Zilahy Irén

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt színésznő itthoni és különösen nemzetközi sikereinek mértéke meghazudtolta korát, és saját tehetségének, szorgalmának köszönhetően elért szinte mindent. És ugyanilyen fiatalon mindent el is veszített.

Az 1930-as évek ünnepelt sztárja Kaposváron született, egyes források szerint 1902-ben, mások 1904-et említenek. Édesapja a lengyel származású Gajdzinszky Pál Antal, édesanyja a nagyváradi születésű Szabó Mária Karolina, mindketten színészek voltak. Bár kezdetben orvosnak készült, szülei mestersége jobban vonzotta. Egy alkalommal az aradi Kultúrpalotában a híres indiai költő, Rabindranath Tagore versét szavalta, ezt hallotta egy színházigazgató, és rögtön szerződtetni akarta a lányt. A szülők először hallani sem akartak arról, hogy az ajánlat eltérítse az orvosi pályától, idővel azonban beadták a derekukat.

Erdélyi kezdetek

Irén Aradon érettségizett színjeles eredménnyel, és ezután nem volt megállás a siker felé: Erdélyben megfordult több színházban is, Fekete Mihály és Maurer Béla társulatával Aradon, Szatmáron, Nagyváradon kezdte színészi pályáját. Kezdetben prózai színésznőként hódította meg a közönséget, gyermeki, naiv lénye lenyűgözte a nézőket. Az itt elért sikereket később operettszínpadokon is kamatoztatta, így néhány hónappal később a Nebáncsvirág, a Suhanc, a Tatárjárás című darabokban vezető szerepeket kapott, és minden alkalommal bebizonyította sokoldalúságát. Bejárta egész Erdélyt, többször vendégszerepelt Szegeden is, majd 1927-ben szerződött a budapesti Városi Színházhoz.

A világhírnév felé

Egy budapesti előadása után egy bécsi színház igazgatója megkereste, és megkérdezte tőle, hogy tud-e németül, mert ha igen, akkor szerződteti Bécsbe. Zilahy erre állítólag így felelt: „E pillanatban nem tudok. De három hó­nap múlva tudni fogok.” Még aznap délután tanárnőt keresett, meg­vásárolta a szükséges könyveket, és három hó­nap múlva már (szinte) tökéletes némettudással rendelkezett. Állítólag még Latabár Kálmán menyasszonya volt, amikor Bécsbe utazott, hogy szerződést kössön a Theater an der Wiennel. 

A szőke szubrettet Bécsben, a Sissy előadásán látták először a Greta Garbót is felfedező párizsi Société International Cinematografique vezetői. A francia filmeseknek nagyon megtetszett a magyar primadonna „pikáns” szépsége, temperamentuma, tánctudása, és rögtön arra gondoltak, hogy a Paprika-kisasszony című darab francia változatára, amelynek megfilmesítési jogát a társaság megvette, Zilahy lenne a legalkalmasabb szereplő.

Nyelvvizsga telefonon

Ennek természetesen volt egy nélkülözhetetlen feltétele, a francia nyelvtudás. Ezért egy egészen különleges kísérletre határozták el magukat. Egy húszsoros francia szöveget küldtek a primadonna bécsi lakására, és arra kérték, hogy amikor két óra múlva felhívják őt telefonon, a francia szöveget mondja be nekik a készülékbe. Két óra természetesen kevés idő lenne arra, hogy valaki színpadképes franciasággal mondjon fel egy ilyen terjedelmű szöveget, Zilahy Irén azonban, aki rendkívül tudatosan készült nemzetközi karrierjére, már évekkel azelőtt intenzíven tanulta a francia nyelvet. A telefonpróba így tökéletesen sikerült, és ennek eredményeképp három nap múlva a francia cég elnöke táviratban küldte el a szerződést: hetvenezer frankot ajánlott fel Zilahynak, ha eljátssza a Paprika-kisasszony francia filmváltozatának főszerepét.

A színésznő ugyanekkor kapott egy másik felkérést is: a Rákóczi-induló egyik vezető szerepét kellett volna eljátszania. Érthetően a francia ajánlatot választotta, hiszen a párizsi szerep nagyobb lehetőséget jelentett. Aláírta tehát az ideiglenes szerződést, és a bécsi színházi szezon vége után rögtön Párizsba utazott, ahol a filmtársaság vezetősége fogadott mellé egy franciatanárt, akinek kifejezetten a beszédkészség javítása volt a feladata. Két hét elteltével Zilahynak vizsgáznia kellett egy húsztagú filmgyári bizottság előtt, ahol vizsgáját kitüntetéssel tette le. A társaság ezek után elkezdte a már abban a korban is ismert mechanizmus alapján felfuttatni a színésznőt: a párizsi magazinokban ezután hetenként jelentek meg Zilahy fotói. A szakértők egyöntetűen úgy gondolták, hogy a magyar primadonna hangja, alakja, arca és mimikája szinte az általuk tervezett filmre termett.

