Minél nagyobb a pazarlás, annál könnyebb a freegan dolga: London, Párizs, Barcelona mind valóságos terülj-terülj asztalkám. De kezdjük a személyes élményekkel. Ha az ember elvekben egyetért, zöld aktivista, s nem retten vissza egy konténer láttán, akkor sem árt a helyismeret, némi tapasztalat, és persze lélekjelenlét. Nem felejtem a percekig tartó zavart, amikor nem tudtam eldönteni, milyen arcot vágjak egy forgalmas nyugat-londoni utcán álldogálva, miközben kedvesem derékig elmerül egy szupermarket előtt álló konténerben.
Ki az a freegan?
Mit is jelent freegan-nek lenni? Bár a szó a vegánra rímel, köze sincs a hús- és tejtermék (vagy bármiféle állati eredetű összetevőtől) – mentes táplálkozáshoz. A “free”-előtagon van a hangsúly, amely egyszerre jelent szabadot, és ingyenest. A freeganek tehát leginkább szabad ingyenkajálók, ahol a szabadság a globkrit attitűdöt takarja. A mozgalom, mint neve is mutatja, angolszász területről indult, a legtöbb helyen Amerikát említik eredetként, s bár mindig is voltak ingyenélők, a freegan táplálkozás nélkülözhetetlen hozzávalója egy pazarló, túlfogyasztó nyugati társadalom. Innen a kritikus él, melyet épp az igazol a legjobban, hogy mennyire könnyű “szeméten”, azaz nagy mennyiségben kidobott, tökéletesen fogyasztható élelmiszeren eléldegélni. Persze a freegenkedés itthon sem lehetetlen, erről majd később beszámolunk.
Négy doboz sörrel igazán a kedvemben járhat
Legyek kihívó lázadó, akinek tekintetéből kiolvasható az elszánt rendszerkritika? Öltsek bizalomgerjesztő mosolyt, ahogy egy jószándékú zöldhöz illik? Vagy maradjak a semlegesség mezején, hiszen nem történik semmi kül önös?
Miközben ezen töprengtem, sorra bukkantak felszínre a hibátlan csomag kenyerek, több tucat sértetlen tojás, érintetlen csomagolású csokik és péksütemények, s egyszercsak gyermeki öröm terült el búvárom arcán: a négy doboz sörrel, gondolta, igazán kedvemben járhat.
A kuka egy egész háztartásról gondoskodik
Evés közben jön meg az étvágy, s valóban, e téren is úrrá lehet az emberen valamiféle vadászszenvedély- a fent említett fiatalember hónapokig csak biotermékeket volt hajlandó “beszerezni”és fogyasztani, lakótársai nagy örömére. Ugyanis a kukabúvárkodás (dumpster diving)-amely persze nem mindig jár merüléssel, még csak kosszal sem- a foglaltházak lakói körében a legelterjedtebb. Így nem csak magunkról gondoskodunk, hanem egy egész háztartásról, ami szerencsés, hiszen a talált mennyiségek bizony túlnőnek a saját fejadagon.
A freegan életforma így már igényel némi szervezettséget- nem árt fejben tartani melyik bolt mikor zár, esetleg felosztani a napokat, helyeket, feladatokat. Boldogan keltem én is nemegyszer hajnali négykor, hogy pár társammal, a lehető legynagyobb hátizsákokkal felszerelkezve elbiciklizzek a Covent Garden nagybani zöldség piacra, ahonnan rendszerint tízre haza is értünk, tíz embernek 3-4 napig elegendő zöldséggel-gyümölccsel megrakottan.
Ott ugyanis a kisebb boltoknak szánt termékeket szelektálnak, szállítanak, és kidobálnak. A piac méretéből fakadóan sokszor mi is válogattunk, zsákunkból kivettük a salátát több krumpli javára, hiszen az táplálóbb.
Kerüld a biztonsági őrt!
Illik kellő távolságot tartani a piac biztonsági személyzetétől, egyáltalán az alkalmazottaktól, ugyanis hivatali kötelességük az általában komolyabb következményekkel nem járó figyelmeztetés. Az egészségügyi előírások miatt ugyanis tilos a kidobásra utalt élelmiszert kiadni a kezeik közül. Az ilyenfajta konfrontáció azonban könnyen elkerülhető- egyszerűen a biztonsági őrök munkaideje előtt kell érkezni. Ellenben nem egyszer volt arra példa, hogy a boltok alkalmazottai maguk csempészték ki nekünk a finomabb falatokat, amit nem volt szívük, de mégis ki kellett dobniuk.
London belvárosa, a City, másfajta lelőhely, itt a menő szendvicsbárok, ismert kávézó-láncok, egyenéttermek teremnek babért. A makulátlan szendvicsek, finom levesek és könnyű saláták, amiket pár perce még súlyos fontokért árultak, zárás után fekete zsákokban az utcára kerülnek- a személyzet jóindulatától függően elrendezett állapotban.
A barátnőmnek már kikészítették az ételt
Kedves barátnőmnek megvolt például a saját kis helye, ahol ismerték, s ahová munka után elbringázva éppen csak üdvözlőkártyát nem kapott a gondosan kikészített elemózsia mellé. A Temzeparton sétálva mi is odaódalogtunk az egyik nagy lánc üzlete mögé, de fölösleges volt mesterkednünk, hiszen az egyik alkalmazott maga szólított meg minket. Megkért, álljunk kissé odébb, hogy ne lásson minket a térfigyelő kamera, s várjunk. Pár percen belül hozott egy hatalmas zsákot teli előrecsomagolt szendvicsekkel. A szomáliai fiú elmondta, hogy náluk otthon bizony nem így megy, soha nem dobnak ki ételt, s hogy őt is zavarja ez a pazarlás. Röviden elbeszélgettünk, megvolt a kölcsönös szimpátia, majd a fiút szólította a kötelesség, le kellett tisztítania a megüresedett hűtőket, pultokat.
A londoni freegan élete azonban nemcsak játék. Mivel a város nagy, előfordul, hogy órákat kell utazni egy jó kukáig és vissza, s természetesen vannak bőséges és szűkös napok. Egyáltalán, ki tud napokig vaniliás croissant-t enni?
Az elítélt rendszer szemete
Viszonylag gyakran kell tisztítani a táskákat is, az első ránézésre stramm paradicsom a bicikliút során megadhatja magát. Továbbá, ha az ember ingyen eszik, a szállásért sem fizet, idővel elveszítheti motivációját- ismerünk erre számos példát. Ne hagyjuk ki az esetleges összezörrenés veszélyét sem, bár, mint említettem, ez kellő körültekintéssel általában elkerülhető. S végül a kérdés, mennyire kritikus egy olyan életforma, amely gyakorlatilag az elítélt rendszer szemetén élősködik? A freegan mozgalom nem feltétlenül kíván forradalmi színekben feltűnni, de rámutat a nyugati életvitel ellentmondásaira, és a jelenlegi keretek között fenntartható, ésszerű, és (legtöbbször) jó móka.
Szerző: Szabadkai Vera
Címlapfotó: Carlos Martinez
