Magyar csodarabbik

Magyarországon a kis, elzárt falvak többségében a II. világháborút megelőzően nem volt megoldott az orvosi ellátás, így a lakosság a helyi vallási vezetőkben bízott. Az, hogy a rabbik vagy papok gyógyították a hozzájuk forduló betegeket, késői maradványa volt a korábbi korok általános gyakorlatának. A gyógyítás során a szentírást és a népi gyógyászat elemeit is meg lehet találni a gyógymódok között. A csodarabbik a keresztény és a zsidó lakosság körében egyaránt népszerűek voltak.

A csodarabbik alakját a 20. század első felében ugyanolyan misztikus tisztelet vette körül, mint a zsidó orvosokét. Bár a tekintetben volt némi vita, hogy melyiküket tartják jobb gyógyítónak, az mindenesetre egyértelműnek látszik, hogy mindkettő meghatározó jelentőségű volt az orvoslás terén, méghozzá zsidók és keresztények között egyaránt. A csodarabbik sírhelyei ma is országszerte zarándokhelyek, ahová rendszeresen zarándokolnak nagy ünnepek alkalmával vallásos zsidók tömegei a világ minden tájáról.

Csodarabbik a mai Észak-Magyarországon

A holokausztot megelőzően nagyon erősen élt a csodarabbiba vetett hit a zsidók körében: divat volt tartani a kapcsolatot valamelyik híres csodarabbival, és a családfők – különösen vidéken – gyakran leveleztek is velük. Voltak, akik személyesen is felkeresték őket, azt remélve, hogy így biztosítva lesz a család egészsége. A csodarabbi sokkal több volt mint gyógyító: gyakran fordultak hozzá akkor is, ha a család valamilyen nagy döntés előtt állt, sokszor látnoki képességekkel is felruházták őket.

Egy Szegeden gyerekeskedett visszaemlékező a következőket mesélte édesapjáról, egy jómódú fűszerkereskedőről, aki folyamatos kapcsolatban állt az olaszliszkai csodarabbival, azt remélve, hogy ez a kapcsolat megóvja a családot a nagyobb bajoktól: „Amikor hosszasabban voltam beteg, mondjuk lázas voltam, apukám mindjárt megijedt, és akkor jött a vallás: írt az olaszliszkai csodarabbinak, hogy a kislánya beteg, imádkozzon, hogy meggyógyuljon – talán még pénzt is küldött a borítékban. Olaszliszka az valahol fönt van, Szlovákia felé, ott volt a csodarabbi, akkor élt még. Apukám sokszor levelezett vele, mert meg lehetett csinálni, hogy ha valami baj volt a családban, akkor megkérték a rabbit, az ilyen csodarabbikat, hogy imádkozzon, hogy minél előbb egészséges legyen a család. Ez ilyen szokás volt. Apukám várta a választ – és a rabbi válaszolt, hogy igen, ő fog imádkozni. Öt-hatéves lehettem, amikor ez a levelezés kezdődött. Apukám nekem elmesélte külön, hogy írtam a csodarabbinak, hogy imádkozzon érted, mert beteg vagy, és hála Istennek, rendbe jöttél. Ezt elmondta, de a pénzt nem mondta el, csak én gondoltam, hogy biztos azt is küldött.”

A csodarabbi imája gyakran mint utolsó lehetőség merült fel, ha már az orvosi segítségben megrendült a bizalom. A súlyos beteget ápoló családok folyamatos dilemmák és kérdések között éltek: vajon az orvos vagy csodarabbi – a misztikummal körülvett vallási vezető – nyújthat-e valódi lehetőséget a gyógyulásra?

Ezt a dilemmát idézi föl egy emlékező, aki kislánykorában csonttuberkulózisban szenvedett: „Már apám halála előtt nagyon beteg lettem. Csonttuberkulózis lett a bal karomban, az egy pokol volt. Drága anyám minden héten járt föl velem Miskolcról Pestre az orvosokhoz, a kórházakba, és mindent megtettek a karomért, hogy megmenthető legyen. Nyakig gipszben az a csepp gyerek, a kínok kínját kellett ötéves koromban elszenvednem.”

A fájdalmas orvosi kezelések azonban hatástalannak bizonyultak, olyannyira, hogy felmerült a beteg végtag amputálása is. Az édesanya azonban nagy szégyennek tartotta volna, semmiképpen sem akarta engedni, hogy a lánya fél karral élje le a további életét. Ekkor kapták azt a tanácsot, hogy „van valahol egy csodarabbi Miskolc környékén”, és „aki volt nála, mindenkinek segített”.

Ennek hatására keresték fel tehát a rabbit. „Erre úgy emlékszem, hogy ott ült az asztalnál egy nagy, fehér szakállú ember, és kérdezte, mi van. Mondja az anyám, hogy ez van, egyedül van a gyerekekkel, a férje meghalt, a karomat meg le akarják vágni. A rabbi adott nekem két kockacukrot, lehajtotta a fejét és imádkozott. Aztán fölnézett, és azt mondta az anyámnak: »A gyerek meg fog gyógyulni. A gipszet vetesse le! Én imádkoztam. Van, aki segíteni fog. Meg fog gyógyulni a karja.« – írta le később az egykori kislány a találkozást. Ám, mint a történet folytatásából kiderül, a később bekövetkezett csodálatos gyógyulás mégsem csupán a rabbi imájának volt köszönhető: – Hazamentünk, levetettük a gipszet, de állandóan iszonyú fájdalmaim voltak. Egyszer a diófa alatt feküdtem, amikor bejött az udvarra egy asszony, és kérdezte anyámtól: »Mi baja van a gyereknek?« A válasz után kivett egy csomó növényt a szatyrából, és azt mondta: »Itt van ez a növény, ezt főzze ki! Amilyen forrón a gyerek elbírja, a karját tegye bele, és áztassa naponta többször, addig, amíg ki nem hűl.« […] Amikor pedig fel kellett jönni Pestre az orvoshoz, összegyűltek többen, és azt mondták, ilyet ők még nem láttak. Ez egy csoda volt.”

Aki a legenda szerint Kossuthot is meggyógyította

Az újhelyi rebbének vagy „öreg szentnek” is nevezett Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi a haszidizmus magyarországi népszerűsítője volt. Csodatévő gyógyításai révén vált híressé, igazi csodarabbiként tartották számon, sokan zarándokoltak el hozzá, ha betegségükre már sehol sem találtak gyógyírt. Vele kapcsolatos az a legenda is, hogy Kossuth Lajost is meggyógyította gyermekkori betegségéből.

A történet szerint gyermekkorában édesanyja Kossuth Lajost is elvitte Teitelbaum Mózeshez. Ő nemcsak meggyógyította a beteg gyereket, hanem megjósolta későbbi életútját is. Egy másik történet szerint Kossuth sátoraljaújhelyi gimnazista korában kereste fel a rabbit, aki megáldotta és azt mondta: „Olyan leszel, mint aki meglátta az égő csipkebokrot. A szavad kiáltani fog, a seregek Ura naggyá tesz, és hosszú életet ad neked Bábel vizei mellett.”

Egy másik visszaemlékezés a következőképpen idézi fel a csodarabbi tevékenységét:

A rebbék emlékezete

„Emlékszem arra, mikor jöttek Teitelbaumék, beköltöztek Nagykárolyba, olyan érdekes volt, mert nagy-nagy elánnal jöttek, rendes lovaskocsival, amelyiknek volt fedele, de nem volt felhúzva, s már az is boldog volt, aki meg tudta fogni azt a kocsit, amiben Teitelbaum ült, olyan nagy szentnek tartották. Nagyon vallásos volt. Teitelbaumhoz mentek az emberek tanácsért, akár üzleti, akár más, az életben kért orvosi tanácsért. Borzasztóan okos volt. És úgy megszívlelték, amit ő mondott, az szent volt. A Teitelbaum egy olyan csodarabbi volt. Nagyon sok keresztény is járt hozzá, mindenkit fogadott, akkor nem úgy volt, mint most, egy szent rabbit, azt úgy respektálták.”

A leghíresebb csodarabbisírhelyek Mádon, Bodrogkeresztúton, Sátoraljaújhelyen, Olaszliszkán, Tállyán, Tarcalon, Tokajban, Sárospatakon, Erdőbényén, Abaújszántón, Nyíregyházán találhatók. Sírjaiknál sokan ma is apró papírtekercsekben üzennek és kérnek segítséget betegségeikre, bízva abban, hogy így megoldódnak a problémáik. A Talmud szerint ugyanakkor, mint a világon minden, a betegség is Istentől származik, és gyógyulás is csak tőle remélhető. Valójában itt inkább a cádik (igaz ember) lelkéről van szó, akit kérnek arra, hogy kéréseiket eljuttassa Istenhez.