Évi endometriózisa túl későn derült ki, műtétre volt szükség, így is meddőség alakult ki

Tény, hogy a betegséget nehéz diagnosztizálni, előfordul, hogy a vérképen és az ultrahangos vizsgálaton sem látszik olyan eltérés, ami erre utalna. Valódi, pontos diagnózist csak a szövettan ad, ám ehhez el kell jutni egy olyan orvoshoz, aki hajlandó a mintavételre. Hogy ez milyen kálváriával jár, arról K.-Sz. Éva mesél. Végül a műtőasztalon derült csak ki, milyen súlyos állapotba került, hiába járt egyik orvostól a másikig. Évi esete felhívja a figyelmet a korai diagnosztizálás fontosságára, hiszen ha időben felfedezték volna endometriózisát, nemcsak a fájdalmaktól kímélték volna meg, de a lehetősége is meglenne arra, hogy férjével gyereket vállaljon. 

„12 éves voltam, amikor először megjött. Már akkor is komoly görcseim voltak, maga a vérzés is nagyon erős volt, hosszú ideig tartott. Végül a háziorvostól kaptam fájdalomcsillapítót, később fogamzásgátló tablettát, utána kicsit jobb lett a helyzet. Miután férjhez mentem, néhány évvel az esküvő után úgy döntöttünk, hogy abbahagyom a gyógyszert és megpróbálkozunk a babával. Ekkor ismét kezdődött minden elölről. Nagyon erős, napokig tartó fájdalmam volt minden hónapban, amin a legerősebb gyógyszerek is csak két óra szenvedés után segítettek. Már nem csak a hasam fájt, egyszerre görcsölt mindkét petefészkem, a hólyagom környéke és a derekam. Összesen 25 évig görcsöltem, és 25 évig hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig nagyon sok orvosnál jártam ez alatt az idő alatt, és a húgomat kétszer műtötték endometriózissal.”

Évi gyakori betegeskedése miatt végül az állását is elvesztette, és a várva várt baba sem érkezett meg. Nem is csoda: a meddőséggel küzdő nők majdnem fele endometriózissal küzd, akár tudtán kívül is. A méhen kívül megtalálható méhnyálkahártya-darabok, az általuk okozott gyulladás összenövéseket okoz, amelyek elzárhatják a petevezetékeket, így a petesejt megtermékenyülésére szinte nincs is esély. Emellett nagyon erős fájdalmak, görcsök jelentkeznek. 2019 áprilisában Évi már ott tartott, hogy szinte az egész ciklusát végighányta és -görcsölte. 

„Amikor egy ultrahangos vizsgálat során a húgyhólyagomban találtak »valamit«, nagyon megijedtünk, ugyanis az első diagnózis a hólyagrák volt. Amikor ezt a főnököm megtudta, úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet a cégnél. Ezután jött a hólyagtükrözés, amelynek során az urológusomban végre felmerült a gyanú, hogy valóban endometriózisom lehet. Az MRI-lelet döbbenetes volt: az endometriózis szétterjedt az egész méhemre, mindkét petefészekre, a hólyagra, a környező zsírszövetre, a méhem össze van nőve a hólyagommal és a bal petefészkemmel. Ez az egész pedig nyomja a húgyvezetéket és a bal vesét. Ezenkívül sok kisebb ciszta, mióma, bevérzés tarkította a hasüregemet. Biztossá vált, hogy az endometriózisra adott gyógyszer nálam nem lesz elég. Az urológus főorvos úr szerint nagyon nagy műtétre lesz szükség, ahol a nőgyógyászati szerveket már nem is érdemes megmenteni.”

Miért nem veszik észre időben?

Évi ezután egy endometriózisspecialistához ment el, akitől megtudta, hogy ezt az állapotot tíz éve észre kellett volna venni. Mégsem tűnt fel az orvosoknak, pedig évente járt rákszűrésre és ultrahangra. Hogy akkor miért nem láttak semmit? A Pécsi Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője, Hideg Balázs kérdésünkre elmagyarázta, miért olyan nehézkes az endometriózis diagnosztizálása:

„A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, a fájdalmas menstruáció tüneteivel könnyen összekeverhető. Ebből fakadóan kevesen fordulnak a problémáikkal orvoshoz, pedig a korai felismerés, valamint a megfelelő szakemberhez való fordulás fontos lenne a ciszták, súlyos összenövések kialakulásának megelőzésében. Ezenkívül a tünetek mértéke nincs arányban az endometriózis súlyosságával (azaz fájdalommentes stádiumban is okozhat már meddőséget). Azért is nehéz a diagnosztizálás, mert a legmegbízhatóbb módszer a laparoszkópos hasi tükrözés, ami a szokásos, járóbeteg-ellátás során végezhető szűréseknél komolyabb szintű beavatkozás. A megelőzése nehéz, mert az orvostudomány előtt is ismeretlen, hogy mi okozza a betegséget, és nincs egységes álláspont a magyarázatra.”

Évi egyre rosszabb híreket kap

Miközben fájdalmait, panaszait Évinek is elbagatellizálták, olyan állapotba jutott, hogy már a veséi kerültek veszélybe.

