Miért nem szakítasz, ahelyett, hogy ütnél?

„A férfit a nő egyetlen mondata képes a falhoz állítani. Egyetlen szívből jövő, a páncélon is átütő mondat, amely ellen védekezni nem lehet. Célkeresztjében a másik tökéletes megalázása áll.” Tari Annamária és Horváth Gergely, miután kielemezte a nők és férfiak félelmeit, most azokról, a mérgezett kapcsolatokról beszél, amelyeket az egymással szembeni agresszió éltet.

Tari Annamária

Miközben mindenki a boldogságra vágyik, sokszor a mindennapokban egy profi módszerességével tesz meg mindent azért, hogy párjával közösen a boldogtalanság dinamikáját erősítsék. Nagy kérdés, hogy ilyenkor a feltáráshoz csak az szinteség hiányzik, avagy rosszabb a helyzet: vagyis a felek tudattalan érzelmi manőverei tisztán azt mutatják, nem azzal a társsal vannak, akivel lenniük kellene.

Titkos kalandok és más menekülőutak

Nők (és férfiak) százezrei élnek olyan párkapcsolatban, ahol a „mennem kell” menekülési vágy felváltva jelenik meg valamilyen érzelmi bosszúval, titkos kalanddal, tehát valaki másnak a „piedesztálra emelésével”. Az ilyen helyzetben sokszor a legfontosabb annak az eldöntése, hogy a kapcsolaton uralkodó tehetetlenségi nyomatéknak mi áll a hátterében. A realitás nyilván sok esetben szembetűnő, vagyis feltehetjük a kérdést: miért akar valaki tartósan boldogtalan életet magának, ha látja, hogy semmi jó nem tud kialakulni a helyzetből, amiben párjával él.

Amikor először fantáziál valaki azon, hogy szakítania kellene, már külső szemmel is nézi kicsit a párját és közös életüket, ez azt jelenti, hogy már nincs meg érintetlenül a közös egész. A harag és csalódottság ellenére, a magánytól való szorongás és félelem szokott sokakat visszatartani a váltástól, miközben pontosan látni azt, hogy a kapcsolatban már nincsenek tartalékok, amire építeni lehetne. Ha valaki a maradékelv alapján dönt, miszerint „az új kapcsolat is elromlik majd ugyanígy” pesszimista gondolattal indokolja a passzivitását. Általában a „se veled, se nélküled” kapcsolatok szinte egyformán tartalmaznak pozitív és negatív érzelmeket. Mindkét fél rosszul kezeli a konfliktusait, képtelen a hosszú idejű, igazi megbocsátásra. Sokszor felgyülemlett sérelmeket dédelgetnek, és valódi vágy a változtatásra nem jelentkezik. Ilyen esetekben mindkettejük személyiségében találunk magyarázatot arra, miért így alakítják a kapcsolataikat, és hogyan fejlődik az a kapcsolati dinamika, amiben az indulatok és a harag fontos szerepe végig megmarad.

Ez lesz a párkapcsolat érzelmi motorja

Az elhagyás fantáziája, egy másik férfi (vagy nő) szerelmének a biztonsága, egy másik jövőkép felállítása. De ez csak időleges érzelmi infúzió. Általában győz az agresszív dinamika iránti tudattalan érzelmi motiváció, és a nő (tarsolyában a féltve őrzött gondolataival és fantáziáival) visszamegy az eredeti keretek közé. Teszi mindezt azért, mert haragját már bűntudat oldja, vagyis az elképzelt elhagyás minden részlete arra kell, hogy aztán reálisnak látszó meggyőződése alakulhasson ki. A leggyakoribb valóban a „másikkal is ilyen lesz”, de ugyanilyen nagy számmal működik a „mellette már régóta élek, nem is olyan rossz ez” kognitív disszonanciája, ami abban segít, hogy az eredeti rossz felértékelődjön és megüsse az „elég jó” mércéjét. Gyakori, hogy ilyenkor még a szerelem is fellángol valamennyire, tehát az érzelmi képlet működik, hasonlóan a nagybetegek infúziós kezeléseihez, ami átmenetileg tényleg javít olykor a legrosszabbnak látszó állapotokon is.

Minden változtatáshoz nagy bátorság kell, sokan erre képtelenek is, vagyis akkor szakítanak csak, mikor már egy másik kapcsolatot kialakítottak, tehát a biztonságra törekszenek bármi áron. Azt viszont érdemes minden esetben végiggondolnunk, hogy a saját érzelmek, vagy valóban a másik személyisége az, ami a kapcsolat megtartása mellett szól. Ez látszólag egy gonosz játék a tudatlan társsal szemben. Valójában azonban olyan vezetőkötél, ami a lemerülő búvárt a kiszámíthatatlan áramlatok veszélyei miatt a hajóhoz köti. De vannak élethelyzetek, amikor a kötelet tényleg el kell engedni, mert nincs értelme a játszmának tovább.

