Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) egyértelműen szabályozza a pszichológiai kísérletek feltételeit. Idetartozik többek között a titoktartás, az informált beleegyezés, valamint az emberi méltóság tisztelete. Azonban ez nem mindig volt így. A 20. században olyan kísérleteket is elvégezhettek, amelyekre mai keretek között nem lenne lehetőség.
Kis Albert esete, avagy a félelem belénk kódolható
1920-ban John B. Watson és munkatársai a John Hopkins Egyetemen végeztek klasszikus kondicionálási kísérletet.
Watson egy kilenc hónapos kisbabán, Alberten vizsgálta, hogy a klasszikus kondicionáláson keresztül a félelem elültethető-e az emberekben.
A kísérlet kezdetén Albert egyáltalán nem félt az állatoktól, ellenben az erős hangoktól megijedt. Watson csapata a zajokra mutatott félelmi reakciót igyekezett összekapcsolni az állatok látványával. Akárhányszor mutatott egy fehér patkányt Albertnek, egy kalapáccsal ütött egy fémrudat. A félelmetes hang és a patkány együttes megjelenése miatt a két inger összekapcsolódott, így Albertben kialakult a félelem a patkány iránt. Azonban generalizálódott minden hasonló tárgyra is, legyen az egy szőrmekabát vagy akár egy Mikulás-álarc fehér szakálla.
A kísérlet etikátlannak számít, mivel Albert deszenzitizációjára (a félelem semlegesítésére) sosem került sor, így kialakult fóbiáját sem tudták enyhíteni. Albert hatéves korában meghalt, így az sosem derült ki, hogy a kísérlet okozta fóbiái a felnőttkoráig fennálltak volna-e.
Kék szeműek vs. barna szeműek: az előítéleteink alapjai a vélt vagy valós ellentétek
Jane Elliot habár nem pszichológus, hanem általános iskolai tanár volt, vitatott kísérletében az előítéletek kialakulásának hátterét vizsgálta. 1968-ban, egy nappal Martin Luther King meggyilkolása után Elliot az osztályát két csoportra osztotta szemszínük szerint. Hamis kutatási eredményekre hivatkozva elhitette tanulóival, hogy a kék szeműek magasabb rendűnek számítanak, mint a barna szeműek.
A diákok viselkedése azonnal megváltozott. A kék szemű csoport kegyetlenkedni kezdett, a barna szeműek pedig szégyen jeleit mutatták.
Egy nappal később azonban fordult a kocka: a tanárnő azt mondta, hogy korábban tévedett, és összekeverte a kutatási eredményeket. Ezáltal a barna szeműek is lehetőséget kaptak felsőbbrendűségük gyakorlására, amely néhol bosszúval is társult az előző nap kompenzálásaként. A tanárnő bevallása szerint még a legokosabb és legkooperatívabb tanulók is rövid időn belül kegyetlenné váltak, és elfordultak addigi barátaiktól. A kísérlet végén Elliot elárulta a diákjainak, hogy célja az volt, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg az előítéletek kialakulását.
Elliot gyakorlata számtalan negatív reakciót váltott ki a közvéleményből, feltehetőleg ezért nem lenne replikálható napjainkban. A megtévesztés, valamint az informált beleegyezés hiánya veti fel a legtöbb etikai kérdést.
Szörnykísérlet: mi okozza a dadogást?
1939-ben az Iowa Egyetemen Wendell Johnson és munkatársai a dadogás hátterében meghúzódó tényezőket szerették volna feltárni. Johnson úgy vélte, hogy
„a dadogás nem a gyermek szájában keletkezik, hanem a szülők fülében”.
Azt feltételezte, hogy a dadogó gyermekek szülei túl szigorúak, és magasak az elvárásaik, emiatt pedig felnagyítják a gyermekeik beszédhibáit. A szülő negatív reakciója miatt a gyerekek önértékelése csökken, szorongás jeleit mutatják, és ez a bizonytalanság váltja ki aztán a dadogást.
Kísérletébe huszonkét fiatal árvát vont be, akik közül tíz dadogott. Az árvák fele pozitív visszajelzésben, míg a másik fele negatív megerősítésben részesült. Utóbbiakat a nevelőik leszidták, ha hibát vétettek beszéd közben, valamint ezek a gyerekek folyamatosan azt a visszajelzést kapták, hogy dadogtak.
A kísérlet végére senki nem vált dadogóvá, azonban azoknál, akik negatív bánásmódban részesültek, önértékelési problémák, valamint beszédhibák jelentkeztek.
A rideg nevelői bánásmód és annak életre szóló következményei előidézéséért szokás ezt a vizsgálatot szörnykísérletnek (monster study) is nevezni.
A pszichológia tudományán belül még jó pár kísérlettel bővíthetnénk az etikátlan vizsgálatok feketelistáját. Azonban azon túl, hogy ezek a kísérletek hozzájárultak ahhoz, hogy manapság már sokkal kiforrottabb etikai kereteket tartsunk szem előtt, egyúttal olyan eredményeket is hoztak a világ számára, amelyek kétséget kizáróan értékteremtők és hiánypótlók.
Felhasznált szakirodalom:
Silverman, F. H. (1988). The „monster” study. Journal of fluency disorders, 13(3), 225–231.
Smith, E. R., & Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
Watson, J. B., & Rayner, R. (1920). Conditioned emotional reactions. Journal of experimental psychology, 3(1), 1–14.
A cikk szerzőjéről
Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