Ahogy egy későbbi interjújában mondta, egész életében szerencséje volt, hogy szeretett tanulni, magát kitartó és precíz embernek tartotta, ha valamibe belekezdett, nem hagyott semmit félbe. Azt is elárulta egy interjújában, hogy az a naivság, amit sokan annyira kedveltek, csak mesterfogás volt a részéről. Rendkívül tudatos emberként maximálisan kihasználta adottságait, és önképzésének, nyelvtanulásának elsődleges célja is a külföldi színpadok meghódítása volt. Úgy érezte ugyanis, hogy Budapesten nem érvényesülhet tehetsége szerint. Ezért tanult először németül, majd franciául.

Dr. Benedek Lászlóné

1930-ban a Budai Színkörben a Szökik az asszony című operett premierjére készültek. A szubrett primadonna szerepét Zilahy játszotta. A szőke színésznőnek kirobbanó sikere volt az előadáson, az egész közönség tombolva ünnepelte. Újságcikkek szerint a zenekari ülés első sorában egy magányos úr tapsolt lelkesedéssel a fiatal színésznőnek. Ez az úr Benedek László ideggyógyász-professzor volt. A nemzetközi hírű tudós feltett szándéka volt, hogy megismerkedjen a gyönyörű színésznővel. Ez sikerült is, olyannyira, hogy amikor az operett elérkezett a századik előadáshoz, dr. Benedek László és Zilahy Irén elhatározták, hogy házasságot kötnek.

Valami azonban mindig közbejött. Legfőképpen Zilahy nemzetközi sikerei miatt kellett elhalasztani az esküvőt, amelyre végül 1937-ben került sor. A színésznő, aki Franciaországban valódi filmcsillag lett, 1934-ben költözött haza, a kint keresett pénzből akkor saját, biztos egzisztenciát tudott itthon kialakítani, ami nem volt jellemző abban az időben. 

Herczeg Ferenc így emlékezett a házaspárra: „Benedekék kitűnő házasságban éltek, és a professzor különc hajlamai szerint rendezték háztartásukat, amennyiben különböző városrészekben laktak. A tanár a belvárosi Kígyó ut­cában, Irén a budai Himfyben, de mindegyik fél lakásán volt kényelmes vendéglakosztály a házastárs számára. Jó barátságban voltam mind a kettőjükkel, gyönyörűségem telt a pro­fesszor mély tudásában és szikrázó szellemében, nem kevésbé Irén asszony szépségében és kedvességében.”

Házasságkötésükkor Irén megígérte férjének, hogy a későbbiekben csak filmezni fog (a kor elvárásai szerint), színpadra nem lép többet. Ettől kezdve budapesti villájuk a társasági élet egyik központjának számított, az egykori lapok többször közöltek képes tudósítást a házaspárnál rendezett estélyekről, melyen a magyar hírességek mellett számos Budapestre akkreditált külföldi követ jelent meg feleségével együtt.

Végzetes bombatalálat

Ez a gondtalan időszak egészen a második világháborúig tartott. 1944-ben a színésznő férjével elhatározta, hogy a szövetségesek várható bombatámadásai miatt Himfy utcai villájuk kertjében jelentős ráfordítással saját óvóhelyet építenek. Az óvóhely elkészült, és április 3-án Irén édesanyjával a kertben tartózkodott, amikor megkezdődött a Budapest elleni első bombatámadás. Ahogy elkezdtek hullani a bombák, a színésznő szólt a sofőrjüknek, hogy ő is jöjjön le az óvóhelyre a bombák elől, amelyek már a környező villák kertjeiben csapódtak be. A sofőr azt mondta, még elszív egy cigarettát, és utána követi őket. Ebben a pillanatban egy érkező bomba telibe találta az óvóhelyet, amelynek födémje megsemmisült, és a bent tartózkodók, így Zilahy Irén is életét vesztette.

Heltai Jenő Budapest ostroma alatt vezetett naplójában megemlékezik arról a megrázó pillanatról is, amikor Benedek professzor a bombázás után saját maga azonosította felesége összeroncsolódott holttestét. Tragikus, ám ma már nem bizonyítható igazságtartalmú adalék, hogy az Elmekórtani Klinika egykori orvosai szerint egyik tisztiszolgájuk a romok között megtalálta a fémkazettát, amelyben a színésznő rendszerint a készpénzt tartotta. Ebből egyesek szerint állítólag előkerült egy fiatalemberrel folytatott szerelmi levelezés is. Amikor a fémkazetta tartalma napvilágra került, Benedek professzor állítólag abbahagyta a gyászolást, rikító színű nyakkendőket kezdett hordani, és meglehetősen furcsán viselkedett.

A folytatást ismerjük: előbb elhagyta Budapestet, majd 1945-ben Tirolban öngyilkos lett. Bármi is igaz, vagy nem igaz, a fenti történetből, annyi kétségtelen, hogy az a bizonyos bomba április elején egy nagy tehetségű színésznő rendkívüli élete végére tett értelmetlen pontot.