Vigyázat hamisítják! - Méz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az emberek már az ókor előtt is ismerték és fogyasztották a mézet. Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is foglalkoztak méhészettel az itt élő népcsoportok, a honfoglaló magyarok pedig egyszerűen ellesték tőlük ezt a hasznos mesterséget. A cukorgyártás előtt a méz volt szinte az egyetlen édesítőszer az emberek konyhájában. Sajnos a finomított fehércukor, amit korunk egyink legveszélyesebb mérgének tartanak a táplálkozástudományi szakemberek, mind jobban és jobban kiszorította étkezésünkből a mézet.

Az Európai Unió évtizedek óta nem önellátó mézből. Kétszer annyi mézet fogyaszt, mint amennyit  megtermel. Magyarországon ezzel szemben szerencsére teljesen más a helyzet, itt túltermelés van. De sajnálatos módon nem a magas termelés, hanem az alacsony fogyasztás miatt. Az egy főre jutó éves mézfogyasztás nálunk 40dkg, míg Németországban 1,6 kg, sőt van olyan ország, ahol 4 kg. Mi a megtermelt mennyiség kétharmadát kivisszük az országból. A 200-250 tonnás európai piacon 20 tonnát képvisel a magyar méz. Ennek akár örülhetnénk is, de a nagy „biznisz” miatt a mézhamisítók is akcióba lendültek.

Megdöbbentő eredmények: ez a méz nem méz

Érdekes momentum, hogy míg a nagy német cégek az európai szabályozás enyhítéséért, azaz a magasabb szintű szermaradvány elfogadásáért lobbiznak, addig a magyar termelők a szabályok szigorításáért tüntettek Brüsszelben.

Régóta közszájon forog néhány mézkereskedő cég, vállalkozó neve, akikről többen tudni vélték, hogy hamisítják a termelőktől megvásárolt mézet. Nemrégiben fogyasztóvédelmi szakemberből és közjegyzőből álló csapat tesztelte végig a mézeket. Tizenöt gyártó mézéből vettek mintát és küldték el egy brémai laboratóriumba. Az eredmény megdöbbentő: a három legnagyobb kiszerelő egyetlen mintáját sem lehet méznek nevezni, de a másik tizenkettő is hagy kivetnivalót maga után. A vizsgálat után pár hónappal megismételték a tesztet. Az eredmény pedig semmit nem változott.
A hazai piacon ez a három cég ontja a minőségileg nem megfelelő árut a multik polcaira. Nem azért végezték a vizsgálatot, hogy  titokban maradjanak a nevek, a fogyasztók azonban még ma sem ismerik őket, ellenben a méhészekkel, akiknek többsége tudja, hogy kikről van szó.

Édesít, köhögést csillapít, roborál

A méz közel hetvenféle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. Gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz vitaminokat, és szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket is. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok, 22 féle makro- és mikroelem. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. Elsősorban C-, és B-vitamin, folsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma. Magas az enzimtartalma is, és ez okozza a jelentős antibiotikus sajátosságát, még sebek kezelésére is kiváló. Manapság ismét kezdi visszafoglalni helyét a táplálkozásban, újra elfogadva az a tényt, hogy ez egészséges táplálkozás egyik elengedhetetlen alkotóeleme. A mézet a természetgyógyászat alternatív édesítőszerként, köhögések csillapítására, immunerősítőként, roborálóként is ajánlja.
(folytatjuk: A következő részben Vágó László bioméhész mesél méhekről, mézről, és megtudhatjuk, mitől is bio egy méz.)

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.