Így tudja biztonságban lakását

Egy dolog biztos: kevés rosszabb dolog van, mint arra hazaérni, hogy a lakásunk nem abban az állapotban van, mint ahogy reggel otthagytuk. Nem kell hozzá hosszú napokra elmenni, hogy valamilyen hiba kerüljön a gépezetbe, és sajnos biztosra sem lehet menni, mégis megpróbálunk segíteni milyen megoldásokat és apró tippeket betartva tudja csökkenteni a lakását fenyegető kockázati tényezőket.

Megkérdeztünk néhány szerelőmestert mik az észrevételeik, milyen meghibásodások kerülhetőek el, vagy legalábbis csökkenthetőek egy kis odafigyeléssel. Azt mindannyian elmondták, hogy akármennyire is igyekszik, biztosra nem tud menni, hiszen ami elromolhat, az el is romlik, viszont egy kis odafigyeléssel akár csökkenteni lehet a meghibásodás okozta károkat.

Gáz és fűtés

Azt már elmondtuk, milyen fontos, hogy rendszeresen ellenőriztesse a készülékeket, és a kéményseprőket is beengedje a lakásba, hiszen így lehet biztonságos a fűtése üzemeltetése, növelheti a berendezései élettartamát és még a számlán is spórolhat.

shutterstock 57810523

Orbán Sándor gázkészülékszerelő-mester mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy a legnagyobb veszélyt a szén-monoxid mérgezés jelenti: a robbanás ritkább eset, és leginkább a gázcső hibájából adódik, amit az éves műszaki felülvizsgálat tudna felderíteni. Azt ajánlja, mi magunk is próbáljuk tisztán tartani a készülék környékét porszívózással, hogy a lehető legkevesebb por jusson be a fúvókákba. Fontos az is, hogy rendszeresen szellőztessen, még a leghidegebb napokban is hagyja nyitva 5-6 percre az ablakot, hogy a lakásban lévő elhasznált levegőt felfrissítse. 

Fűtésszezonban sokan elkövetik azt a hibát, hogy teljesen kikapcsolják a gázt mikor elmennek otthonról, pedig egy teljesen kihűlt lakást sokkal nehezebb és költségesebb felfűteni, mintha csak alacsonyabbra veszi a fűtést. Nyáron viszont - főleg, ha több napra utazik el -, zárja el a főcsapot is. Nyaraláskor, de gáztűzhely esetében akár egész évben is egyszerűen gáztalaníthatja a csöveit úgy, hogy a gázcsapot előbb zárja el, mint magát a készüléket.

Víz és csapok

A legfontosabb itt is a megelőzés, valamint hogy jó minőségű alapanyagokat használjon a hozzáértő szakember, ha pedig már baj történt, arra gyorsan reagáljon, hogy a károkat minimalizálni tudja. A csöpögő csap például, amellett, hogy idegesítő hallgatni, még csak a pénztárcáját sem kíméli, ráadásul a témában jártas szakértő,Piskóty Miklós szerint később ennyi is elég ahhoz, hogy elöntse a lakását a víz.

shutterstock 151467758


A vízórával felszerelt lakástulajdonosoknak érdemes nyaralás és hosszabb utazás előtt elzárniuk a főcsapot. Egyébként is érdemes ezt megtenni egy-két havonta amiatt, hogy ne ragadjon be a csap, ha esetleg hirtelen szükség lesz rá vészhelyzet esetén, és a szakember azt is tanácsolja, hogy jegyezzük meg, a biztonsági csapok az óramutató járásával megegyezően záródnak. Akinek nincs külön vízórája, jobban teszi, ha megtudakolja, hogy a házban hol található a főcsap, így ha véletlenül valami gond akad, ráadásul még van akkora szerencséje, hogy épp otthon is tartózkodik, rögtön el tudja zárni a vízáradatot ahelyett, hogy előbb még azt kellene nyomoznia, hogy merre is induljon.
Szánjon rá egy félévente egy délelőttöt valamelyik hétvégén, és nézze meg a csöveket, különös tekintettel a mosógép- és a mosogatógép csövekre, vagy a WC tartályhoz vezető csőre. Gyakran észre sem lehet venni, hogy szivárog, viszont szivárgás után sok esetben a második fázis már az, hogy ömlik belőle a víz. Általában a szivárgás fázist sokkal olcsóbban és hatékonyabban lehet orvosolni, hiszen gyakran elég egy tömítést kicserélni, mielőtt nagyobb lesz a probléma.

