Legjobb helyek a Mátrában

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy szavazáson a Mátra lett a kedvenc kirándulóhely, ezért összeszedtük merre is érdemes kirándulni.

Egy internetes felmérés   szerint 2013-ban a Mátra nyerte az év kirándulóhelye címet, mi pedig ezen felbuzdulva megosztunk néhány helyet, hogy aki kedvet kapott, merre mehet túrázni az őszi erdőben, vagy miket nézhet meg a környéken. Ne aggódjon, gondoltunk azokra is, akik nem rajonganak a hegymászásért.

A Mátra az Északi-Középhegység tagja, a Cserhát és a Bükk között terül el, mintegy 900 négyzetkilométeren. A vulkanikus eredetű hegységben található Magyarország legmagasabb pontja, a Kékes is. Folyamatos fejlődése miatt már nem csak a túrázók kedvelt célpontja, de télen közkedvelt síelőhely is, valamint egyre több wellness hotel nyújt kikapcsolódási lehetőséget azoknak, akik csak a tiszta levegőre, csendre és természetre vágynak. Budapestről egyszerűen és gyorsan megközelíthető, akár busszal is közvetlen járatokkal lehet eljutni.

Gyöngyös

A fővároshoz a legközelebb fekvő mátraaljai város. Az Orczy-kastélyban helyet kapó Mátra Múzeumban mindent megtudhat a környék történetéről, ősleleteiről és ásványtanáról, sőt a természettudományi kiállítás keretein belül ismerheti meg a környék változatos élővilágát, sőt messzebb tájakra is elkalandozhatnak a látogatók. A múzeum egyik legismertebb és egyben legnagyobb különlegessége  az országban egyetlen, teljes egészében előkerült mamutcsontváza, ami ráadásul “bébi” méret, mégis hatalmas. De ha Gyöngyösön jár, és élővilágról, valamint hatalmas állatokról van szó, akkor érdemes meglátogatnia az Állatkertet, ahol nemrég születtek kis oroszlánok, akik hamarosan egy kiadós dögönyözés erejéig várják a látogatókat.

Fotó: Baribari / Indafotó

Mátrafüred

Aki már inkább természetközeli élményekre vágyik, választhatja Mátrafüredet, ami a környék egy turisztikai központja, és számos túraútvonal kiindulópontja. Kellemes kíméletes túrával érhető el az 1900-ban épült Kozmári-kilátó, ahonnan Gyöngyös és a Mátraalja remekül belátható. Mátrafüred másik kilátója a Muzsla, ami már kicsit edzettebbeknek való, de panorámája tényleg pazar.  Aki Mátrafüreden jár látogasson el egy szintén kellemes séta keretein belül a Máriacskához, ami tulajdonképpen 300 éves zarándokhely az erdő közepén.  Gyöngyösről erdei vasúttal is megközelíthető, sőt ha előzetesen utánanéz, lehetősége van klasszikus gőzmozdonyos kalandokat is átélni. 

Fotó: Fairyheart / Indafotó

Kilátó túra

Kilátó túra

Akik szeretik a kilátókat, azoknak ajánljuk a következő túravonalat, amiből a csúcsot, vagyis a Kékes TV-toronyt kihagytuk, de aki bevállalós és bírja a strapát, az hozzáteheti, a többiek pedig autóval vagy busszal is megközelíthetik. Nos, Mátrafüredről indulva, azonnal a Muzsla kilátóba kell felkapaszkodni, ami kihívás ugyan, de a kezdők számára is kibírható. A sárga jelzésen haladva jut el az Rákóczi-forrásig, aminek vizét nyugodtan megkóstolhatja. Majd mielőtt a sárga + jelzésen elér Sástóig, egy lépcsősort lát, ami a kalandparkba vezet. Ha kedve támad bobozni, vagy függőhídon végigmenni, akkor látogasson el, ha nem akkor irány a Sástó, ahol szintén szétnézhet a kilátóban, esetleg csónakázhat is egyet a tóban. Ha szeretné megetetni a kacsákat, akkor viszont készüljön nekik is elemózsiával. Sástóról már lefelé a sárga háromszög jelzésen ér vissza Mátrafüredre, ahol pedig a Kozmári-kilátóból gyönyörködhet a panorámában.

Sástó

Magyarország egyik legmagasabban fekvő természetes tava kiváló csónakázásra, sőt télen ha elég vastag a jég, a helyiek kedvelt korcsolyázó helye. Bár aki néhány éve járt a Sástónál, még elég vadregényes tájat láthatott, azonban szerencsére a közelmúltban szépen helyrehozták a környezetet, és tényleg kiváló túrahelyszín lett. Nem messze található az Adrenalin Park , ahol bobozhat, kipróbálhatja a függőhidat, falat mászhat, a gyerekek pedig játszóházban őrjönghetnek, ha a természet nem fáradnak ki eléggé a természetben.

Fotó: Morchella / Indafotó

Kékestető

Az ország legmagasabb pontja itt található, ami 1014 méterével világviszonylatban nem túl magas, de azért a klíma, a tiszta levegő, és a nyugodt környezet miatt mindenképpen érdemes ellátogatni. És igen, tudjuk, hogy a csúcsot jelképező kőnél úgy tűnhet, mintha lenne magasabb pont, de ne akadjon fent a részleteken. Jó idő esetén a TV-toronyból akár Szlovákiáig is elláthat, rossz időben, vagy ha nagyon fél a magasságtól, akkor menjen a panoráma bár részbe, ahol a minipalack gyűjteményt is megcsodálhatja, ha a kilátás egyáltalán nem érdekli. A bátrabbak, edzettebbek, akik szeretnek biciklizni, és azt hiszik bírják a tempót, azok menjenek olyankor, amikor próbára tehetik állóképességüket és tüdejüket szervezett bicikliverseny keretében is akár a Gyöngyös-Kékestető szakaszon.

Fotó: Siva45 / Indafotó

Túra lefelé

Jó hír azoknak, akik szeretnek kirándulni, de közben a tüdejüket nem akarják kiköpni: Kékesről csak lefelé lehet túrázni. A kék + túraútvonalon akár egészen Mátrafüredig le lehet jönni, miközben a Jávoros forrást, kis kitérővel a Remete-barlangot, valamint a Benevár romjait is meg lehet nézni.

Parád és az Ilona-Völgy

Parád nem csak a kocsimúzeumról híres, de ásványvíz gyűjteményük is van, amiben 21 ország nagyjából 600 fajta ásványvize található. De legtöbben Parádot a gyógyvízről ismerik. Az egyik típusa a savanyúvíz vagyis a csevice, ami vulkáni működés utóhatásaként keletkezik, és kénes vegyületeket tartalmaz. A másik pedig a sósvíz, vagyis a timsós fürdővíz. Ha mindez nem nyűgözi le, akkor a Mátra legnagyobb vízesése, az Ilona-völgyi vízesést ajánljuk, ami főleg csapadékosabb idő után gyönyörű. A mintegy 10 méter magas vízesést a 6.5 kilométer hosszú tanösvény végigjárása során is megnézheti.

Fotó: Marcipan74 / Indafotó

Lajosháza-Szalajkaház

Gyöngyössolymostól nem messze, erdei úton is megközelíthető Lajosháza, ahonnan szintén elkezdheti a túrát a Mátra különböző pontjaira. De a legkalandosabb és legszebb útvonalat akkor élvezheti, ha Gyöngyösről erdei vasúttal érkezik,  ami már egészen a pihenőhelyekkel kialakított Szalajkaházig közlekedik keresztül az erdőn, a patak mellett. Innen a legegyszerűbben Mátraházára, vagy Sástóra juthatnak el.

Fotó: Egererdo.hu

Sirok

Szintén rengeteg kedvelt túra kiindulópontja Sirok, mégis a legtöbben a várról ismerik. Sirok története egy szomorú mondához kapcsolódik, mégse szegje ez senki kedvét, és nézze meg a Tarna-völgyi települést. Akik szeretnek sokat túrázni, és bírják is a tempót, azok Sirokról indulva megcsinálhatják valamelyik közkedvelt teljesítménytúrát.

Fotó: Anne19 / Indafotó

Túrák haladóknak, leginkább profiknak

A Mátrában a Hanák Kolos turistaegyesület szervez teljesítménytúrákat, de az útvonalak jó ötletet adnak azoknak is, akik nem feltétlen teljesítménytúra keretein belül szeretnének barangolni, hanem csak önmaguk szórakoztatására. Az egyik népszerű útvonal a Mátrabérc vonala, ami kimondottan edzettebbeknek ajánlatos a maga 56 kilométerével és 2742 méteres szintemelkedésével. A Hanák Kolos túra már a középhaladóknak is vállalható, 36 kilométer hosszú, a szintemelkedés pedig 1291 méter. Ennél a teljesítménytúrán egy rövidebb táv van, a Muzsla útvonal, ami alatt 26 kilométert értünk, és 843 méter szintemelkedést. Sőt az igazán elszántak a Téli Mátra túrán is megnézhetik hogyan küzdik le az elemeket, és a hideget. Ezt általában januárban szokták tartani.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.