A szólásmondás először a 18. század végén bukkan fel írásos formában – írja O. Nagy Gábor nyelvész –, eredete azonban valószínűleg korábbra tehető, azokra az időkre, amikor a parasztházakban még nyílt tűzhelyeket, illetve olyan kemencéket használtak, melyek füstje nem távozott el a házból úgy, ahogyan az ma a kéményen keresztül történik. A régi parasztházakban ugyanis sem kürtő, sem kéményakna nem volt, a füst csak az ajtón, ablakon, vagy – ha nem volt padlás – a tetőnyílásokon keresztül távozhatott a szabadba.
Nem csoda, hogy rendkívül fontos volt a megfelelő, jól égő, nem túlságosan nyers tüzelő használata, ellenkező esetben ugyanis az éppen csak meggyulladó fa elviselhetetlen füsttel árasztotta el a házat, alkalmatlan volt fűzésre és nem nyújtott elegendő meleget – ha valaki szándékosan, pajkosságból vagy véletlen hanyagságból rossz fát tett a tűzre, rendkívül kellemetlenné tette családtagjai és a ház egyéb lakói számára az otthon töltött időt.
Érthető tehát, hogy a kifejezés idővel szólásmondássá vált, átvitt értelmet kapott, és eredeti jelentésétől megfosztva – különösen, miután a régi típusú kemencék kimentek a divatból – a rosszaság, csínytevés általános metaforájává vált a magyar köznyelvben.
Újraindult Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