„Kiderült, hogy vesetágulatom van, az endometriózis bejutott a méhem izmai közé, a bél felszínén, a csigolyáim körül, és ez annyira veszélyes, hogy a ciklusomat műtétig gyógyszeresen le kell állítani. Fél év telt el, mire műtéti időpontot kaptam a specialistától, addig pedig szedtem a hormont, követtem az ajánlott diétát, és stenttel próbálták megmenteni a veséimet. Mégis olyan állapotba kerültem, hogy a húgyhólyagom eltávolítása is felkerült a lehetőségek közé. Ekkor már nemcsak vér érkezett a vizelettel, de iszonyú fájdalmak közt szövetdarabok is.

Azt szokták mondani, hogy innen szép nyerni. Márpedig én nyerni akartam. A nőgyógyászok hanyagsága és maga a betegség már annyi mindent elvettek tőlem. Sorra nyerte a csatákat, miközben én nem is tudtam róla, hogy egy láthatatlan ellenséggel harcolok. De a háborút nekem kell megnyernem. Bíztam benne, hogy ez volt a mélypont, hogy létezik kiút ebből a 25 éve tartó pokolból, és hogy innen már csak jobb jöhet. Csakhogy a specialista, akire eddig vártam, kijelentette, hogy nem vállalja a műtétet. Szerencsére az urológus főorvos úrra továbbra is számíthattam. Felhívott, hogy talált nekem egy orvost, ott náluk a kórházban, aki ugyan daganatsebész, de látatlanban adott egy esélyt a hólyagomnak. Új gyógyszert kaptam, ami mesterséges menopauzát okoz, de legalább megvan rá az esély, hogy a különböző endometriumszigetek elhalnak.

A koronavírus újabb akadályt jelentett

Tisztában vagyok vele, hogy ez a betegség olyan, mint a sakk: időként be kell áldozni néhány tisztet, ha az ember meg akarja nyerni a partit, de nagyon nem mindegy, hogy melyiket és mennyit. A mérleg egyik serpenyőjében ott volt a méhem és a petefészkem, a másikban pedig a hólyagom és a vesém. Márpedig a hólyagomat és a vesémet nem adom. Akkor se, ha nem rajtam múlik. Úgy döntöttünk, hogy lemondtunk a babáról, és belevágtunk a hólyagmegmentő projektbe. Novemberben végre sor került a műtétre. Laparoszkópos megoldásról már szó sem lehetett. Miután felébredtem, az orvosom elmondta, mit találtak. 

A hasban sok volt az összenövés. A jobb petefészket viszonylag könnyen ki tudta venni. A bal oldalon viszont a bal petefészekhez hozzá volt nőve egy csecsemőfej nagyságú ciszta, a cseplesz, a hasüreg egy része, a vesevezeték, a szigma bél, a méh izomzata. Ezeken kívül a méhem össze van nőve a hólyagommal. Amennyire tudta, a sebész szétszedte, kivették a másik petefészket is, de a méhem és a hólyagom megmaradt.” 

Évi felépülése nem volt egyszerű, fáradékonyságra, gyengeségre, fájdalmakra panaszkodott. Ennek ellenére igyekszik most, pár hónappal a műtét után pozitívan nézni a jövőbe – már amennyire lehet. Sorstársak az evacska82@gmail.hu e-mail-címen írhatnak neki.  

„Szerencsére a férjemre mindenben számíthattam, nagyon sok mindenben segített, nélküle még nehezebb dolgom lett volna. Nagyon hálás vagyok az orvosaimnak, mert nekik köszönhetően van esélyem meggyógyulni. Ha az urológus főorvos úr nem jött volna rá, hogy mi bajom van, szerintem én már halott lennék. Valószínűleg leállt volna a hólyagom és a vesém, miközben én még mindig azt hallgatom, hogy minden a legnagyobb rendben. Nagyon sok orvosnál jártam az elmúlt 25 évben. Aki nem értett hozzá, azt mondta minden a legnagyobb rendben. Aki felismerte, hogy mennyire komoly a helyzet, az inkább kihátrált belőle. Végül, de nem utolsósorban ott volt a daganatsebész főorvos úr, aki megoldotta. Megtervezett és kivitelezett egy nagyon nagy kockázattal járó műtétet úgy, hogy én a lehető legjobban jöjjek ki ebből az igencsak necces helyzetből. Az életemet köszönhetem nekik. Mindkettőjüknek.

Több mint két hónap telt el a műtét óta, és elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt örülök, mert megszabadultam a ciklusomtól. Nincsenek görcseim, nincs fájdalom, nincs vérzés, megszűnt a havonkénti hányás. Bármikor bárhova el tudok menni tartalék bugyi és fájdalomcsillapító nélkül is. És örülök, mert úgy tűnik, hogy a hólyagom és a vesém megmenekült. Másrészt viszont itt vagyok 38 évesen petefészkek nélkül. A méhem ugyan megmaradt, de nincs benne egy ép szövet, az egész tele van endometriózissal. Gyerekem nincs, és fogalmam sincs, hogy lehet-e egyáltalán. Még jó, hogy minden a legnagyobb rendben...”