„Ne érj hozzám!” Ilyen segítségre van szükségük a túlélőknek ahhoz, hogy a testük is gyógyulni tudjon

Aki átélte legalább egyszer, hogy egy bizalmi helyzetben átlépték a határait, figyelmen kívül hagyták az akaratát, olyanok bántották, akikről sosem gondolta volna, az megsérül. Lelki alkatától, a helyzettől, a feldolgozás módjaitól függ, milyen mély nyomok maradnak benne. Általánosságban elmondható, hogy az érintéssel kapcsolatosan szinte minden túlélőnek akadnak gondjai. Egy váratlanul érkező baráti vállveregetés is könnyen visszahozza a régi emlékeket, az olyan, fizikai közelséggel járó helyzetek, mint az edzés, a jóga vagy a masszázs, pedig még erősebb belső ellenállást kelthetnek.

A masszázs terápia is lehet a bántalmazottaknak

A legtöbb túlélő képtelen nyugodtan, felszabadultan átélni a bizalmi helyzeteket. A wellnesshétvégén szóba se jöhet a masszázs, már a gondolatától is libabőrösek lesznek, vagy ha mégis rászánják magukat – vagy rábeszélik őket, ők pedig épp nem tudnak kiállni az érdekeikért –, rosszul lesznek tőle, emlékbetöréseket tapasztalnak, a stressz testi és lelki síkon is megnehezíti az életüket. Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy akkor a bántalmazott nők, férfiak, gyerekek ne menjenek masszíroztatni, jógaórára vagy személyi edzőhöz. Csakhogy a mozgás és a feszes izmok kilazítása épphogy hasznos eszköz lehetne a gyógyulásukhoz. Egy tanulmány szerint a masszírozás segíthet a szexuális bűncselekmények túlélőinek, kiegészítheti a terápiát azáltal, hogy a bűncselekmény "tárgyát", a testet látja el jó érzésekkel, feloldva az érintéshez kapcsolt negatív asszociációkat. Az eredmények egyértelműek: azoknál, akiknél a testet is kezelték ily módon, mérhetően csökkent a feszültség, a szorongás, a stresszhormon szintje, javult az egészségi állapot, kevesebb fájdalom, betegség jelentkezett, javult az ön- és biztonságérzet.

Hogy ezt miképp valósíthatjuk meg, milyen ellenállások alakulnak ki és miért, arról Ötvös Veronika pszichológus, a NANE Egyesület szakértője beszélt a Díványnak. 

A szexuális abúzus, párkapcsolati vagy gyerekkori bántalmazás túlélői számára minden olyan helyzet nehéz lehet, ahol a testükkel való munka fontos szerepet játszik. Egy jógaóra, harcművészeti tanfolyam vagy masszázs könnyen nagyon nehéz élménnyé válhat, mivel olyan ingerek (úgynevezett „triggerek”) érhetik ilyenkor az érintetteket, amik aktivizálják a testünkben tárolt, akár nem is tudatos traumákat. Mindezt tovább nehezíti, hogy az emberek többsége éppen azért megy jógára, masszázsra, hogy ellazuljon, időt és teret adjon a testének. Ha nem ez történik, sok mindenki önmagában keresi a hibát: „miért nem tudok ellazulni?”, „mi velem a baj?”. Semmi. Ez a trauma velejárója sajnos. De ez még nem jelenti azt, hogy így kell leélni az egész életünket."

Hogy lehet, hogy túlélőként nem foglalkozunk a történtek testre gyakorolt hatásával? 

"Nem úgy fogalmaznék, hogy az erőszakot átélt nők ne foglalkoznának az őket ért bántalmazás hatásaival. Nagyon is foglalkoztatja őket, hogy például miért van az, hogy a masszázs után ellazulás helyett azt érzik, hogy összetörték őket, vagy miért nem hozza a várt jó érzést a jóga. Csak nincs elég információjuk arról, hogy mindez valószínűleg a trauma hatása."

Mi történik a testünkben a trauma hatására?

