Ezek a jogok illetik meg, ha karácsonyra vásárol

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttük, milyen jogok illetik meg a vásárlókat, ha valamilyen gond van az ajándékkal. Csere, levásárlás, pénzvisszafizetés és a többiek.

A karácsonyi ajándékok vásárlásakor (és mindenkor máskor is) gondoljunk arra az eshetőségre, hogy mi van akkor, ha az ajándék nem tetszik, nem jó méretben vagy esetleg hibás. Jó, ha tudjuk, mik a jogaink, és mi múlik a kereskedőn, és ha kell, érvényesítsük akaratunkat.

Összegyűjtöttük a legfontosabb és leggyakoribb esetekre vonatkozó szabályokat.

Számla, blokk

Első, hogy ha automatikusan nem kaptunk, mindenképp kérjünk számlát és azt tegyük is el. A jogszabály szerint csak ennek birtokában tudunk élni a reklamációval a későbbiekben. Még akkor is, ha ajándékról van szó, őrizzük meg a blokkot, és ha van, a garanciajegyet is, mert ha szükség lesz rá, oda tudjuk adni az ajándékozottnak vagy akár intézhetjük mi is a reklamációt. Mindenképpen fontos, mert elég életszerű, hogy egy ruha nem passzol méretben, vagy két szendvicsütőt kap valaki.

A kereskedő jóindulatán múlik, hogy cserét enged vagy sem

Tévhit, hogy ha egy karácsonyi ajándék egyszerűen nem tetszik vagy nem jó a méret, automatikusan kicserélhetjük a boltban. Ez nem igaz. A jogszabály csak minőségi probléma esetén ír elő kijavítást, cserét vagy a vételár visszafizetését. Tehát ezt vásárláskor tisztázzuk, s akár rá is írathatjuk a blokkra, hogy mit vállal a kereskedő.

Az akciós termékre vonatkozó jogok

Olyan, a kereskedők körében népszerű állítás, miszerint akciós termékekre nem vonatkozik a garancia, nem felel meg a jogszabályoknak. Az igazság az, hogy ezeknél a termékeknél pontosan ugyanolyan jogok (javítás, csere, szerződéstől való elállás) illetik meg a vásárlót, mint teljesárú termékek esetén. Ez alól csupán egy kivétel van: ha a kereskedő felhívja figyelmünket a termék valamely hibájára, és egyértelműen közli, jelzi, hogy a leértékelés oka az adott hiba, akkor ezzel a hibával kapcsolatban nem élhetünk minőségi kifogással.

Csere, javítás, pénzvisszafizetés?

Minőségi kifogás esetén gyakori rutin, hogy a kereskedő levásároltatja a hibás termék árát, például úgy, hogy utalványt ad. Tudni kell azonban, hogy a magyar jogrendszer nem ismeri a levásárlás fogalmát. Ennek értelmében – még mindig minőségi kifogásról beszélünk – ezt a felajánlást csak akkor fogadjuk el, ha ez valóban megfelelő számunkra. Ellenkező esetben ragaszkodjunk a kijavításhoz, kicseréléshez, vagy a teljes vételár visszafizetéséhez.

Egyre gyakoribb pozitív gyakorlat, hogy egyes üzletek saját, akár 30 napos határidőt szabnak meg az áru visszavételére. Ha megvan a blokk és nem használtuk a terméket, ezen időn belül indoklás nélkül is visszaveszik, és a pénzt is visszakaphatjuk.

Utcai árusok, vásárok

Amennyiben utcai árustól, vásáron veszünk valamit, szintén ne feledkezzünk meg a számláról. Kérdezzük meg azt is, hogy hol van boltjuk egyébként, hol tudjuk érvényesíteni jogainkat, mert karácsony után már nem fogjuk ott találni a bódéjukat, ahol a vétel megtörtént. Ebben az esetben mindenképpen beszéljük meg, mi a teendő, ha problémánk adódna a későbbiekben, vagy ha a méret nem stimmel.

Műszaki cikkek

A kötelező jótállás alá tartozó termékek (pl.: műszaki, elektronikai cikkek) esetében, ha a vásárlástól számított három munkanapon belül hibát észlelünk, a forgalmazó köteles a terméket azonnal kicserélni, és nem választhatja az áru kijavítását. Ha inkább a pénzünket kérjük vissza, az is járható út.

Internetes vásárlás

Manapság egyre népszerűbb az internetes vásárlás, sokan így akarják megúszni a sorban állást, mászkálást, és néha az árak is kedvezőbbek, mint egy üzletben. Amikor nem üzletben vásárolunk, speciális jogaink vannak, melyek közül a legfontosabb az elállás joga, ami azt jelenti, hogy 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhatunk a szerződéstől. Ebben az esetben annyit kell tennünk, hogy a megadott határidőn belül vissza kell küldenünk a vásárolt terméket, de a szállítás költségei minket terhelnek.

És mi van akkor, ha az eladók nem együttműködőek?

Ha azt tapasztaljuk, hogy valós jogainknak nem tudunk érvényt szerezni, több dolgot tehetünk. Sokszor már pusztán az is hatásos, ha látják rajtunk, hogy képben vagyunk, vagy ha a fogyasztóvédelem nevét említjük. De ha ez így kevés, akkor írjunk a

Vásárlók Könyvébe

melyből a bejegyzésünk alatti második lapot ki kell tépnünk és el kell tennünk. Ez önmagában jegyzőkönyvnek minősül. Minden kereskedőnek kell rendelkeznie Vásárlók Könyvével, s nem tilthatják meg, hogy beleírjuk panaszunkat, amit ezután ki fognak vizsgálni.

Választhatjuk azt is, hogy jelentjük az esetet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság helyi kirendeltségének, és van egy egyre ismertebb lehetőség, a békéltető testület, amely gyorsan és ingyenesen segíti a fogyasztókat, ha nem sikerül rendezni vitás ügyeiket.

Vackor Virág
Vackor Virág
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.