cápa búvár

Cristina Zenato már huszonéves korában a búvárkodás szerelmese volt, ám egyik merülése az egész életét megváltoztatta. 1996-ban egy átlagos víz alatti felfedezésre indult a Bahamákon, amikor szinte a semmiből előbukkant egy cápa, és fenyegetően felé úszott. Cristina megijedt, de a ragadozó nem támadta meg, hanem elkezdett körözni körülötte. A fiatal nő ekkor vette észre, hogy egy horgászhorog van az állat szájában.

Az életét kockáztatva úgy döntött, megpróbál segíteni rajta: megközelítette a cápát, és kiszedte a szájából a horgot.

A cápa nagyon együttműködő volt, így Cristinának nem esett bántódása a vakmerő kaland során. Meglepetésére később újabb sérült cápák úsztak oda hozzá. Az a társuk vezette őket, amelyiken korábban segített, és mindannyian ugyanazt akarták: a nő távolítsa el a szájukból a horgot. Miután Cristina ezt is megtette, úgy érezte, a rendkívüli találkozás egy jel volt, és neki ez a küldetése. 

A cápák megmentésének szentelte az életét

A sorsfordító nap után Cristina elhatározta, hogy mindennap víz alá merül, hogy segítségre szoruló cápákat keressen. Bár a családja és a barátai erősen ellenezték a veszélyes célkitűzést, ő sosem hátrált meg. 

Cristina Zenato 1971-ben született Olaszországban. Apja katonai búvár volt, tőle kapta a tengeri élővilág iránti szeretetét,

„Történetei egy élő tengerről szóltak, tele lényekkel és csodálatos találkozásokkal. Nem voltak veszélyes szörnyek, csak szépség, felfedezés és öröm”

– mondta Cristina  az édesapja beszámolóiról. Tizenöt éves koráig Kongóban éltek, de a középiskolát Olaszországban fejezte be. 

Kezdetben úgy tűnt, hogy a nyelvtudására építi majd a karrierjét – az olaszon kívül beszél angolul, németül, franciául és spanyolul –, dolgozott egy szálloda menedzsmentjében. Ám amikor 22 évesen elutazott a Bahamákra, új irányt vett az élete. Először a búvárkodásnak, majd a cápáknak szentelte minden idejét. 

 „Úgy tekintek a cápáimra, mint egy diákokkal teli osztályteremre. Nincs más, ami ennyire nyugodttá és boldoggá tenne, mint amikor egyikük hozzám úszik, és megpihen az ölemben. Különleges kiváltságnak érzem, hogy egy vadállat elég komfortosan érzi magát mellettem ahhoz, hogy ilyen nyugodt legyen” – mesélte Zenato, aki a természet remekműveinek nevezi a cápákat.

Ezért nem harapják meg a cápák

A kívülállók számára hátborzongatónak tűnhet, ahogy Cristina magabiztosan mozog a cápáktól hemzsegő vízben, de a jelenlétében szinte megszelídülnek az óceánok rettegett ragadozói. Nem véletlen, hogy olyan becenevekkel illetik, mint a „Cápatáncos” vagy a „Cápák anyja”. Az elmúlt csaknem harminc évben megtanulta, hogy viselkednek a cápák, olvassa a testbeszédüket, tudja hogyan kell bánni velük, és nem utolsósorban az együtt töltött idő során kölcsönösen kiismerték egymást. 

A rengeteg tapasztalat ellenére Cristina még most is nagyon óvatos, ahogy fogalmazott, inkább azt szeretné, hogy idős búvárként ismerjék, ne bátor búvárként. Saját elmondása szerint sem a kockázatot, sem az izgalmat nem keresi, felelősségteljes búvárnak tartja magát.

„Azt vallom, hogy az első a biztonság, a munka elvégzése csak a második.”

A rutin és az elővigyázatosság mellett más módon is védi a testi épségét. „Amikor az emberek megkérdezik tőlem, hogy miért nem harap meg egyik cápa sem, akkor ahhoz hasonlítom az egészet, mint ahogy a méhész foglalkozik egy méhcsaláddal – magyarázta Zenato. – Ha a kaptárakkal foglalkozol, felveszed a méhészruhát, én is speciális öltözéket és eszközöket viselek, amikor a cápákkal érintkezem.”

Amikor a cápákkal dolgozik, kimondottan erre a célra tervezett, láncból készült ruhát visel, ami csaknem 10 kilót nyom, de sima búvárkodás vagy úszás közben nincs rajta. A védőöltözet megakadályozza hogy etetés közben a véletlen harapások miatt megsérüljön, mert bizony előfordul, hogy a cápa elnézi az eleségként felkínált halat, és tévedésből Cristina kezére is ráharap. Ha ilyen történik, a láncruha anyaga miatt az állat egyből rájön, hogy ez nem valami puha és ehető dolog, így elkerülhető a sérülés.  

Cristina kedvencei a cápák nagykövetei

Azóta, hogy Cristina 1996-ban segített az első cápának, különleges kapcsolatot ápol ezekkel a gyakran félreértett élőlényekkel. Ám a karibi szirtcápákra szakosodott hivatásos búvár tevékenysége nem merül ki abban, hogy látványos víz alatti bemutatókon kerül kapcsolatba a cápákkal. Azon túl, hogy vízi ragadozókkal való találkozásai önmagukban nagy hatással lehetnek arra, hogy másként tekintsünk a legtöbbször vérszomjas tengeri fenevadnak beállított állatokra, jelentős a környezetvédelmi munkássága is.

2009-ben kezdeményezett egy petíciót, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy a Bahama-szigeteket 2011-ben a cápák védett területévé nyilvánították. Ennek értelmében a bahamai vizeken tilos a cápahorgászat, valamint betiltották a cápákból készül termékek kivitelét, behozatalát és felhasználását. Ez a jogszabály nemcsak a cápákat védi, hanem népszerű úti céllá tette a Bahamákat a búvárok számára, akik azért utaznak az egzotikus helyszínre, hogy természetes élőhelyükön láthassák ezeket a teremtményeket. 

„Személyesen nem tudom megmenteni az összes cápát, de a cápáimat a többi cápa nagykövetévé tettem – mondta a küldetéséről Zenato. – Azzal, hogy megmutatom az irántuk érzett szeretetemet és a védelmük iránti vágyamat, hozzájárulhatok ahhoz, hogy az emberek másképp tekintsenek ezekre az állatokra.”

Ha olvasnál még nem mindennapi búvárokról, nézd meg, hogy mennyi ideig bírja egy levegővel a víz alatt a világrekorder.