"A trauma egy olyan kontrollvesztett állapot, amiből nem volt kiút, az áldozat bele lett kényszerítve. Mindez leképződik a testünkben többek között idegrendszeri, agyi szinten is, valamint megjelenik az izmainkban. Gondoljunk csak bele, milyen feszültségben élhet az a gyermek, aki bántalmazó családban kénytelen felnőni. Olyan, mintha háborúban lennénk nap mint nap; sosem tudhatjuk, mikor fognak minket megtámadni. Milyen érzés lehet, amikor azok, akiknek gondoskodniuk kellene rólunk, inkább visszaélnek a hatalmukkal? Ez a sok-sok feszültség mind ott van a gyermek izomzatában, a vázrendszerében, a testében. Ha később felnőttként elmegy egy masszázsra, jógára vagy bármilyen, a testet igénybe vevő aktivitásra, akaratlanul is elkezdheti ezeket a feszültségeket fellazítani, ami aktivizálhat emlék- vagy érzelembetöréseket.

Ezek olyan állapotok, amikor vagy a trauma konkrét képei jelennek meg, vagy a hozzá kapcsolódó érzelmek, testi érzetek. Hiába vagyunk a jelenben már biztonságban, az agyunk, az idegrendszerünk a múltban van ilyenkor. Ezt nagyon nehéz megélni, főleg, ha nem tudjuk, hogy most egy olyan inger ért, ami beindította ezt a traumatikus válaszreakciót, de a félelem, rettegés vagy akár testi tünetek, mint például a hányinger, szédülés nem a jelennek szól. Segíthet az is, ha tudatosítjuk, hogy a test ilyen válaszreakciói egykor védelmi funkciók voltak, és nagyon is megvolt a helyük. A traumatikus, veszélyes helyzetben akár a túlélést is szolgálhatták. A jelenben az a feladat, hogy a testünk megérezhesse, már nincs veszélyben.”

Hogyan lehet ebben támogatni a testet a terápia során?

"Elsősorban azzal, ha azok a szakemberek, akik testmunkával dolgoznak, számítanak arra, hogy a klienseik között vannak traumatúlélők. Nem is kevesen. A WHO tavalyi adatai szerint minden 3. nőt ér fizikai vagy szexuális erőszak élete során. Sajnos ez nem egy túlzó szám, ez a realitás, bármilyen sokkoló is. Vagyis az, hogy biztonságos, nagyon megengedő légkört teremtsünk a jógaórán vagy a masszázs során, alapvető és elengedhetetlen. Itt egészen apró dolgok is számítanak. Például, ha valaki újonnan érkezik az óránkra, köszöntsük, vezessük végig a helyiségeken, mondjuk el, hol tud átöltözni, hol van a mosdó, hol lesz az óra, hol találja a matracokat, meddig fog tartani az óra, stb. Ezzel segítjük az orientációt, és időt adunk neki, hogy megérkezzen. Nemcsak akkor esik ez jól, ha traumát éltünk át, de akkor különösen fontos.

Sokat számít az is, ha az oktató, masszőr támogatást ad abban, hogy a kliens fel tudja állítani a saját határait. Ha például előre megemlíti, hogy csak addig tarts ki egy-egy ászanát, amíg jólesik, a cél nem a túlfeszítés, hanem a saját testünkhöz való kapcsolódás, és a testünk jelzéseinek megismerése. Hogy ér szólni, ha a masszázsban valami nem jó, túl sok. Hogy meg lehet állni, ha jóga közben elfáradtál, semmi baj, pihenj meg nyugodtan babapózban. Hogy az oktató megkérdezi, rendben van-e, ha hozzáér a gyakorlóhoz. Hogy a masszőr első alkalomkor például nem fektet fel egyből az asztalra, hanem megkérdezi, hogy mi az, amire most a kliensnek szüksége lenne. Jobban esne, ha először csak kézmasszást próbálunk ki? És még ezer módszer van arra, hogyan lehet felmérni a kliensek szükségleteit."

Túlélőként hogyan támogathatjuk magunkat?

Nagyon sokat segíthet, ha túlélőként olvasunk a traumáról és annak hatásairól, tüneteiről. Mivel a trauma egy erősen kontrollvesztett állapot, így minden olyan eszköz gyógyító lehet, ami segíti a kontroll visszanyerését. Emellett noha sok abúzust átélt nő retteg a testmunkától, a trauma tüneteit nagyban csökkenti, ha megtanulják olvasni a testük jelzéseit, megérezni a saját szükségleteiket. Itt ismét egészen apró dolgokra is gondolhatunk. Például amikor belépünk egy új helyre, nézzünk körül, adjunk magunknak időt arra, hogy felmérjük a teret, a benne lévő embereket, és akár azt is, hogy milyen hatással vannak ránk. Ha feszültséget érzünk, esetleg egy masszőrrel, jógaoktatóval, pszichológussal vagy bármely más szakemberrel kapcsolatban rossz érzésünk van, érdemes hallgatni erre a „belső hangra”, és akár el is hagyhatjuk a termet, kereshetünk másik szakembert, vagyis kiléphetünk a helyzetből.

Ez azért lehet nagyon gyógyító, mert amikor az abúzus történt, éppen az a lehetőség nem volt adott, hogy kiléphessen az áldozat. A tapasztalataim szerint ugyancsak nagyon sokat tud adni a segítség kérése és elfogadása. Ez attól, hogy egy kollégánktól elfogadjuk, hogy ebédszünetben nekünk is leugorjon egy kávéért, egészen addig terjedhet, hogy tudatosítjuk, igenis megérdemeljük, hogy egy segítő, például egy hozzáértő jógaoktató vagy egy megbízható pszichológus támogasson minket.

Hogyan támogathatjuk még a saját határaink felállítását?

A kapcsolati traumának alapvető eleme az, hogy az elkövető hatalmat gyakorolt az áldozata felett, elvette a kontrollt, az önrendelkezés jogát. Ezért sokat segíthet, ha túlélőként olyan helyekre járunk, ahol megadják a lehetőséget arra, hogy szabadon döntsünk. Ezt gyakorolni kell. Például lehet, hogy az első öt vagy tíz alkalommal még nem merünk kimenni a teremből, ha azt érezzük az óra közepén, hogy most már nem esik jól a jóga, túl sok az ember. De ha hazafelé tudatosítjuk, hogy „igen, érzem, hogy jólesett volna adni magamnak egy kis időt, kimenni, vizet inni, majd visszajönni, de most még nem tudtam megtenni”, az egy nagyon jó első lépés. Mindezt anélkül, hogy megharagudnánk magunkra. Gyakorlással később az az idő is eljön, amikor már az adott helyzetben is reagálni tudunk, ha valami nem esik jól, jelezni tudjuk. Ez egy folyamat, idő kell hozzá. Mindebben az is támogathat, ha sokszor elmondjuk magunknak, hogy valójában az oktató van értünk, és nem fordítva.

Az is segíthet, ha megteremtjük magunknak előre a biztonságos kereteket. Például a jógaoktatótól még az első óra előtt meg lehet kérdezni, hogy szokott-e engedélyt kérni, mielőtt valakit megérint. Vagy a masszőrrel megbeszélhetjük, hogy fokozatosan szeretnénk haladni, és oké-e neki, ha először csak pl. a kezünket (vagy ami nekünk rendben van) masszírozza, stb. És persze nem lehet elégszert hangsúlyozni a türelmet önmagunk felé. A testtel való munkában (is) fontos a fokozatosság, és a saját jelzéseink figyelése. Ha egy módszer nem esik jól, akkor lehet, hogy érdemes még kíméletesebben, fokozatosabban dolgozni vele. És ha ez sem válik be, ér másikat választani.”

A feldolgozásról a legtöbbünknek a pszichológus, pszichiáter jut eszünkbe, ahol általában beszélgetünk az érzéseinkről. Léteznek olyan terápiák, amelyek a testre fókuszálnak?

A Magyar Szomato-pszichoterápiás Intézetnek például több ilyen csoportja, képzése is van. Bevonják magát a testet is a pszichoterápiás munkába, például légzéssel, mozgással. A célok egyike, hogy megtanuljuk a testünk nyelvét, felismerjük a jelzéseit, és így kapcsolódni tudjunk a saját szükségleteinkhez. A szervezetünk ugyanis zseniálisan van felépítve, nem akar nekünk rosszat, nem az ellenségünk. Jelzi, mi esik jól és mi rosszul. Csak van, hogy nem beszéljük a nyelvét. Ehhez még csak komoly traumákat sem kell átélni. Az egész társadalmunk úgy van felépítve, hogy fejben töltsük a mindennapjainkat, és leválasszuk a testünket. Ahhoz, hogy a gondolatainkon túl az érzéseinkhez és testi érzeteinkhez is (vissza) tudjunk kapcsolódni, önismereti csoportok és egyéni terápiás lehetőségek is a rendelkezésünkre állnak. De hogy mi válik be, azt mindenkinek magának érdemes kitapasztalnia. A lényeg, hogy hallgassunk a saját jelzéseinkre.