berlini fal ugrás fotó konrad schumann

Ezerfős tömeg biztatta, hogy ugorjon

Az 1942-ben, a szászországi Zschochauban született Hans Konrad Schumann 18. születésnapját követően önként jelentkezett a keletnémet Készenléti Rendőrséghez, ahol három hónapos drezdai kiképzést követően Potsdamba, majd saját kérésére Berlinbe vezényelték. A kifejezetten szorgalmasnak és az NDK lelkes „szocialista ifjának” titulált fiatalember fényes jövő elé nézett a főként rendbontások elhárítására szakosodott, hírhedt félkatonai szervezetnél (mely mind a rendőrségtől, mind a hadseregtől független, különleges státuszt élvezett), élete azonban gyökeres fordulatot vett, amikor 1961. augusztus 15-én felettesei az akkor csupán harmadik napja épülő berlini falhoz vezényelték.

A Németország kettéosztását követő évtizedben Berlin különleges státuszát kihasználva évente több százezer keletnémet polgár hagyta el országát, és vándorolt Nyugatra, ami jelentős munkaerő-veszteséget okozott az NDK-nak. A probléma megoldására Walter Ulbricht pártfőtitkár radikális lépésre szánta el magát: 1961. augusztus 12-én a keletnémet hatóságok elkezdték a város keleti és nyugati részét elválasztó, hivatalosan az NDK-t „a fasiszta elemek beszivárgásától” megvédő fal felhúzását, melynek helyét először szögesdróttal jelölték ki.

Két nappal ezután, 15-én éjszaka megkezdődött a szögesdrót akadályok felszámolása és a betonfal építése: Schumann a kiadott feladat szerint egységével a Ruppiner Strasse és a Bernauer Strasse sarkán felügyelte a munkálatokat, nehogy bármi probléma adódjon. A 19 éves katona idegesen sétált fel-le az őrhelyén, egyik cigarettát szívta a másik után, miközben az épülő fal túloldaláról nyugat-berlini járókelők egy csoportja kezdte figyelni őt: néhány óra alatt ezerfős tömeg verődött össze a helyszínen, akik biztatni kezdték a láthatóan hezitáló, rendkívül ideges fiatalembert, ragadja meg a kínálkozó lehetőséget és – szó szerint – ugorjon át a szabadságba.

Eldobta a gépfegyverét, és nekiiramodott

Schumann végül délután 4 órakor döntésre jutott, elszánta magát, társai figyelmetlenségét kihasználva megiramodott, és nehéz, PPSh-41-es géppisztolyát eldobva sikeresen átugrott a szögesdrót felett, amit a bámészkodók éljenzéssel fogadtak; a fiatal dezertőrt gyorsan betuszkolták egy autóba, és a legközelebbi nyugat-berlini rendőrőrsre vitték kihallgatásra.

A tömegben tartózkodott Peter Leibing hamburgi születésű fiatal – szintén 19 éves – fotós, aki órákon keresztül figyelte Schumannt, ugyanis biztosra vette, hogy szökésre készül: nem is kellett csalódnia, kiváló időzítésének köszönhetően pedig éppen a nagy ugrás pillanatában kaphatta lencsevégre a férfit. A Falugró, illetve Ugrás a szabadságba néven ismertté vált fénykép bejárta a világsajtót, és hamarosan a hidegháború egyik legtöbbet idézett, legikonikusabb felvételévé vált: a fal lebontását követően, Leibing képének nyomán még egy szobor is készült a híres ugrásról, amely a helyszínhez közel, a Bernauer Strassén látható.

Egész életében a Stasitól rettegett, végül felakasztotta magát

A dezertálást követően Schumann az NDK-tól lehetőleg minél messzebbre, Bajorországba költözött, ahol egy borászatban, majd az ingolstadti Audi-gyárban kapott munkát, megházasodott, és született egy fia; a sorsfordító nap eseményei azonban egész életére beleégtek a lelkébe, saját bevallása szerint egészen 1989-ig, a berlini fal leomlásáig attól rettegett, hogy a Stasi bármelyik pillanatban elrabolja, visszaviszi az NDK-ba, és kínvallatásnak veti alá, sőt, akár meg is gyilkolja.

Az egykori falugró Németország újraegyesítése után sem szabadult a démonaitól – ugyan ekkor már szabadon elutazhatott volna az egykori keletnémet területekre, félt visszaköltözni szülőföldjére, Szászországba, sőt, még ottani családtagjait sem merte meglátogatni. A súlyos paranoiával és depresszióval küzdő férfi végül 1998-ban, 56 éves korában önkezével vetett véget az életének, háza veteményeskertjében felakasztotta magát; amikor a felesége rátalált, már túl késő volt megmenteni az életét.