Horváth Gergely

És akkor egyszer volt, meg még egyszer volt, küszöbön innen, a hálószobán talán túl, a Férfi elérkezik a Falhoz. A Fal végtelen magas és végtelen széles, megkerülni, átrepülni nem lehet, betonalapzata alagutat sem enged maga alatt, és ha fejjel megyünk neki, ha két ököllel verjük is, csak bennünk tesz kárt. A Fal a semmiből épül, gyakran egy pillanat alatt, elég hozzá egyetlen mondat.

A cél a másik megalázása

A Férfit a Nő egyetlen mondata képes a Falhoz állítani. Egyetlen szívből jövő, a páncélon is átütő mondat, amely ellen védekezni nem lehet, mert mindent visz: felhajtóereje a gyűlölet, mérge az igaztalan vád, célkeresztjében a másik tökéletes megalázása áll, sőt, a földdel egyenlővé tétele. A teljes megsemmisítés. Ez az erőszak, az agresszió csúcsa; az állatvilágban az a pillanat, amikor a ragadozó zsákmánya verőerébe mélyeszti szemfogait. Az emberi párkapcsolatban ez az a pillanat, amikor a Férfi hirtelen a Fal előtt találja magát.

Leginkább attól függően, hogy mit hozunk otthonról, vagyis hogy apánk mihez kezdett a Fallal; lebontotta vagy visszapattant róla, úgy cselekszünk. Attól függően, hogy apánk a helyén volt-e, vagy egyáltalán; volt-e apánk, és ha volt, ő vajon mit látott odahaza, nagyiéknál e kérdésben, szóval, hogy öröklődik-e a jó példa, vagy a rossz, vagy a semmilyen, valamit lépünk. És nincs sok választásunk.

Azt hiszem, az első válasz mindig zsigeri: a támadó állat agresszivitása az emberből is előhívja az állatot. Attól függően, hogy mennyire fogjuk haragunk gyeplőjét, lendül a karunk. Lendül és célba ér. Lendül de kisiklatja magát. Nem lendül. Nem lendül, de szétvet a düh. Visszaordítunk. Nem ordítunk. Bénultan próbáljuk túlélni, hogy felrobbant bennünk egy láda dinamit. Újraindul a vérkeringésünk, vele mos át a szégyen és a tehetetlenség. Mindkettő újratölti bennünk a dühöt és a haragot. A szavak sértenek, a poharak törnek. Vagy haraggal üvöltünk, vagy haraggal vágjuk rá a bejárati ajtót arra, akit néhány pillanattal ezelőtt még szerettünk, és vagy sikerül értelmezni a dolgokat, vagy nem, vagy a kocsmában nyerünk enyhet, vagy nem, vagy magunk is már egy grimasztól berobbanó kibiztosított kézigránát leszünk, vagy nem, és vagy sikerül még hazatalálnunk, vagy nem.

Menekülés, alkohol, verés

A Fal választás elé állítja azokat a férfiakat, akik találkoznak vele: ebből a szituációból kiutat kell találni, de a menekülés, az alkohol, a verés, a meghunyászkodás egyike sem előre visz, bár mindegyik reflexből jöhet. A jó választ legtöbbünknek tanulnunk kell, és amíg ebből a tárgyból az érettségiig eljutunk, jó párszor megbukunk. Ráadásul az van, hogy ilyenkor lehet, hogy a nő verésre játszik, hogy aztán elmondhassa, hogy igaza van. És: igaza van. De: a férfi is áldozat. Csak: ezzel egyikünk sem megy semmire.

A verés azért is veszélyes, mert vele felkínálja magát a „gyors lerendezés” illúziója. A Nő az erőt látva a „helyére kerül”, és megtanulja tisztelni a férfiúi tekintélyt. Sean Connery mondta, hogy egy nőnek időnként hasznos lehet egy pofon. Lehet, hogy praktikus megoldásnak tűnik, de ez engem a ketrecben lázadó oroszlánra emlékezetet: a Férfi az idomár, kezében az ostor, és előbb-utóbb még ezt a vadállatot is be lehet programozni arra, hogy kezes legyen. Az ételért. A jól felfogott saját érdekéért.

Egy párkapcsolat egészen biztos nincs saját lehetőségeinél, ha a Férfi kezében ostor van. Ugyan hogyan lehet így a másik egyenlő velünk? És vajon mennyit ér egy olyan kapcsolat, amelyet nem a két fél szabad, önkéntes belátáson alapuló érzése és tisztelete tart fent, hanem a status quo?

Furcsa lehet, de nekem ez is az élet tiszteletéről szól. Ahogy megtanuljuk tisztelni a másikat pusztán az emberi létezés közössége jogán, és ahogy e tisztelet segít őt mélységében is megismerni, úgy válik okafogyottá mindaz, ami ide vezet. Ez a tisztelet az, ami miatt már nem akarhatjuk szavakkal megsemmisíteni a másikat. És ez a tisztelet az, amivel a hirtelen nőt Fal előtt is lesz annyi lélekjelenlétünk, hogy megforduljunk és a másik szemébe nézzünk, és már a szeretet az, ami a viharban is leszereli a robbanófejeket.

A szeretet döntés, nem feltuningolt álpozitív lelkiállapot. Amit tanulnunk és gyakorolnunk el. Mielőtt tényleg szétrobbanunk.

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik. A facebookon is.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek