Négy izgalmas kávévariáció őszre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha unja a megszokottat, dobja fel a kávéját! Mutatunk csípős-csokis, fűszeres, sőt, még gyümölcsös extrát is a feketénk izgalmasabbá tételéhez.

Vége a nyárnak, ami nem csak azzal jár, hogy lehűlt az idő, hanem azzal is, hogy egyre korábban kell kelni, legalábbis ha valakinek óvodás, iskolás gyereke van. Persze a legtöbben nem pattanunk ki az ágyból frissen és üdén, hanem inkább begyógyult szemmel tapogatózunk a reggeli kávé után, hogy azt magunkba döntve próbáljunk életre kelni.

A hagyományos kávét néha érdemes feldobni, ha nem is az első méregerőset, akkor a másodikat, vagy akár a délutánit, legyünk a munkahelyen, vagy a teraszon. A tejet mindenhol helyettesíthetjük gabona- vagy magtejjel, vagy akár szójatejjel is. A megadott mennyiségek mindenhol két főre szólnak.

Csípős reggeli

250 ml zab vagy mandulatej
40 gramm keserűcsokoládé
1 csöpp cayenne-bors
2 adag kávé

A mandulatejet és a csokoládét felforraljuk, beletesszük a borsot, és ha szeretnénk, valamilyen édesítőt (cukrot, mézet, édesítőszert), majd beleöntjük a lefőtt kávét.

Egy adag 136 kcal-t tartalmaz.

Narancsos Café Latte

Egy jó kávé megbolondítva egy kis naranccsal?

1 narancs
1/4 vaníliarúd
2 adag kávéhoz elengedő kávéörlemény
200 ml tej

A narancs héjából reszeljünk le egy evőkanálnyit és keverjük össze a vaníliával, amit a rúdból kaparunk ki. Ezt a keveréket a kávéval és 250 ml vízzel forraljuk fel, majd szűrjük le. A tejet egy külön lábasban forraljuk fel, és öntsük hozzá a kávés, narancsos keveréket. Ha van otthon tejhabosítónk, használjuk nyugodtan, így még látványosabb lesz a kávé.

Egy adag 48 kcal-t tartalmaz.

Fűszeres kávé hűvős délutánokra

2 adag kávé
szerencsendió, kardamon, fahéj és szegfűszeg
150ml tej
1 tk. vaníliáscukor vagy bourbon vanília

A kávét főzzük össze a fűszerekkel, szűrjük le, majd a felforralt tejet adjuk hozzá. A végén tegyük bele a vaníliát, a tetejére pedig szórjunk egy kevés fahéjat.

Egy adag 168 kcal-t tartalmaz.

Kókuszos-banános jeges kávé

2 adag kávé
1 kisebb banán
150ml kókusztej

Főzzük meg a kávét, majd hagyjuk lehűlni. A banánt turmixgépben keverjük össze a kókusztejjel és adjuk hozzá a lehűtőtt kávét. Furán hangzik, de ennek ellenére nagyon izgalmas ízvilágot alkot a banános-kókuszos íz és a kávé.

Egy adag 162 kalóriát tartalmaz.

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?