Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón

GettyImages-2160506004
Olvasási idő kb. 3 perc

Elképzelhetetlennek tűnnek a Bibliából ismert csapások, ám az ember civilizációs törekvései, valamint a migráció, ami a fajok vándorlásával is jár, nagy mértékben megváltoztatta az élőhelyeket, valamint a flóra és fauna összetételét is.

Nem csoda, ha egyes állat- és növényfajok olyan mértékben elszaporodtak bizonyos területeken, hogy mesterséges módon, esetleg vegyszerekkel irtani kell őket. Ha nem sikerül visszaszorítani ezeket az élőlényeket, az helyi, de globális szinten is ökológiai katasztrófához vezethet.

Amilyen kicsi, olyan veszélyes

Az afrikai busahangya nevéből is kikövetkeztethető, hogy Afrikából származik, ám a 18. század óta a kereskedelmi hajózás elterjedésének köszönhetően már jelen van ugyanúgy Japánban, mint Közép-Amerika országaiban. Elképesztően jól alkalmazkodott a trópusi és a kontinentális éghajlathoz is.

Ez a hangya vírusokat is terjeszt
Ez a hangya vírusokat is terjesztWikimedia Commons

Az egy dolog, hogy képes szétrágni a vezetékeket, és ahogy hozzádörgölőzik a táplálékához – ez jobbára elpusztult rovarokat és kisebb gerinctelen állatokat jelent –, különböző vírusokat terjeszt. Ahol elterjed, ott veszélyt jelent az őshonos pókokra és szövőhangyákra is. 

A báránybőrbe bújt hermelin

Ne dőlj be a cuki ábrázatának, a hermelin valójában egy veszélyes ragadozó: Európában előszeretettel támadja meg a nyulakat és a csirkéket is, pedig azok jóval nagyobbak nála. Az Új-Zélandra érkező európai telepesek vitték magukkal a hermelint, hogy visszaszorítsák az élősködőket, ám a terv kudarcot vallott. 

Az aranyos külső kegyetlen ragadozót takar
Az aranyos külső kegyetlen ragadozót takarullstein bild / Getty Images Hungary

A hermelin elkezdte pusztítani az őshonos madarakat, és ma már az új-zélandi kormány évente dollármilliókat költ arra, hogy ez a ragadozó ne falja fel a tojásokat és a fiókákat.

Moly írtja ezt a kaktuszt

Az álló fügekaktusz első látásra ártalmatlannak tűnik, ám villámgyorsan szaporodik, és ez bizony súlyos károkat okoz. Az amerikai kontinensen őshonos növény már megtalálható Afrikában és Ausztráliában is. 

Gyakorlatilag minden éghajlaton megél, kiválóan tűri a szárazságot és a fagyokat is.

 Az 1920-as években farmerek tucatjai hagyták el otthonaikat és földjeiket Ausztráliában, olyan gyorsan terjedt a „zöld pokolnak” is nevezett növény. Terjedését a kaktuszmoly betelepítésével sikerült visszaszorítani. 

Ezek a kaktuszfajok jelenhetnek meg először tartósan MagyarországonEzek a kaktuszfajok jelenhetnek meg először tartósan Magyarországon

Annak ellenére, hogy virágcserépben tartható dísznövényként gondolunk a kaktuszokra, Magyarország egyre több pontján jelennek meg a természetben is.

Tovább olvasom

A halászok rémálma

A gyapjasollós rák a világon az egyik legveszélyesebb invazív faj. A Kínából származó állat elözönlötte Európa és Észak-Amerika vizeit, ezzel súlyos károkat okozva. Mivel mindenevő, ezért gyakorlatilag bármit elfogyaszt, ami a közelébe kerül, legyen szó vízinövényekről vagy gerinctelenekről – ezzel pedig teljesen megváltoztatja az adott terület mikroökológiáját. De boldogan megeszi a halászok csalijait, illetve a hálóban ragadt halakat. Ezzel nemcsak a kifogott halak mennyisége csökken, de megrongálódnak a halászok eszközei is. A másik probléma, hogy amikor befúrja magát a mederbe, azzal eróziót indít el a folyók partján. 

Veszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérteVeszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérte

A húsa miatt kezdték tartani, a természetbe kerülve azonban mérhetetlen károkat okozhat ez az állat. Már a Balatonban és a Dunán is észlelték.

Tovább olvasom

Ha szívesen olvasol más veszélyes állatfajokról, valódi szörnyekről, akkor ezt a cikkünket ne hagyd ki

Mindent felfal az Amazonas 4 méteres, 200 kilós szörnye: a tapasztalt halászok is megijedtek tőleMindent felfal az Amazonas 4 méteres, 200 kilós szörnye: a tapasztalt halászok is megijedtek tőle

Halak, puhatestűek, növények, semmi nincs biztonságban a paiche nevű halszörnytől. Még a madarakat is elkapja.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • világom
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

A japánok, ha csak egy hajszállal is, de csupán ezüstérmesek ebben a versenyben.

február 27., 16:46

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • világom
Életveszélyes most ebben az országban tartózkodni: azonnali távozásra kérik a külföldieket
Életveszélyes most ebben az országban tartózkodni: azonnali távozásra kérik a külföldieket

A gyorsan romló biztonsági helyzet miatt nincs más megoldás, mint az azonnali távozás.

2 órája

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

  • világom
Az ISS a kezdetekkor és ma
Az ISS a kezdetekkor és ma

február 27., 16:42

  • világom
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben

Nagy változások jönnek 2025-ben a Ryanairnél.

február 27., 18:30

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • világom
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában

Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.

március 1., 09:05

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat

Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.

február 27., 10:36

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka

Még nem tudni pontosan, mennyivel.

február 27., 09:06

  • világom
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét

Az iPhone gyártói ezzel magyarázzák a Donald Trump neve kapcsán felmerülő hibát.

február 27., 14:00

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri

Már a neve is félrevezető a római látványosságnak.

március 1., 11:10

  • világom
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni

Ijesztő videó terjed a neten a tengerről.

március 1., 06:30

  • világom
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni

Nagyszabású városépítési projektek, vadonatúj otthonok, amelyekből csak a lakók hiányoznak. Ebben az országban 65 millió lakás áll üresen.

február 27., 08:50

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók

Aki alleriás a pókra, vagy iszonyodk tőle, annak különösen veszélyes lehet egy ilyen csípés.

február 27., 05:46

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • világom
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata

Ferenc pápa kórházban van, Nostradamus pedig előre megjósolhatta mindezt.

február 26., 20:00

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

Ezt olvastad már?

Érdekességek