Csak a net?

Naphosszat a képernyő előtt ülünk, és az internetet használjuk mindenre: a segítségével beszélgetünk szóval, képpel, írásban, a netet használjuk jegyfoglalásra, kapcsolati hálónk kibogozására. Itt nézünk utána színháznak, mozinak, itt osztjuk meg tapasztalatainkat másokkal. Egy végtelen világot nyerünk vele, időt spórolunk és fáradságot. Ennyire jó nekünk? – Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2 Petőfi rádió) válaszol.

Tari Annamária

Csak, ha egérrel…
– Keresek egy könyvet, de nem kapni sehol. Még az antikváriumokat is megnéztem a neten. Ott sincs.
– Talán egy kisebb könyvesboltban. vagy antikváriumban?
– Nincs, mindet megnéztem a keresőben.
– Mindet?
– Igen.
– És amelyik nincs fenn a neten?
– Ja, tényleg. De most menjek el? De hova?

A fenti sorok valódi részletek egy mostani párbeszédből. Két felnőtt osztja meg a gondolatait, akik még az internet korszak előtt szocializálódtak. Amikor a szülőktől, barátoktól és ismerősöktől lehetett hallani az újdonságok egy részét. Amikor még azt mondtuk: „nem tudom, megyek, megnézem, a Körúton talán van ilyen üzlet”. Valahogy mindenki tudta „mit és honnan”, „ki és hol”. Legendához hasonlóan, szájhagyomány útján terjedtek az információk az ősöreg cipészbácsi ügyes kezeiről, aki még nagymamánk cipőit is talpalta, de még ott dolgozik a sarki kis üzletében, ahol cipőpaszta és bőr illat van. Voltak órás bácsik, akik minden szerkezetet egyforma szeretettel vettek kézbe és javítottak meg.
Nosztalgia.
Ha kellett egy könyv, a könyvesboltok és az antikváriumok végigjárkálása igazi jó délutáni program volt. Egy hajdani egyetemista szerette a könyvek illatát, a kézbe vevés lehetőségét és az elmélyült lapozgatást.
Nyilván akkor ezzel órák mentek el, de valahogy volt rá idő. Ma időgazdálkodási tréningeken lehet megtanulni az optmiális „timetable” kialakítását és alkalmazását, mert hiányában elúszik minden, oda a hatékonyság, csak fogynak céltalanul az energiák. A kellő tudatosság nagyon fontos, mert könnyíti a praktikus keresést, és tervezést. Így van ez munkatevékenységben és az élet szabadidős óráiban egyaránt.
Pléh Csaba akadémikus, a BME kognitív tudományi tanszékének a professzora nyilatkozta pár hónappal ezelőtt, hogy „a tudáshordozók változása miatt természetesen új készségeket kell megtanítani. A legfiatalabb generációk számára az, ami nincs az interneten, az már nem is létezik. De mi van akkor, ha a pí értéke valahol nem 3,14 hanem 3,41?”
Az internet tehát nem tökéletes biztonságú tudásbázis. De az Y generáció fiatal tagjainak már - sok esetben - egyértelműen az egyetlen érvényes hírforrás. Csak külön kell tudni választani a helyest a helytelentől, a valódit a hamistól, és az igazat a hibástól. Ez viszont mégiscsak alaptudást igényel. A valóság feltérképezése helyett csak a netet használni forrásként, tehát hiba. Az elektronikus lehetőségeknek van még egy funkciója, és ez a gyorsaság. „Ha neten kikeresem, megrendelem, lebankolom”, akkor pár perc alatt lebonyolítható egy olyan folyamat, amihez régebben órák vagy napok kellettek.
Ez komoly előny.
A fogyasztói társadalomban egy munkavállalónak már szinte kivitelezhetetlen, hogy hétköznap délután nézegesse a kirakatokat, válogasson vagy ücsörögjön egy könyvesboltban, antikváriumban. Nem teheti meg, mert a munkahelyén kell lennie, mert nincs idő ilyesmire, és valahogy pocsékolásnak is tűnik.
Szeretnénk mindenhová megbeszélt időpontra érkezni, és ügyeket intézni, mert az idő pénz, és tényleg azzá vált. A baj csak az, hogy ebben a kosárban még szerepelnek olyan tételek is, amik az önmagunkra szánt időt sem engedélyezik. Ma már nem divat egy betegség után „lábadozni” ezt a fogalmat is elfelejtjük lassan. Kis lázzal még mindenki megy dolgozni, mert nem lehet kiesni, hiszen mindenki pótolható.
Nem is biztos, hogy így van, de ez a szorongás már egyetemes bölcsességgé vált a fogyasztói társadalomban. A legjobb tehát mindig jelen lenni, csak ez felemészt minden saját időt is. Akkor tényleg marad a bal egérgomb, és a gyorskeresők segítsége. A sürgetettség és mindennapos kényszerhelyzetek nem tesznek jót sem az önértékelésnek, sem a lelki és érzelmi egyensúlynak. Jobb, ha törekszünk arra, legyen időnk megélni és átélni az életünket. Ne feledjük: az élet napokból áll, és minden nap egy olyan 24 órás csekk, amit csak aznap válthatunk be..

Horváth Gergely

A jelenkor jelenségeit vizsgáló bölcsek szerint az információs társadalom korában élünk, amelyben az információ a legfőbb érték. Akkor haladunk a korral, vagy másképp: akkor vagyunk kor-szerűek, ha kellő jártasságunk van a felénk zúgó képek, jelképek és szövegek közötti eligazodásban. Az információ mai élettere már az internet; ez a forrás és nagy részben ez a közvetítő eszköz is. Az internet egy pillanat alatt bevon az információ kozmoszába, amelyben linkek és hypertextek segítségével úgy ugrálunk site-ról site-ra, mint Tarzan a dzsungelben. Az oldalakon intézzük háromdimenziós létünk ügyes-bajos dolgait is, és tényleg, kényelmesebb az ügyfélkapu használata, mint a kétórás sorban állás az önkormányzatnál.

A bölcsek szerint azonban van némi veszteségünk, ha „internet alapú” életet élünk. Könnyen belátható, hogy minél inkább virtualizálódik a minket körülvevő világ, annál inkább változik az érzékelhető valóságról való tapasztalatunk. Elvesztünk dimenziókat. Például az ismereteinkre már inkább a felszínes informáltság jellemző, semmint a mély, alapos tudás. Ha elolvasom a Háború és békét Tolsztojtól, lesz egy személyes befogadáson alapuló véleményem, hiszen egész lényemet igénybe vette a történet: olvastam, képzelődtem, majd gondolkodtam (vagy nem, de valahogy biztos reagáltam). Ha csak azt olvasom el, mit írt róla Szerb Antal irodalomtörténeti művében vagy egy ismeretlen szerző a wikipedián, lesz róla képem, de az élmény hiányzik. A módszer érthető: a regény vastag, az idő kevés, de tudni kell, „hová tegyem” az írót és a művet. És pont ezt veszítjük el információ korában.

A lassú idő az, ami elvész. A lassú idő a valóságos dolgok megismerésére szánt és szükséges idő. Ahogy elveszik a séta, mert a modern élet a rohanás maratona, úgy vész el a valós megismerésre szánt idő. Minden lerövidül és felgyorsul, így a befogadás ideje is. Két kattintás után bármivel képbe kerülhetünk a neten, bármit „letapogathatunk”, de a személyes átélés erősen kérdőjeles, ami azért lehet probléma, mert a befogadásra szánt idő megspórolása téves vagy hiányos megismerést eredményez. Az információs korszak óriási segítségére nyújt sok mindenben. Csak az a gond, hogy az ember úgy érzi, hozzá kell gyorsulnia. És ez a gyorsulás mintha kicsit más pszichés, lelki adottságokat igényelne. Gyors döntéseket kíván, amelyekre egyre kevesebb átgondolt választ tudunk adni. A sietség az alapjárat. Pedig, azt hiszem, néha jó volna kizuhanni az információs szupersztrádáról és szimplán beesni a tájba, ami száguldás közben csak egy elmosódott folt a horizonton. Jó lenne szimplán beesni, és nem menni sehová…

De nem vagyok hipokrita, én is rohanok. És minél jobban rohanok, annál inkább válok felszínessé. Ezzel a cikkel is. Volt rá két percem. Ez lett. Bocs.

 

« előző rész || következő rész »

 

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek

Hozzászóláshoz klikk ide