Édesapám fantasztikus ember, remek apa, és igazi jóbarát, de főzni sajnos nem tud – vagy csak nem szeret. Merthogy amit igazán gyorsan el lehet készíteni, azt remekül csinálja: nagy mestere a héjában sült krumplinak, nemrégiben a hugom kedvéért tökéletesítette a tejbegríztudását, emellett pedig kiskoromban főzött nekem virslit, és tojást különféle formákban. Nagyjából ennyi. Enni viszont szeret, ráadásul kulinárisan érzékeny is – imádja az indiai kaját, a jó bort, no meg általában mindent, amit én és a férjem készítünk.
Papa ugyanis afféle látens vegán: szinte soha nem eszik húst, és állítja: ha tehetné, a tejterméket és tojást is elhagyhatná – ha nem volna olyan komplikált. Ez a mai receptet - a vegán bundáskenyeret - neki dedikálom.
Nem csak azért zseniális, mert egy az egyben kiváltja a valódi bundáskenyérfílinget, hanem azért is, mert az egyébként színtiszta szénhidrátból álló kenyeret feltunningolja egy nagy adag fehérjével – hála a proteinban dús csicseriborsólisztnek és növényi tejnek. Emellett az is jót tesz neki, hogy nem használok túl sok olajat a kisütéséhez, amit mégis, az pedig egészséges, extraszűn olívaolaj. A hozzávalók mellett kicsit magyarázni fogok – mert ez egy ilyen recept. Első körben azt jegyzem meg, hogy francia pirítósként is működik a recept, ebben az esetben édesített növényi tejet (például vaníliás szójatejet) használok, és kenyér helyett kaláccsal készítem. Na de most maradjunk a klasszikus magyar bundinál.
8 szelet vegán bundáskenyérhez
Fél kiló tetszés szerinti kenyér – én valamilyen zömök, sűrű, teljeskiőrlésű, vagy rozsos kenyeret javaslok, az se baj, ha előre fel van szeletelve.
1 csésze (kb 3 deci) csicseriborsó liszt – vagy finomra őrölt vöröslencse, esetleg e kettő keveréke
4 dl rizs, vagy mandulatej – nem cukrozott
Kb 1 dl olívaolaj
Essünk neki!
A csicseriborsólisztet egy nagy keverőtálba szórom, majd átfuttatom rajta az ujjaimat, hogy nincsenek-e benne rögök, és ha igen, azokat porrá töröm (másképp csomós lesz a bunda).
Előkapom a kézi habverőmet, mert komoly meló vár rá. A rizs/szója/mandulatejet lassan és fokozatosan a csicseriborsóliszthez töltöm, és közben pedig gyakran megállok átforgatni a masszát.
Miután az összes növényi tejet beleöntöttem következik a hígitás – ez az a rész, ahol könnyű elrontani. Folyósnak kell lennie, de azért nem túl vizesnek, nagyjából mint egy sűrű tejszínnek. Onnan ismerszik meg, hogy tökéletes, hogy ha beledugom és kihúzom a mutatóujjamat, egyenletesen beborítja egy finom réteg.
Ezen a ponton mindenki eldöntheti, hogy hogyan ízesíti a bundáskenyerét. Mehet bele simán csak só és bors, esetleg préselt fokhagyma, vagy akár elviheti egzozikus irányba, és kurkumával és fűszerköménnyel is megkínálhatja.
A kenyereket egyesével sütöm ki – és sebtiben esszük őket, nem udvariaskodunk, mert az első kihűlne, mire az utolsó elkészül. A masszába áztatom a kenyérszeletet, alaposan meghempergetem, és hagyom, hogy kicsit megszívja magát.
Közben egy evőkanálnyi olajat csurgatok a teflonserpenyőbe, és amikor már forró, átemelem a bundázott kenyeret, majd közepes lángon mindkét oldalán aranybarnára sütöm. Én szeretem, ha a szélei már-már odakapnak – ilyenkor a ropogós sült héj elképesztő harmóniát alkot a kenyér lágy és szottyos belsejével. Igazi foodporn!
