A fáraó ekkor már több mint 3000 éve halott volt, mégsem bújhatott ki a szabályok alól, ugyanis az akkoriban hatályos francia törvények kimondták: mindenkinek, aki belép az országba, rendelkeznie kell érvényes útlevéllel, legyen élő vagy holt.
II. Ramszesz fáraó maradványait azért kellett ekkoriban Franciaországba szállítani, mert saját hazájában nem álltak rendelkezésre olyan speciális műszerek, melyek segítségével meg lehetett volna akadályozni a múmia egyre gyorsuló állagromlását. A testet gombás fertőzés támadta meg.

Így kapott útlevelet II. Ramszesz 3000 évesen
II. Ramszesz múmiáját az elsők között, még 1881-ben fedezték fel a régészek, de nemcsak őket, az írókat is megihlették a körülmények, többek között Agatha Christie, sir Arthur Conan Doyle és Edgar Allen Poe is foglalkozott a fáraó átkával műveiben. Amikor évtizedekkel később felfedezték a fertőzést a szövetekben, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz olyan egyszerű eljuttatni a francia laborba a régészeti leletet.
Több körös bürokratikus akadékoskodás után — ugyanis az egyiptomi hivatalok története során nem akadt még arra példa, hogy halott embernek állítsanak ki igazolványt — kapta meg útlevelét Ramszesz, akinek neve mellett foglalkozásként az is szerepelt az okirataiban, hogy „elhunyt király“. Amikor megérkezett a Párizs melletti Le Burges repülőtérre, katonai tiszteletadással fogadták, akár az államfőket.
A fáraó nevéhez több írásos emlék is fűződik, többek között a világ első sztrájkjának dokumentációja, melyről ide kattintva is olvashatsz.

Egészen érdekes körülmények között szüntették be a munkát.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés