A csábítás boszorkánykonyhája

Olvasási idő kb. 3 perc

Szinte minden kornak és népnek megvoltak a maguk afrodiziákumai, így már szemérmes nagyanyáink is jól ismerték a népi vágyserkentőket. Ahogy a Káma Szútra említést tesz a gránátalma vágykeltő hatásáról, úgy a maják és az egyiptomiak előszeretettel alkalmazták a mézet, az indiánok pedig fahéjjal kenték be péniszüket, hogy jobb szeretők legyenek. Az afrodiziákum szó eredete Aphrodité, a szerelem istennőjének nevéhez kötődik, aki a tengerből kiemelkedve egy kagylóban látta meg a napvilágot, majd Kythéra szigetére lépve lábai nyomán virágok és fák keltek életre. Ezek közül a menta, a gránátalma, a kékvirágú lótusz és a mirtusz természetes vágykeltőnek és vágyfokozónak bizonyult, de a legtöbb afrodiziákum tulajdonképpen megtalálható a konyhánkban is.

Borsmenta

A borsmenta virágzatának és leveleinek főzete elsősorban a merevedést segíti elő, így közvetlenül szeretkezés előtt igyuk tea formájában.

Bazsalikom

A hinduk szent növénye a bazsalikom egyik fajtája, az illatanyagokban gazdag tulasi, amelyből naponta fogyasztanak, és hitük szerint egészséget, termékenységet és örömteli nemi életet ajándékoz nekik. Az üde zöld leveleket frissen érdemes fogyasztani, de egy ínycsiklandó vacsorához sem lesz nehéz receptet találni, hiszen a bazsalikom a mediterrán konyha kedvelt fűszernövénye.

Gyömbér

A gyömbér az egyik legkedveltebb ázsiai afrodiziákum, mivel serkenti a vérkeringést, és a szerelmi aktus során hőhullámokat okoz a testben, így fokozza a nemi vágyat. Nem csak fűszerként, hanem erős aromájú illóolajként is vágyserkentő hatása van.

Petrezselyem

A petrezselyem nagyon régi népi ajzószer. Hatóanyagai értágulatot okoznak, ezért férfiaknál erősíti a merevedési reflexet, és meg is hosszabbítja a merevedést. A szárát ajánlott rágcsálni, vagy leveleinek forrázatát meginni.

Szarvasgomba

Madame du Barry, Sade márki, XIV. Lajos és Napóleon megingathatatlanul hitt a szarvasgomba vágykeltő képességében, csillagászati ára miatt azonban csak kevesen engedhetik meg maguknak ezt az afrodiziákumot.

Erős paprika, chili

Az erős paprika és a chili nemcsak az ízlelőbimbóinkat, hanem a vágyainkat is igencsak feltüzelheti. Áldásos hatása, hogy kiváló fogyókúrához is, hisz kapszaicin tartalma miatt felgyorsítja az anyagcserét és fertőtleníti a beleket.

Wasabi

A japán konyha szerelmesinek tökéletes afrodiziákum a Wasabi (vizitorma), amitől bár hatalmasat tüsszentünk és szemünk könnybe lábad, mégis úgy tartják, izgalmas orgazmust élhetünk át.

Ginzeng

Az ázsiai ginzeng gyökere az 5000 éves kínai orvoslás egyik legfontosabb alapanyaga, melyet fiatalító szerként és életelxírként is tisztelnek. A ginzeng javítja az ellenálló képességet, felkelti a nemi vágyat, fokozza az agyműködést, elraktározza a chit, azaz az életerőt és javítja a vérkeringést. Amerikai kutatások feltárták, hogy a ginzeng jelentősen növeli a spermaszámot és a tesztoszteron szintet a terméketlen férfiak esetében. A nők vágyát is fokozza, és megakadályozza a klimax során a vagina falának elvékonyodását.

Szerecsendió

A szerecsendió mézzel és tojással elkeverve fokozza a leginkább a nemi izgalmat. Nemcsak íze, hanem illata is bódító, izgató.

Datolya

A datolya az arabok legkedveltebb gyümölcse, ami hitük szerint növeli a spermaszámot. Sok gyümölcscukrot tartalmaz, így gyors energiát szolgáltat hosszú szeretkezésekhez.

Zeller

Homérosz Odüsszeiájában a zeller, mint bódító illatú növény kerül megemlítésre Calypso szigetén, ahol Odüsszeusz szerelmi bűbáj áldozatává vált. A zeller a nevét - ha igaz a mondás - Dionüszosznak, a mámor istenének nevelőjéről, Selenosról kapta. A zeller felfrissíti a fáradt férfi minden porcikáját és a népi hagyományok szerint növeli szexuális étvágyát.

Csokoládé

A csokoládét évszázadok óta afrodiziákumként tartják nyilván, mert fenil-etilamint tartalmaz, és ez ugyanaz a vegyület, amelyet az agy termel, amikor szerelmesek vagyunk. Ráadásul L-arginint is tartalmaz, ami szükséges a merevedéshez, és gerjeszti a nő nemi izgalmát is. Mérsékelt fogyasztása segít ellazulni, kikapcsolódni. Nemcsak az aztékok, a hírhedt de Sade márki és Casanova is dicsérte a csokoládé szexuális erőt fokozó hatását. Ha biztosra akarunk menni, akkor készítsünk egy chilis forrócsokit vagy gyömbéres csokoládésüteményt, ugyanis a chili és a gyömbér is feltüzeli a vágyunkat.

Folytatjuk

Mészáros Edit
Mészáros Edit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.