A kelt tészta nem mumus! - Kovászra fel!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Súlyos alkoholizmusa miatt gyakran nem tud bemenni a munkahelyére, és ilyenkor csak betelefonál, hogy valaki etesse meg a kurvát. A könyvet utolsó napos terhesként olvastam a kórházban, és miután hazaengedtek, rögtön bekevertem a saját kovászomat két etetés között.

Sokan azt gondolják, hogy macerásabb kovásszal sütni, mert sok idő. Ez így nem igaz, mert elég reggel bedagasztani a kenyeret, és szép lassan estig megkel magától. Egy jól sikerült kovászos kenyér egy hétig is „friss”, puha marad. Azt meg kell említenem a teljes igazság kedvéért, hogy kovászos kenyeret sütni kicsit több gyakorlatot igényel, de kenyérről-kenyérre jobb eredményt érhetünk el, nem szabad feladni.

Én minden kenyerembe teszek egy-két kiskanálnyi sikért. A sikér hálós szerkezetet alakít ki, ami képes magába zárni a kelesztés alatt keletkezett levegő-, és gázbuborékokat. Mivel általában alacsony sikértartalmú liszteket árulnak az üzletekben, elég nehéz nélkülük igazán magas, nagylyuk,ú kovászos kenyeret sütni, olyat, aminek igazi kenyértészta állaga van.

Az első kovászomat gyorskovásznak csináltam és mindenkinek ezt tanácsolom, ezzel nem kell egy hetet vacakolni: 

• 15 dkg liszt,
• 1,2 dl langyos víz,
• 2 kk méz,
• 1 dkg élesztő
 

A hozzávalókat keverd jó össze és egy magas befőttes üvegben 12 órát hagyd állni. Ez alatt az idő alatt erősen cefreszaga lesz, jól felhabzik, megkel. Keverd meg kétszer, és hagyd újra felfutni. Ezután adj még hozzá 4-5 ek lisztet, és 8-10 ek vizet. Újra keved össze, hagyd felfutni, és már használható is. Zárd le a tetejét és mehet a hűtőbe.

Ha használok belőle, már csak hasraütésszerűen keverek bele újra lisztet és vizet. 1-2 óra alatt újra elszaporodnak benne a gombák, párszor keverem, mehet vissza a hűtőbe. Ezt hívják etetésnek. Ha nem használom, három hétig is eláll. 

Hozzávalók:

• 60 dkg kenyérliszt
• 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
• 2 dl kefir vagy joghurt
• 2 dl meleg víz
• 20 dkg kovász
• 2 kk sikér
• 2 dkg élesztő
• 2 kk méz
• 2 kk só
• 20 szem olajbogyó
• 1 ek koriander
 

Először a száraz hozzávalókat keverd össze, utána add hozzá a folyékonyakat. Az élesztőt a meleg vízben a mézzel megfuttatva jól dolgozd ki, és 35 C-os sütőben egy órán át keleszd.

Ha kétszeresére kelt, add hozzá a koriandert és az olajbogyót. Tekerd csavart formára, majd konyharuhával letakarva még húsz percig pihentetsd, amíg felmelegszik a sütő 220 C-ra. Spricceld be a kenyeret meleg vízzel, és a sütő aljába is tegyél egy kis fém edénykével, hogy jó gőzős legyen. Magas hőmérsékleten süsd húsz percig, majd mérsékeld a hőmérsékletet és süsd még fél órát. Akkor jó, ha az alját megkopogtatva kongó hangot ad.

A formában sütött kenyerek a kezdők kedvencei, mert nem laposodnak el, mindig megtartják a formájukat – a diós kenyér pedig sokak szerint az egyik legfinomabb fajta. | Diós kenyér

yerekkoromban sok pékség működött a városban, nem költözött ki minden a legtávolabbi külvárosba, ipartelepekre. | A kelt tészta nem mumus! – 1. rész

Fűszeres
Fűszeres
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.