletesen beborítja egy finom réteg.

Ezen a ponton mindenki eldöntheti, hogy hogyan ízesíti a bundáskenyerét. Mehet bele simán csak só és bors, esetleg préselt fokhagyma, vagy akár elviheti egzozikus irányba, és kurkumával és fűszerköménnyel is megkínálhatja.

A kenyereket egyesével sütöm ki – és sebtiben esszük őket, nem udvariaskodunk, mert az első kihűlne, mire az utolsó elkészül. A masszába áztatom a kenyérszeletet, alaposan meghempergetem, és hagyom, hogy kicsit megszívja magát.

Fotó: Steiner Kristóf

Közben egy evőkanálnyi olajat csurgatok a teflonserpenyőbe, és amikor már forró, átemelem a bundázott kenyeret, majd közepes lángon mindkét oldalán aranybarnára sütöm. Én szeretem, ha a szélei már-már odakapnak –  ilyenkor a ropogós sült héj elképesztő harmóniát alkot a kenyér lágy és szottyos belsejével. Igazi foodporn! 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?