Alig voltam huszonnégy, amikor végre egy olyan pasival hozott össze az élet, amilyenről mindig is álmodtam. Egyszerre volt erős és gyengéd, nett és sportos, vicces és megfontolt, ráadásul nehéz volt eldönteni, hogy a parketten, a tatamin vagy az ágyban mozog jobban. Egyedül élt, magáról gondoskodott. Főzött, mosott, takarított, de nem úgy, mint egy nő, hanem mint egy férfi. Különös bája volt annak, ahogyan a csepptálcára pakolta az elmosott edényeket, és hogy egy héten kétszer tojást vacsorázott. Látszott rajta, hogy a mamája mindenre megtanította, de közben ízig-vérig férfi maradt.
Minta a Mr. Tökély
Ám Mr. Tökélyre túl sokan pályáztak, úgyhogy életemben először alulmaradtam. De a szakításunkkor úgy éreztem, ha fiam lesz, azt szeretném, hogy férfiként úgy viselkedjen, úgy viszonyuljon a nőkhöz, mint az én „nagy Őm”.
Persze azt is tudtam, hogy a feladat oroszlánrésze rám hárul. Mert az anya-fiú kapcsolat a későbbi partnerkapcsolatok tükörképe. De csak abban voltam biztos, hogy miként nem szeretném neveli a pici fiamat. Például úgy, ahogy műkörmös barátnőm, aki első osztályos kisfának körmeire gyakran festett különböző állatfigurákat. És egyszersem szól rá, amikor a szőke hajú, kékszemű fiúcska a szupcsi, köszcsi szavakat használja.
Továbbá az is világos volt számomra, hogy a porosz nevelési módszer sem lesz száz százalékban az enyém. Mert a másik barátnőm, férje jelenlétében nem futhatott hároméves kisfiához, amikor az elesett. Mondván, ő aztán nem fog anyámasszony katonát nevelni. És akkor is visszavitték a saját szobájába, ha az apróság sírva könyörgött, hogy hagy maradjon, mert rosszat álmodott. Ám azon jót röhögtek, ha a kissrác nővére babáit a hajuknál fogva vágta a földhöz. Mert egy igazi fiú nem szereti a babákat.
Szóval ez volt a helyzet a közvetlen környezetemben.
Az első intimjelenetünk
Aztán megszületett az én leendő mintapasim. Az első hónapokban ugyanúgy gondoskodtam róla, mint annak idején a nővéréről. Mert csecsemőkorban semmi, de semmi különbség nincs fiú és lány között. Ám alig múlt egyéves, amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy miként is kezdjem a szuperpasi-programot, látván, hogy a kisfiam odatotyog a fürdőszoba ajtajához, és le sem veszi a szemét borotválkozó édesapjáról. Csodálatát csak tovább fokozta, amikor egy pöttynyi hab kerül bababőrére. (Ettől a naptól kezdve minden nap az apjával borotválkozik).
Aztán azt is észrevettem, hogy a játékos kosárban az autók után kezdett kutatni és a labdához már legelőször is a lábélének belsejével ért hozzá. De kedvenc pasis viselkedése az én kétéves fiamnak – és esküszöm, hogy senkitől nem látta – az volt, ahogy parányi, zömök, kicsi ujjaival lefejtette a pólóm, majd a melltartóm pántját, és nyálas ajkaival megpuszilta a vállam. Aztán amilyen gyorsan levetkőztetett, olyan gyorsan felöltöztettet. Szeméből áradt a csibészség.
A férfi férfinek születik
Az első ilyen „intimjelenetüknél” jött számomra a megvilágosodás: a férfi úgy lesz férfi, hogy annak születik. És nem válik belőle puhapöcs, mint ahogy macsó állat sem, ha megfelelő példát lát a szeme előtt.
Ezért, ha a nővére épp a körmeit mázolja, elmagyarázom, hogy neki inkább borotválkozni kell majd, ám ha a Barbie-t a hajánál fogva tartja, az ölébe fektetem és eljátszom, hogy az fáj a babának. És soha, de soha nem viszem vissza az ágyába, ha sír vagy a szülei közelségére vágyik, mert egy leendő mintapasinak is szüksége van az érzelmi biztonságra.
És ki tudja, talán húsz év múlva lesz egy kislány, aki könnyei közt megfogadja, hogy egy olyan kisfiút szeretne majd, mint az én saját nevelésű szuperpasim.
Ők nem élik át a szülésnek, születésnek azt a pillanatát, amikor ég és föld összeér, de bátrak, amiért nyíltan vállalják: nekik nem kell gyerek. | Gyereket soha!
