Alapruhatár őszi túrákhoz

Túrázni mindig jó, de az ősz az igazi túraidő: a táj ilyenkor a legszebb, gyönyörű az erdő, már szedhetünk vadgesztenyét, táadásul nem fagy be a fenekünk és meg sem sülünk. Persze azért ehhez sem árt felkészülten elindulni, úgyhogy utánajártunk, hol és mennyiért tudja az ehhez szükséges minimálfelszerelést beszerezni (a kevésbé lényeges kiegészítők nélkül). Persze azért annak is utánajártunk, mik az idei trendek, hát nehogy már valami snassz szerelésben induljon a susnyásba!

tk3s 6304177

Alulról felfelé

Az aláöltözet

Miben túrázzunk?

- Aláöltözet

- Középső réteg

- Felső réteg

- Zokni

- Kamásli

- Sál, sapka, kesztyű

- És egy jó bakancs

A szakértők sem tudnak abban megegyezni, hogy szintetikus vagy gyapjú aláöltözet a jobb, így mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit választ. Az aláöltözet (mely leggyakrabban egy hosszú ujjú trikó és egy jégeralsó keveréke) lényege, hogy megakadályozza, hogy a nedvesség a bőrfelszínen maradjon, azaz valahogyan eltünteti az izzadást vagy a vizet a bőrről. A pamut jó szolgálatot tett, egészen addig, míg felszívta a felesleges vizet, viszont magában is tartotta, ami már kevésbé kellemes, ezért kifejlesztettek szuper, pontosan e célt szolgáló aláöltözeteket. A mai anyagok eltávolítják a vízet a bőrről, majd azt elpárologtatják, ma már ezeket használja a legtöbb túrázó, síelő vagy snowboardos.

A gyapjú aláöltözet mellett szóló év, hogy nem büdös több napos hordás után sem, és bár kellően meleg télen, nyáron sem izzadunk meg benne. Hátránya, hogy nehezebben mosható, kényesebb anyag, és lassabban is szárad, mint a szintetikus darabok. Ha intenzívebben sportol, akkor jobbak a szintetikus ruhák, mert jobb a nedvességelvezető képességük, viszont kevésbé szigetelnek.

Ha csak egyfajta túrafelszerelésre tud költeni, mindenképp az alsóruházatot válassza meg körültekintően.

Középső réteg

A középső réteg feladata a hőszigetelés. Ide soroljuk a pulóvereket, polárokat, esetleg kardigánokat, de a mackófölső is ez a kategória. Ezen ruhadarabok felé elvárás a jó hőszigetelés, ugyanakkor jó, ha szellőznek. Ezek a ruhák - mármint, ha a funkcionális fajtáról beszélünk - bolyhosak, hogy jó sok levegőt zárjanak magukba, a szélnek és a víznek azonban nem állnak ellen. Ma már léteznek un. windstopperek,melyek szeles időben is bevethetőek.

Polár

Egy időben hatalmas divat volt, de egyáltalán nem mindegy, milyet választunk. Mindenféle minőségben léteznek, de van, hogy nem elég vastagok, vagy nem jól tisztíthatóak. A polárt novemberre ajánljuk, ezek a ruhák a hideg és nedves időben működnek jól. Ráadásul könnyűek, könnyen száradnak és puhák is. Télen magában már nem elég egy jó polár, de középső réregnek tökéletes. Ha windstoperrel vannak ellátva, akkor viszont már nem lesz olyan rugalmas, így mérlegelni kell, melyik tulajdonsága a fontosabb. Polárokból létezik, vékony, közepes és vastag. Ezeket számmal jelölik: 100, 200, 300-as a szériajelzés, ami nagyjából egységes jelölésnek tekinthető.

Persze azok se tévednek, akik a nagyi gyapjúpulóverére esküsznek. Ez is igen jó, főleg ha merinó gyapjút találunk (ezek viszont sajna nagyon drágák). Szóba jön még a pehely is, aminek egyetlen hátránya, hogy nem bírja a vizet. Ezért persze már kifejlesztettek olyan ruhákat, melyek szintetikus és pehely keverékei, így bírják a nedvességet.

Külső réteg

A külső réteg a széltől és a nedvességtől kell, hogy megvédjen minket. Ez lehet vízhatlan esőruha, mint az esőkabát, aminek nagy előnye, hogy olcsó. Viszont a test nem szellőzik benne, nem engedi ki a nedvességet, és az igazán olcsó kabátok nem is rugalmasak.

Léteznek ma már vízálló, lélegző kabátok is, amelyeket membránokkal láttak el, melyeken át az izzadság távozik, az eső viszont képtelen bemenni. Ez pl. a Gore-Tex, hogy csak a legismertebbet említsük, de ma már minden nagy gyártó kifejlesztette a maga membrános anyagát.

Előnyei mellett hátrány, hogy drága, és gyártónként eltérő a minősége. A Softshell anyagok nem teljesen vízállóak, viszont jobban szellőznek, és kenyelmesebbek mint a vízálló kabátok. Az esetek nagy részében teljesen megfelelőek, ráadásul a városban is használhatóak, ami nem hátrány.

A pehely sem rossz választás, ha hideg van, ez a legjobb, modern technológia ide vagy oda. Ráadásul kis helyen is elférnek, és könnyűek -ami a hegymászóknak, vagy sokat túrázóknak lehet fontos szempont. Nem meglepő módon, már létezik szintetikus pehely is, melynek előnye a gyors száradás, és az olcsóbb ár.

Amire még szüksége lehet

Bár nevetségesnek tűnhet egy olcsóbb cipő árát egy zoknira költeni, a profik esküsznek rá. Egy jó cipőt is el tud szúrni egy rossz zokni, de egy jó zokni sokat segíthet, ha a cipőnk nem olyan profi. Zoknikból hatalmas a választék, sportok és évszakok szerint érdemes válogatni. Egy jó zokni nem nyom, szellőzik, meleg, és védi a lábat.

Kamásli

Saras, esős időben jönnek jól a kamáslik, melyek a víztől védik meg viselőjük cipőjét. Jobb cipőkön hely is van, ahová ezeket be lehet akasztani, de természetesen nem feltélel, hogy legyen, enélkül is rögzíthetőek. Vannak rövidebb és hosszabb darabok, illetve olyan is, ami hőt is szigetel.

Csősál

Nagyon praktikus, sálként, sapkaként és hajpántént is hordható anyagdarobt árulnak a túraboltok, nyári és téli kivitelben egyaránt. Lehet nélküle élni, nem egy alapdarab, de rendkívül jó találmány.

És akkor jöjjenek a legújabb őszi túracuccok!

A Columbia–Decathlon–Hervis–Intersport-négyszöget jártuk be, hogy kiderítsük, mik idén a trendek, és hogy mennyiből lehet felöltözni túrázáshoz. Szakértő segített kiválogatni az egyes darabokat, mi meg csak pislogtunk, hogy mennyi mindent kell magunkra húzni. Ami viszont érdekes: hiába az aláöltöző, a vastag nadrág, a kamásli, szóval a több réteg, felöltözve egyáltalán nem éreztük magunkat Stay Puft Marshmallow (habcsók) embernek.

Olcsóbbtól a szuperdrágáig mindenféle ruhát próbáltunk, de még mindig hiányoljuk a színes ruhákat az üzletek polcairól.

Columbia

A Columbia idei őszi (és téli) kollekciója annyira jól sikerült, hogy – egy kivételével – fájva búcsúztunk a felpróbált daraboktól: csak a „tevepatanadrág” nem jött be… de az nagyon nem. Ami viszont jó, hogy gondoltak azokra a nőkre is, akik amellett, hogy élvezik a túrázást, szeretnének csinosak is lenni. Mert hát ugye, attól, hogy valaki erdőn-mezőn át - akár sárban is - csapatja, még adhat a külsejére. Amiért még szerettük (és nyilván elsősorban ezt tartottuk szem előtt): praktikusak a ruhák, könnyűek, jó anyagból vannak; a kabátnak van belső zsebe is, eszméletlenül kényelmes a bakancs. És bár ritka, hogy valamit tökéletesnek tartunk, a Columbiát most tényleg nagyon bírtuk, és még az sem okozott csalódást, hogy gatyából egyáltalán nem volt választék (sajnos még nem érkeztek meg a téli alsók), ami meg volt, az nagyon is hanyagolható darab. Ami viszont (korántsem újdonságként) sikerrel hűtött le bennünket: az árak rettentő magasak, bár egy ilyen szettet nem egy évre tervez az ember. Ha 3-4 évet hordja, akkor már simán megéri. Ha nem hiszi, nézze végig a galériánkat!

182 920 forintba kerül a teljes szett (aláöltöző alsó; aláöltöző felső; kamásli; zokni; sál; sapka; bakancs; nadrág; pulóver; pehely mellény; pehely kabát), a részletes árakat meg megtalálja a képgalériában.

Decathlon

A Decathlonban is jártunk, természetesen a saját márkáit mustráztuk.Tetszett, hogy nem bánnak fukarul a színekkel, és fazonban is nagy a választék. Egyre bővítik a saját márkás családjaikat: már 18 különböző van belőlük – márkánként különböző aktivitáshoz tartoznak. Az eladók értik a dolgukat és nagyon szívélyesek. Minket meggyőzött, főleg, hogy árban még mindig veri az összes sportboltot –és nemegyszer kínálatban is. (Igaz, a mostani mustrán az összár tekintetében a Hervis végzett a legjobb helyen, de ne felejtsük el, hogy például ott aláöltöző nincs benne az árban!)

85 390 forintba kerül a teljes szett (aláöltöző alsó; aláöltöző felső; kamásli; zokni; sál; sapka; bakancs; nadrág; pulóver; polár mellény; pehely kabát). Amit muszáj megemlítenünk: a bakancs eléggé megdobja az összárat, ugyanis 39 990 forintba kerül. Ha ezt nem számítjuk, a túrafelszerelés 45 400 forintból is kijönne. Persze, bakancsra szükség van, de akkor már inkább ajánlanánk a Columbia-bakancsot, ami baromi kényelmes, biztosan évekig tudja majd hordani, és tízezerrel olcsóbb, 29 990 forint. A részletes árakat fotókkal, ezekről is megtalálja a képgalériában.

Hervis

A Hervisben óriási a választék mindenféle túraruhából, de itt is kizárólag a saját, Kilimanjaro nevű termékcsaládot próbáltuk. Amiért tökéletes választás a Kilimanjaro: nagyon jó áron lehet hozzájutni a jó minőségű termékekhez. A színválaszték azonban lelombozó volt: alig akad olyan termékük, amelyik ne fekete lenne, és a túraruhánál meg ugye, nem elsődleges szempont a slankítás, szóval nem pontosan értjük, miért nem lehet végre színeket is vinni az öltözködésbe. Ezt leszámítva meg voltunk elégedve: a ruhák kényelmesek, azt a pár színt meg, amit árulnak, jól lehet kombinálni. Hiányzott, hogy nincsen saját márkás aláöltözetük (sőt, más márkából sem jeleskedtek ezen a fronton), reméljük, szerepel a jövőbeli terveikben, hogy ezekkel bővül a kínálatuk.

58 984 forintba kerül a teljes szett (nadrág; kamásli; kabát; polár mellény; polár pulóver; bakancs; zokni; sapka), a részletes árakat nézze meg a képgalériában.

Intersport

Az Intersportban is felkészültek az őszi túrázókra, bőséges a választék. Ahogyan a Hervisben, itt is csak a saját márkás termékeket szemléztük. Örömmel nyugtáztuk, hogy itt viszont az unalmas fekete helyett több szín is helyet kapott a felhozatalban. Például kabát van zöldben, kékben és pirosban is, ráadásul mind „kettő az egyben” darabok: szétcipzározható kabát és hosszú ujjú polár pulóver egyben. Amire külön felhívnánk a figyelmet: az aláöltözők alapanyaga merinói gyapjú; jól szellőznek, tartják a hőt és nagyon kényelmesek.

110 110 forintba kerül a teljes szett (nadrág; kamásli; kabát; polár pulóver; bakancs; zokni; fülvédő; aláöltöző alsó; aláöltöző felső), a részletes árakat meg nézze meg a képgalériában.

Ön milyen ruhában szokott túrázni? Írja meg nekünk a Shopaholic Facebook oldalán!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek