Hullámzó csempék, bőrpadló és falikert

Olvasási idő kb. 3 perc

Hallott már a 3D-s csempéről? Tudja, milyen a falikert? Csináltatna bőrpadlót? Csak szólunk, már léteznek ilyenek is.

Amikor az ember építkezés, vagy lakásfelújítás előtt áll, sok időt tölt el azzal, hogy milyen megoldásokkal tudja minél inkább személyesebbé, egyedibbé tenni otthonát. Ma még sokan ódzkodnak az extrém burkolatoktól, pedig, ha valaki nem esik túlzásokba, akkor igazán mutatóssá teheti a helyiségeket. Lássuk, milyen extra megoldásokat alkalmazhat a padlón, illetve a falakon!

Egyedi fotótapéta

Ki mondta, hogy a falaknak egyszínűnek kell lenniük, és csak a gyerekszobában lehet elvétve egy-egy ábra? Ha igazán különleges lakásra vágyik, akkor van lehetősége akár kedvenc képeivel is szemezni, hiszen ma már több cég is gyárt fotótapétákat. Sok helyen előre gyártott termékeket forgalmaznak, viszont – némi plusz pénzért persze - hozott mintákból is megrendelheti. Amit azonban nem árt figyelembe vennie az az, hogy egy egészfalas fotó felületén a polcokat és egyéb kiegészítőket inkább felejtse el, illetve - hogy a végeredmény ne a 80-as évek paneljainak óriásposztereit idézze - a legjobban a minimalista stílussal mutat.

Ára:10.000 Ft/m2-től

foto: foto.tapeta@textil.hu

Kert a falon

Úgy tűnik, egyre extrémebb megoldásokban gondolkodnak a dizájnerek, ugyanis ha valakinek az nem lenne elég, hogy a növények csupán a földön, illetve az állványokon és a polcokon vannak, ma már van arra is lehetőségük, hogy egy egész falfelületet élő növények tarkítsák. Igen, van ilyen is, köszönhetően az ügyes automata öntözőrendszernek, valamint a vízálló panaleknek. Ez nem csak különleges látványt nyújt,de ilyen mennyiségű növények hatása még a lakás levegőjében is érzékelhető. Ez is minimáldizájnnal az igazi, viszont ne felejtse el, ha megunná, akkor ennek az eltüntetése nem olyan egyszerű feladat, mint ha csak más színre kéne átfestenie az adott felületet.

Ára:170.000 Ft/m2-től

foto: en.wikipedia.org

Beltéri kőburkolatok

A természetközeli, illetve a rusztikus stílus kedvelői előszeretettel borítják be kövekkel – leginkább terméskővel - a belső falak egy részét, hiszen ilyenek ma már pár centis vastagságban is kaphatóak, így alkalmasak beltéri használatra is. Felrakása nem igényel különösebb szakértelmet, így sokan maguknak ragasztják fel egyenként a kis köveket, azonban mivel eléggé időigényes és idegőrlő folyamatról van szó, érdemes szakemberre bízni a felhelyezést. Sajnos ez sem túl pénztárcabarát megoldás, de ha nagyon nem akar lemondani róla, akkor már beszerezhet kőutánzatokat is. Persze ekkor ügyeljen arra, hogy lehetőleg olyat válasszon, ahol a kövek nem teljesen egyforma nagyságúak, hiszen csak így érhető el a természetes hatás.

Ára: 3000 Ft/m2-től

foto: diszlecek.hu

Bőrpadló

A bőr, mint anyag, hatalmas reneszenszát éli, nem csak a ruhadivatban, hanem a lakberendezésben is. Ez azonban nem csakis a bútorokat jelent: egyre többen burkolnak is vele, ráadásul nem csak falakat, hanem padlót is. Természetes, meleg és elegáns kinézetet kölcsönöz a szobának, amihez a bőr jellegzetes illata még plusz hangulati elem (legalábbis eleinte). Meglepően tartós, és különlegessége, hogy az idők folyamán sajátos, mégis szép küllemet kap, és nem fog elhasználódottnak tűnni. Ápolása egyszerű, a legtöbbnek a víz sem árt. Egyetlen fájó pontja az ára:

Ára: 20.000-30.000 Ft/m2-től

3D csempe

Az eddigi sík falak a múlté, ma már lehetőség van komplett 3D-s képpé alakítania bármelyik helyiségét. Ezidáig a csempéket egyedül a fürdőszobákban, illetve a konyhákban használták, ám ezek, köszönhetően a különleges kialakításuknak, akár a lakószobákban is megállják a helyüket. A 3D-s burkolóanyagok már számtalan formában, színben kaphatóak, lehet választani fénylő, illetve matt kivitelben is, és szinte bármilyen stílusú lakáshoz remekül passzolnak. Persze, nem kell az egész szobát 3D-vel díszíteni, az is elég tud lenni, ha csupán falidíszként rak fel párat belőle.

Ára: 6000 Ft/m2-től

foto: duocsempe.hu
Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.