Mielőtt elkezd fúrni, mindig térképezze fel a csövek helyét, hiszen a falban elhelyezkedő műanyag, vagy réz csöveket nagyon egyszerűen át lehet fúrni, aminek akár falbontás is lehet a vége. 


A mosógép csapját mindig tartsa zárva, és csak akkor nyissa meg, ha tényleg betesz egy adag ruhát mosni.

A legnagyobb balesetveszélyt az elektromosság jelenti, így ha a fürdőszobában, vagy a konyhában hosszabbítót vagy bármilyen elektromos berendezést használ, mindig ügyeljen arra, hogy a vezeték, de különösen a csatlakozó dugalj soha ne kerüljön a padlóra, mert kis mennyiségű kiömlő víz is végzetes zárlatot okozhat.

Az, hogy figyeljen a hangokra, lehet hogy elsőre misztikusnak hangzik, de valójában nagyon is materiális, ráadásul hosszú távon kifizetődő. Ha ugyanis teljesen zárt csapok mellett is olyan hangot hall, mintha a csövekben valahol folyna a víz, akkor biztos lehet benne, hogy valahol folyik is. Lehet, hogy egyelőre nem okoz látható problémát, de attól még valamit kell csinálni vele, mielőtt nagyobb baj történik. Ugyanígy érdemes megnézni, hogy miután elzárt minden csapot, forog-e a vízóra, vagy nem történik semmi.

Beázás ellen is a megelőzés a legfontosabb. A jól szigetelt ablakok nemcsak a hőt tartják bent, de a vizet sem engedik be nagyobb esőzések során. Ha ön nem társasházban lakik, érdemes időként megnézetni a cserepeket (főleg nagyobb viharok után, mikor esélyes hogy néhány elmozdulhatott a helyéről, vagy ha régi cserepek vannak a háza tetején), és körbenézni a padláson vagy a tetőtérben, vannak-e valahol árulkodó foltok, amik arra utalhatnak, hogy valahol beszivárog a víz.
Fontos az is, hogy az ereszeket, csatornákat és vízelvezetőket tartsa tisztán, főleg ősz után szedje ki belőle a faleveleket, hiszen ha ezek nem vezetik el rendesen a vizet, az valahol előbb-utóbb utat tör magának.

Elektromos áram- és villámkárok

A legtöbb elektromos kár általában a villámcsapásokból ered, aminek közvetlen és másodlagos hatása is van. Közvetlen, amikor egy adott tárgyba belecsap a villám, és másodlagos az, amit a legtöbben ismernek, vagyis mikor a villám behatol az elektromos hálózatba, és tönkreteszi az érzékenyebb berendezéseket (számítógép, TV). Erre érdemes olyan túlfeszítettség elleni védelemmel felkészülni, ami az egész áramkört egyben védi. Ezt mindenképpen csak szakember tudja beépíteni, de kis odafigyeléssel mi is tehetünk azért, hogy megvédjük a készülékeket, hiszen a túlfeszültségi védelemmel ellátott hosszabbító önmagában nagyon kevés. A legjobban akkor tudhatja biztonságban a nagy értékű elektronikai berendezéseit, ha viharban kihúzza őket. Lehet, hogy ósdi megoldás, de egyben a legbiztonságosabb is.

shutterstock 52762372


Ha elmegy otthonról húzza ki azokat a készülékeket, amiknek nem feltétlenül kell bedugva lenni. Azzal, hogy kihúzza például a mobil töltőjét, vagy nem hagyja bedugva a DVD – lejátszót még a számlája is csökkenni fog. 

Betörés elleni védelem

Az egyik legnehezebb feladat, hiszen itt nem természeti elemekkel és (talán) előre jelezhető meghibásodásokkal kell számolni, hanem az emberi tényezővel, ami, mint tudjuk, kiszámíthatatlan. Szerencsére többfajta védelmi eszközzel is felszerelhetjük a lakásunkat: csináltathat rácsokat, biztonsági ajtót, és olyan riasztórendszert, ami távfelügyelettel ellátott. Sőt, akár saját maga is szerelhet kamerákat a lakásba, amelyekkel bármikor hazanézhet, csak internet kell hozzá. Ha ennél profibb megoldásra vágyna, biztonságtechnikai cégek és kimondottan lakásriasztók beszerelésévél foglalkozó szakemberek tudnak segíteni abban, hogy milyen kiépítettségű és típusú riasztórendszer a legalkalmasabb önnek, hogy a lakását vagy házát biztonságban tudja. Azonban néhány egyszerű praktikával tudunk szolgálni arra, hogyan teheti kevésbé érdekesnek a házát a betörők számára.

Sokan vélik úgy, hogy a rács nem megoldás, hiszen ha nagyon akarják, azt is ki tudják nyitni a betörők. Azonban a szakemberek szerint minden olyan nehezítés, amivel időt veszítenek, kevésbé vonzóvá teszi a lakást a betörők számára, ha találomra választanak áldozatot.

Még ha hosszabb időre is utazik el, tűnjön úgy, mintha otthon lenne. Ez persze nem egyszerű feladat, de kérjen meg valakit, hogy rendszeresen ürítse a postaládáját, és ha rendelkezik időzítős készülékkel, vagy programozható hifivel, akkor állítsa be, hogy esténként legalább a kiszűrődő zajokból vagy fényekből úgy tűnhessen, hogy otthon vannak.

shutterstock 86990798


Bár mindenki örül annak, ha utazik, és ezt világgá is kürtölné, bánjon óvatosan azzal, hogy mit oszt meg a közösségi oldalakon és kikkel. Sosem tudhatja, hogy ismerőse ismerősei, vagy a nyilvánosság előtt bejelentett utazások híre kihez jut el.

Haladéktalanul jelentse az önkormányzatnál, ha a háza előtt nem működik a közvilágítás, mert a sötét, kivilágítatlan helyek mindig vonzzák a rossz szándékkal érkezőket. Ne hagyja magát lerázni, nem az a cél, hogy az önkormányzatnál rajongjanak önért, hanem hogy biztonságban tartsa otthonát.

Ha nem engedhet meg magának riasztórendszert, legalább tegyen úgy mintha lenne. Tegyen ki egy távfelügyeletes táblát, vagy olyat, amin kiírja, hogy kamerával megfigyelt terület. Ha nem talál ilyet, egy jó nyomtatóval és némi kreativitással készíthet is ablakba belülről elhelyezhető „matricát” valamelyik ismert távfelügyeleti cég logójával.

Ugyancsak elrettentő ereje van egy házőrzőnek is. Egy kutya jelez, ha valami szokatlan történik, ráadásul meg is védi a birodalmát és a gazdáit. De ha allergiás a kutyaszőrre, akkor is tegyen úgy, mintha lenne: rakjon ki "harapós kutya" táblát, és bármilyen idegen csenget be, de még ha a postás érkezik, vagy valamelyik szolgáltató olvassa le az órát, akkor is először mindig szóljon ki, hogy várjon az illető néhány pillanatot, amíg ön elzárja a vérebet.

Ha új berendezéseket, drága dolgokat vásárol, óvatosan pakolja ki az üres dobozokat a kukába, mert semmi sem hivalkodóbb, mint egy hatalmas üres LED TV, vagy új kütyük dobozai. Bár időigényesebb, de vágja fel ezeket kisebb darabokra, rakja szemeteszsákba és úgy dobja ki őket, így nem kelti fel senki érdeklődését.

Ha szakembereket, vagy lakásfelújítás során a mestereket és segédjeiket fogadja, ellenőrizze őket rendszeresen. Egyébként is jó, ha figyelemmel kíséri, rendesen megy-e a munka, de nem árt azt is szemmel tartani, hogy merre járnak a lakásban, illetve távozásuk után nem maradt-e nyitva véletlenül egy éppen frissen lecserélt ablak, vagy ajtó, ahol esetleg be tud surranni egy hívatlan vendég.

Védje az okostelefonját, táblagépét vagy számítógépét is. Akiket kirabolnak és a kütyüjüket is elviszik gyakran érzik úgy, hogy kétszeresen is behatoltak az intim szférájukba, hiszen amellett, hogy az otthonukat felforgatták, a jelszóval nem védett készülékeiken keresztül bárki hozzáférhet személyes információikhoz, fényképekhez, telefonszámokhoz, sőt néhányukat az is zavarja, hogy más játszhat a játékaikkal, vagy használhatja a drága pénzért letöltött alkalmazásokat. Amellett, hogy mindent jelszóval véd, érdemes biztonsági mentéseket is végezni. Sok szolgáltatás biztosít akár ingyen is nagyobb méretű tárhelyet, vagy felhőt, amiben a legfontosabb adatait tárolhatja, és készülékeit is regisztrálja, hogy amennyiben megtörtént a baj, akár távolról is törölni tudjon róla minden információt, mielőtt hozzáférnek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek